Szerző: andrelowoa | január 11, 2009

Életige 2006. június

„Lélek szerint éljetek! (…) Ha a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény alá rendelve.” (Gal 5,16.18)

„A meghívásotok szabadságra szól.”[1] Ezt az újdonságot adta hírül Pál apostol Galácia keresztény közösségeinek, Jézus szavaira emlékeztetve, aki arról beszélt, hogy „valóban szabaddá” tesz bennünket[2].

Szabaddá? De mitől? A galáciai keresztények felmentést kaptak a mózesi törvény előírásai alól. Ez a felmentés később érvényes lett valamennyi keresztényre. Ezen kívül megszabadultunk a bűntől és annak következményeitől: félelmeinktől, érdekeink mértéktelen hajhászásától, kulturális körülményeinktől, a társadalmi szokásoktól… Így szabadok vagyunk, amikor a kereszténység magatartási normáit követjük társadalmi és vallási téren, és nem érezzük külső kényszernek őket.

Egy új törvény vonatkozik ránk, „Krisztus törvénye”[3] – ahogyan Pál nevezi. A „szabadság törvénye”[4] ez, mely a szívünkbe van írva, bensőnkből fakad, a Krisztus szeretetéből újjászületett ember bensőjéből. Olyan törvény ez, mely erőt is ad ahhoz, hogy megvalósítsuk.

Akkor vagyunk szabadok, ha a bennünk élő Jézus Lelke vezet minket. Ezért kaptuk ezt a meghívást:

„Lélek szerint éljetek! (…) Ha a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény alá rendelve.”

Ebben a pünkösdi időszakban éljük át újra azt az eseményt, amikor a Szentlélek leszállt Máriára és a tanítványokra, akik együtt voltak az utolsó vacsora termében. Ő lángnyelveivel Isten szeretetét árasztja szívünkbe[5]. Ez az „új törvény”: a szeretet.

A Szentlélek Isten Szeretete, aki belénk hatolva átformálja szívünket, saját szeretetét árasztja szét benne, és megtanít arra, hogy szeretetben és szeretetből tevékenykedjünk.

A szeretet irányít majd bennünket, megsúgja, hogy hogyan reagáljunk azokra a helyzetekre és választási lehetőségekre, melyekben cselekednünk kell. A szeretet tanít meg felismerni: ez jó, ezt megteszem; ez rossz, ezt nem teszem meg. A szeretet ösztönöz arra, hogy mások javát keressük.

Nem „külső irányítás” alatt állunk, hanem annak az új életnek az alapelvei vezetnek bennünket, amelyet a Szentlélek ültetett belénk. Erőnk, szívünk, elménk és valamennyi képességünk a „Lélek szerint” tud működni, mert a szeretet egyesítette őket, és teljesen Isten rólunk és a társadalomról való tervének szolgálatába állította.

Így szabadok vagyunk arra, hogy szeressünk.

„Lélek szerint éljetek! (…) Ha a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény alá rendelve.”

„Ha a Lélek vezet titeket…” – mindig fennáll a veszélye annak, hogy valami megakadályozza, hogy a Lélek teljesen birtokba vegye elménket és szívünket. Ellenállhatunk hangjának és vezetésének, annyira, hogy „megbántjuk” Őt, sőt kiolthatjuk magunkban jelenlétét[6]. Sokszor inkább saját vágyainkat, saját akaratunkat követjük, mint az Övét.

Hogyan engedjük tehát, hogy az a hang vezessen bennünket, amely bennünk szól? Hová vezet el minket? Pál maga adja meg rá a választ néhány sorral feljebb: a szabadság új törvénye egyetlen gondolatban foglalható össze: a felebarát iránti szeretetben. Pál szerint szabadnak lenni valójában azt jelenti, hogy a másik rabszolgájává tesszük magunkat, hogy egymás szolgálatára állunk[7]. A belső hang (= a szeretet) arra ösztönöz bennünket, hogy odafigyeljünk arra, aki mellettünk van, hogy meghallgassuk, megajándékozzuk.

Furcsának tűnhet, de minden életige végső soron a szeretetre indít minket. És ez nem kényszer, hanem evangéliumi törvényszerűség.

Csak akkor vagyunk hiteles keresztények, ha szeretetben vagyunk.

„Lélek szerint éljetek! (…) Ha a Lélek vezet titeket, nem vagytok a törvény alá rendelve.”

Hagyjuk, hogy a Lélek szabadon a szeretet útján vezessen bennünket. Így kérhetjük Őt:

Te vagy a fény, az öröm, a szépség.

Te magaddal ragadod a lelkeket, lángra gyújtod a szíveket, mély és határozott döntésre késztetsz az életszentség mellett, váratlan személyes elköteleződéssel.

Te vagy a Megszentelő. De mindenekelőtt, Szentlélek, te, aki annyira gyengéd vagy, hogy bár lendületed sodró, mégis, lágy fuvallatként érkezel, és így kevesen hallanak és értenek téged; tekints faragatlanságunkra, és tégy minket híveiddé! Add, hogy egyetlen nap se múljék el úgy, hogy segítségül ne hívnánk, hogy hálát ne adnánk neked, hogy ne imádnánk és szeretnénk téged; hogy állhatatos tanítványaid ne lennénk!

Ezt a kegyelmet kérjük tőled.

Chiara Lubich


[1] Gal 5,13

[2] Jn 8,36

[3] Gal 6,2

[4] Jak 2,12

[5] vö. Róm 5,5

[6] 1Tesz 5,19

[7] vö. Gal 5,13-14


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt szereti: