Szerző: andrelowoa | január 2, 2009

Az ember – mint Isten gondolata

Milyen kedvesek nekem a te gondolataid, ó Isten! Mily nagy azoknak summája!
(Zsoltár 139, 17)

A zsoltáríró a teremtés alkotásaiban Isten testet öltött gondolatait látja. Minden egyes teremtett dolog Isten egy-egy gondolatának kifejezoje. Milyen üres és sivár is e világ a hitetlen ember szeme elott. A balga ember nem tudja, nem érti Isten gondolatait (Zsolt 92, 7); úgy látja, hogy a vaksors ural mindent és érzéketlenül megy el a teremtés csodái mellett. Csak a hivo ember elott nyer mélyebb értelmet minden.

A zsoltárírót különösen az ember, a teremtés e legnagyobb csodája foglalkoztatja. Ellentétben a nemekbe és fajokba sorolható állatokkal és növényekkel, minden egyes ember Istennek egy külön, testet öltött gondolata. Mint ahogy a sok millió ember közül minden egyesnek sajátos és a másokétól különbözo arcvonásai vannak, így minden egyes lélek is a Teremto külön pecsétjét viseli magán. Persze a bun ezt az isteni pecsétet eltorzítja, letörli. Hasonlóvá válunk a sokat forgatott pénzdarabokhoz, melyeken a kép elmosódott és a felirat olvashátatlanná vált. A legtöbb ember már csak azért sem orzi meg eredeti, isteni vonásait, mert másokhoz idomul. Így lesznek eredeti egyéniségüket elveszített tucatemberekké.

Sok hiba esik a nevelés és az emberek kölcsönös egymásra való hatása tekintetében is. Nem vesszük figyelembe kinek-kinek sajátos jellegét. Szeretünk mindent és mindenkit egy kaptafára húzni. Pedig nevelni annyit jelent, hogy Isten gondolatát ragadom meg, ismerem fel a másikban és minden más mellékestol eltekintek. A lelkét akarom kiszabadítani a bun romhalmaza alól. Minden egyhangúság és egyformaság a bun következménye.

A Szentlélek mindig valami eredetit alkot. Mindenkivel különleges módon bánik. Teljes kibontakozáshoz akarja segíteni az emberben elrejtett isteni gondolatot. Isten gyermekeit az Ige drágakövekhez hasonlítja (Zak 9, 16; Jel 21, 19), melyek csiszolás alá kerülnek, hogy sajátos ragyogásuk és színük jobban érvényesüliön. Közben érdességüket és kellemetlen éleiket is elveszítik. Így veszi a Szentlélek munkába az embert, kihozva belole az isteni tervet. Ki akarja ábrázolni bennünk Isten vonásait, hogy az o dicsosége ragyogását sugározzuk. Bízzuk magunkat egészen a Mester kezére és ne rontsuk el ellenállásunkkal bennünk végzendo munkáját!


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt szereti: