Szerző: andrelowoa | január 11, 2009

Életige, 2007. július

„Testvérek, a meghívásotok szabadságra szól.” (Gal 5,13)

Krisztus után az 50-es években Pál apostol eljutott a Kis-Ázsia közepén fekvő Galácia területére, a mai Törökországba. Egymás után születtek a keresztény közösségek, és nagy lelkesedéssel csatlakoztak a hithez. Pál a szemük elé állította a megfeszített Jézust, ők pedig felvették a keresztséget, ezáltal Krisztusba öltöztek és megkapták Isten gyermekeinek szabadságát. Pál maga is elismeri, hogy „eddig jól futottak” az új pályán.

Aztán váratlanul másutt keresik a szabadságot. Pál csodálkozik, hogy ilyen gyorsan hátat fordítottak Krisztusnak. Ezért sürgeti nyomatékosan, hogy találják meg újra azt a szabadságot, amit Jézus adott nekik:

„Testvérek, a meghívásotok szabadságra szól.”

Milyen szabadságra szól? Hát nem tehetjük azt, amit akarunk? „Nem szolgáltunk soha senkinek” – mondták már a kortársai, amikor Jézus azt állította, hogy az igazság, ami vele érkezett el, szabaddá teszi őket. „Mindenki szolga, aki bűnt követ el” – válaszolta nekik.[1]

Szívet mardosó, alattomos rabszolgaság a bűn következménye. Jól ismerjük sokféle megnyilvánulását: a magunkba fordulást, az anyagi javakhoz való ragaszkodást, az élvhajhászást, a büszkeséget, a haragot…

Egyedül sohasem leszünk képesek arra, hogy végleg kiszabaduljunk ebből a rabszolgaságból. A szabadság Jézus ajándéka: úgy szabadított meg, hogy szolgává lett, és az életét adta értünk. Pál ezért arra szólít fel, hogy legyünk következetesek, és éljünk helyesen az így ajándékba kapott szabadsággal.

A szabadság „nem abban áll, hogy választhatunk a jó és a rossz között, hanem abban, hogy egyre inkább a jó felé haladunk” – mondja Chiara Lubich egy fiatalokhoz intézett beszédében. „Megállapíthatjuk – folytatja –, hogy a jó szabaddá tesz, míg a rossz rabszolgává. Hogy szabadok legyünk, szeretni kell. Mert saját énünknek vagyunk leginkább a rabjai. Ha viszont mindig a másikra gondolunk, vagy arra, hogy Isten akaratát tegyük kötelességeink elvégzésével, vagy a felebarátra, akkor nem magunkkal foglalkozunk, és szabaddá válunk önmagunktól.”[2]

„Testvérek, a meghívásotok szabadságra szól.”

Hogyan éljük ezt az igét?

Pál maga adja meg a választ, miután emlékeztet arra, hogy meghívásunk szabadságra szól. Megmagyarázza, miben áll ez a szabadság: „Szeretettel szolgáljatok egymásnak! Mert az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: »Szeresd felebarátodat, mint saját magadat!«”[3]

A szeretet paradoxona, hogy akkor vagyunk szabadok, amikor a többiek szolgálatába állunk szeretetből, amikor önző törekvéseinkkel ellentétben elfelejtkezünk önmagunkról, és másoknak a szükségleteire figyelünk.

A szeretet szabadságára vagyunk hivatva: szabadon szerethetünk! Igen, mert „ahhoz, hogy szabadok legyünk, szeretnünk kell”.

„Testvérek, a meghívásotok szabadságra szól.”

Francesco Saverio Nguyen Van Thuan püspök, akit hite miatt börtönöztek be, 13 évig élt fegyházban. Mégis szabadnak érezte magát, mert mindig megvolt a lehetősége, hogy legalább az őreit szeresse.

Így beszélt erről az időszakról: „Amikor magánzárkába kerültem, öten felügyeltek rám felváltva, és ketten mindig őrt álltak. Főnökeik azt mondták: Kéthetente lecseréljük a csoportot, nehogy ’megfertőzzön’ titeket ez a veszélyes püspök. Később azonban megváltoztatták döntésüket: Helyettetek már nem küldünk újabb csoportot, különben még az összes fegyőrt ’megfertőzi’ ez a püspök!

Eleinte az őrök nem szóltak hozzám, csak igennel és nemmel válaszoltak. Elég lehangoló volt… Kerülték a beszélgetést velem.

Egyik éjszaka elgondolkodtam magamban: Francesco, te még mindig nagyon gazdag vagy, szívedben ott van Krisztus szeretete. Szeresd őket úgy, ahogy Jézus szeretett téged!

Másnap kezdtem még jobban szeretni, Jézust szerettem bennük, rájuk mosolyogtam, váltottam velük néhány kedves szót. Meséltem a külföldi útjaimról… Ők meg idegen nyelveket akartak tanulni tőlem, franciát, angolt… Az őreim a tanítványaimmá lettek!”[4]

Fabio Ciardi és Gabriella Fallacara gondozásában


[1] vö. Jn 8,31-34

[2] Válaszok a fiatalok kérdéseire, Palaeur, Róma, 1995. május 20.

[3] Gal 5,13-14

[4] Testimoni della speranza, Città Nuova, Róma, 2000, 98. o.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt kedveli: