Szerző: andrelowoa | október 8, 2008

Telegónia

TELEGÓNIA  I. rész

A fiatalok ****uális nevelése folyamán nem térnek ki egy fontos, az öröklődést nagyban befolyásoló jelenségre, a telegoniára.

A telegonia (“tele” – távoli, messzi, “goneia” – születés, keletkezés) azt jelenti, hogy, az utód örökölheti a HÖLGY
(ÁLLATNÁL nőstény) előző ****uális partnerei tulajdonságait.

Az utód tulajdonságaira legerősebben hat az anyja első ****uális partnere. Elsősorban ő alapozza meg az utód tulajdonságait és nem az utód fizikai apja.

Ha figyelembe vesszük, hogy az első ****uális kapcsolat gyakran a szórakozás utáni DROGOS narkós állapotban történik, akkor sejthetjük, hogy milyen lesz az utód „minősége”.

Ha egy józan életű és egészséges fiatal családban beteges gyerek születik, akkor nagy a valószínűsége annak, hogy ez egy régi vidám buli visszhangja.

Ugyanúgy, mint ahogy a dohányzók is tisztában vannak a dohányzás káros hatásával, a fiataloknak is ismerniük kell a telegonia hatását.

A telegoniára, mint jelenségre, először Angliában figyeltek fel több mint 150 évvel ezelőtt. A lótenyésztők elhatározták, hogy a lovak fizikai tulajdonságainak javítása céljából a lovakat zebrákkal keresztezik. A kísérletet többször is megismételték, de fogamzás nem történt. Ma már tudjuk hogy miért, de akkor még nem ismerték a kromoszómák inkompatibilitásának elvét.

Később, amikor már ezek a kísérletek szinte feledésbe mentek, néhány, a kísérletben részvevő kanca csíkos utódot hozott világra a hímlovaktól.

A tudományos világ meg volt döbbenve. Ezt a jelenséget telegoniának kezdték nevezni. Akkor még nem ismerték a telegonia mechanizmusát.
(…)


TELEGÓNIA II. rész

A 19. században Flint, Felix Le-Dantek és más tudósok különböző állatokkal kísérleteztek és megerősítették ezt a fenomént. Le-Dantek ezt az „Individuum, evolúció, örökölhetőség és neodarwinisták” című könyvének „Telegonia, avagy az első hím hatása” fejezetében írta le.

A 19. század második felében a tudósokat az kezdte érdekelni, hogy érvényes-e a telegonia az emberekre is. Intenzív fiziológiai, antropológiai és statisztikai kutatások kezdődtek. Még kísérleteket is hajtottak végre. A tudomány válasza erre a kérdésre az lett, hogy „a telegonia az embereknél is megfigyelhető”.

A 20. század 60-as éveiben a tudósok már azt is tudták, hogy az embereknél a telegonia hatása erőteljesebben mutatkozik meg, mint az állatoknál. Ezt azzal magyarázzák, hogy az embereknél egy fogamzásra sokkal több ****uális kapcsolat jut, mint az állatoknál.

A 20. század 90-es éveiben egy új tudományos irányzat jelent meg, a hullámgenetika, amelynek alapján a telegónia megmagyarázható.
.
.
„.. ha egy népben elterjednek a ****uális eltévelyedések amelyek társadalmilag is támogatást kapnak, akkor ez a nép az elfajulás útjára lépett. A ****uális eltévelyedések állandó ismétlődése, szokássá válása lelkileg eltorzítja az embert. Ez kihat úgy a szellemi és pszichés, mint a fizikai szférákra. A negatív szokások genetikai szinten rögződnek és nemzedékről nemzedékre átadódnak. Ha ezt a láncot nem szakítják meg az életmód lényeges megváltoztatásával, akkor az a nép elfajulásra van ítélve.”

A modern tudományos kutatások alátámasztják őseink erkölcsi törvényeit, amelyeknek alapja aZ etika volt.

A fiataloknak lehetőséget kell adni arra, hogy megismerjék e kutatások eredményeit, hogy helyesen tudják megalkotni reproduktív magatartásuknak modelljét”…


TELEGÓNIA III. rész

A rendszerváltozás után Oroszországban teret kapott a ****uális szabadság – a nők 98%-ának már házassága előtt is volt ****uális kapcsolata. Minden 1000 született gyerekből 174-nek van valamilyen genetikai betegsége. Ilyen nagyarányú megbetegedést nem lehet csupán környezetszennyeződéssel és szociális tényezőkkel magyarázni. Sok fiatal feleség „ ozza meg” férjét házasságelőtti kapcsolatai láthatatlan gyümölcseivel – narkós, homo****uális, pszichiátriai kezelésre szoruló, szellemileg fejletlen utódokkal. Az elemzők megjegyzik, hogy ****uálisan legaktívabbak azok a felelőtlen egyének, akik nem rendelkeznek komoly életcélokkal, és előnyben részesítik a szüntelen mulatozásokat, orgiákat, a munkát, tanulást, a sportot viszont igyekeznek mellőzni.
A telegonia „bünteti” azokat, akik figyelem kívül hagyják az öröklődés törvényeit. Ha egy nő életében az első férfi szellemi vagy fizikai „paraméterei” nem voltak kifogástalanok, akkor nem számíthat ideális utódokra, bármilyenek is legyenek a férje „paraméterei”. Sok példa támasztja alá a hanyatló utódok kapcsolatát a társadalom erkölcstelenségével. Ez az egyik oka annak, hogy a született gyerekeknél korán jelennek meg olyan tünetek, mint az elmezavar, idegzavar, fejletlenség, vagy Down-kór. A mai statisztikai adatok szerint csak mindegyik negyedik gyerek születik egészségesen.
Több híres családban a telegonia hatása feltételezhetően megfigyelhető. Például, Nagy Katalin orosz cárnő, aki ****uálisan rendkívül aktív volt, gyengeelméjű gyereket szült.
A történelem azt a törvényszerűséget igazolja, hogy azok a népek, amelyeknél elterjedt az erkölcstelenség, fokozatosan legyengültek, elveszítették függetlenségüket, majd csendben eltűntek a történelem „porondjáról”. Ezeknél a népeknél nem születhettek zseniális egyének, így szürke tehetségtelen tömeggé váltak.

TELEGÓNIA IV. rész
Ez történik lassan, fokozatosan, nemzedékről nemzedékre. Egy ilyen nép hanyatlása a következő séma szerint történik: Tömeges prostitúció –> ****uális eltévelyedések –> pszichiátriai rendellenességek –> képtelenség nemzeni egészséges gyerekeket.
Egy nép testi, szellemi egészsége visszaállításának az egyik fontos tényezője a nemzet magas erkölcsi mércéjének visszaállítása.

Ez várható is, hiszen ott, ahol az embert már gyerekkorától körülveszi az erkölcstelenség kultusza, nem is lehet mást várni. Az eredmény sajnálatos. A fiatal nemzedék intellektuális fejlődése távolról sem megfelelő, kreativitásuk alacsony. A lakosságnak majdnem a fele nem képes megírni egy levelet. 40 millió amerikai felnőtt nem képes megszámolni menyi pénzt költött vásárlásra a szupermarketben, megérteni azt a szöveget, amelyet egy egyszerű nyomtatvány tartalmaz. Ezzel kapcsolatosan megjelent egy – szemantikai ****fabétaságnak nevezett – új fogalom, ami azt jelenti, hogy valaki a szöveget képes elolvasni, de a tartalmát már nem érti meg. Kinsey, híres amerikai orvos szerint „körülbelül 37 millió amerikai pszichiátriai kezelésre szorul. A korházi ágyak több mint a felét lelki betegségekben szenvedők foglalják el. A többi beteg az utcákon szaladgál”. A narkósok számát az USA-ban 55 millióra becsülik. Az USA kénytelen a „szürke állományt” külföldről (Európából, Oroszországból, Indiából, Kínából) pótolni, mivel nem képes magát tanárokkal, tudósokkal, szakemberekkel ellátni..

Reklámok

Responses

  1. Miért pontoztad ki a szex szót? Ciki leírni, mert vallásosak vagyunk?? Én is hívő vagyok, de úgyis mindenhonnan ez dől, ennyi már igazán nem számítana szetrintem.
    Ma olvastam el a teljes változatot, de nem győzött meg 100%-ig. Vannak még kérdéses dolgok, amiket ez nem tisztáz le. Ha pl: kizárólag óvszerrel létesítünk rengeteg, vagy egy szexuális kapcsolatot házasság előtt, akkor is érvényes ez? Mert úgy nem tud a genetikai állomány találkozni egy testen belül, normális esetben (tehát nem szakad ki az óvszer). És ha valakit szűzen megerőszakolk, vagy szexuálisan zaklatják gyerekként, akkor nem lehet soha többé normális gyereke? Isten nem ilyen kegyetlen az ártatlanokkal szerintem. Azt is írta másik része, hogy évente csökken a hatása 20-30%-kal. De hogy lehet ez??
    Akkor csak az első partner számít, ha utána végigmennek rajtam 20-an az már nem? Akkor jól járok ha egy tökéletes pasi az első, aztán már kb. mind1 ki lesz a férjem?? Erre nem vennék mérget.
    Végülis jól járnék ha így lenne, ahogy írja, mert én kivételesen jól megválogattam ki az az 1 akivel életem végéig akarok lenni testileg és lelkileg, de akkor is vannak fenntartásaim.
    Valaki mondja meg: miért erkölcstelenség, hogy nem vártunk 4-5 évet a házasságig? Ma már nem úgy van, mint régen. Képtelenség betartani éveken át. A körülmények sem olyanok,meg a józan észt nem könnyű megtartani még alkoholmámor nélkül sem, ha igazán szerelmes az ember, mindig többet akar idővel a másikból vallástól függetlenül. És úgyis nem akarunk soha mást szeretni testi szinten, csak egymást.
    + Ha tegyük fel ezt pár éve is tudom, hogy így van amit a cikk ír, akkor sem biztos, hogy visszatartó erő lett volna, mert a szerelem ugyebár tökéletesnek láttatja a másikat és akkor az “ilyen apukát szeretnék” alapon mielőbb magamnak akartam volna tudni a szerelmemet testileg is, nem csak lelkileg.

    +Biztos van aki rendkívül erkölcsös és mégis beteg gyereke lesz. Most őt nyilvánosan meg kell bélyegezni?? Nem hiszem, hogy ez a megoldás.
    +Az intellektuális szint és a kreativitás pedig azon múlik mennyit foglalkoznak a gyerekkel, milyen behatások érik, mit lát a felnőttektől, ez nem örökölhető. Amerikában bizonyára vacak az oktatási rendszer azért nem jutnak semmire. Nálunk is egyre rosszabb, ennek nem lesz jó vége, magamon érzem.
    Ezzel együtt nem tudom mit gondoljak. Sok a kérdőjel bennem. De szeretnék hinni benne.

    • A telegónia valós dolog, hogy mióta létezik valószínűleg azóta, amióta őseink bűnbe estek. Valamikor foglalkoztam vele, azóta újabb és újabb bizonyságokat találok. Okkal pontoztam ki azt a szavat, mivel aki csak abban gondolkodik az jobb, ha házasságra sohasem gondol. Házasság, nem élettársi kapcsolat, amikor végérvényesen és visszavonhatatlanul hűséget esküsznek a felek egymásnak, segítik egymás lelki és szellemi előmenetelét. Házasság, ahol egymásra hagyatkoznak, először egymás között beszélik meg a napi dolgaikat, tevékenységeiket. Vannak ilyen házasságok, úgy hívják őket lelkitársi kapcsolatok, ahol nem a szerelem a legfontosabb, hanem a szeretve szeretet, mivel általában ők már jóval előbb írásban a lelkitársukkal a közösséget felelősséggel felvállalták. Ez a közösség nem választható szét, akik próbálkoznak vele, jobban tennék ha először a következményét tanulmányoznák. Azt a következményt ami előbb-utóbb úgyis meg fog történni, mivel a lelkitársak elválaszthatatlanuk, főleg mivel egymást jegyesként elfogadják. Vannak olyan vélemények, amelyek megpróbálják cáfolni, azt ami köztudomású, ezért ők semmiféle természetellenes dolgot nem használnak, mivel akkor maguk ellen tennének, ami persze visszaütne. Ha a lelkitársak közül egyik is, természetellenes dologgal akar többet adni, megkapják a következményét, ami szintén maguk ellen szól. S zárásul talán még annyi: CSALÁD vagy CSALÁRD?; HÁZASSÁG vagy ÉLETTÁRSI KAPCSOLAT?; ŐSZINTE TELJES EGYMÁSRA HAGYATKOZÁS vagy …? A döntés mindenki számára megadatott, csak éppen észre kellene vennie hogyan kellene tennie…

      ,,.. ha egy népben elterjednek a szexuális eltévelyedések amelyek
      társadalmilag is támogatást kapnak, akkor ez a nép az elfajulás útjára
      lépett. A …uális eltévelyedések állandó ismétlődése, szokássá válása
      lelkileg eltorzítja az embert. Ez kihat úgy a szellemi és pszichés, mint a fizikai szférákra. A negatív szokások genetikai szinten rögződnek és nemzedékről nemzedékre átadódnak. Ha ezt a láncot nem szakítják meg az életmód lényeges megváltoztatásával, akkor az a nép elfajulásra van ítélve.” A modern tudományos kutatások alátámasztják őseink erkölcsi törvényeit, amelyeknek alapja a keresztény etika volt.
      A fiataloknak lehetőséget kell adni arra, hogy megismerjék e kutatások
      eredményeit, hogy helyesen tudják megalkotni reproduktív magatartásuknak modelljét”.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

Kategória

%d blogger ezt kedveli: