Szerző: andrelowoa | január 22, 2009

Csak látszólagos éhség az élet után

Íme, egy törvénytudó felkelt és kísértve ot, ezt mondta: Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet elnyerjem?
(Lukács 10, 25)

Ez az írástudó a legsúlyosabb kérdéssel fordult Jézushoz. De számára ez az életbevágó kérdés csupán értelem és elmélet problémája volt. Nem volt o igazán üdvösség után vágyakozó, kereso lélek. Csak az Urat akarta próbára tenni, hogy vajon ért-e a Bibliához? Ma is sokan vannak ilyenek, akik a Bibliával s általában Isten dolgaival csak értelemszeruen foglalkoznak. Szívesen bocsátkoznak vitába, de csak azért, hogy ismereteiket csillogtassák s emellett mindig nekik van igazuk, mindent jobban tudnak.

Jézus nem utasította csak úgy egyszeruen el ezt a tudományára büszke férfiút, de megszégyenítette isteni bölcsességével és fölényével. Megkérdezi a törvénytudót, ha ennyire jártas az isteni dolgokban, hogy a „törvényben mi van megírva?” Persze, hogy a törvénytudó nem akar a tudatlanság látszatába keveredni és egészen helyes választ ad. S hogy zavarát leplezze és a látszatot is megorizze, úgy csinál, mint aki felvilágosítást szeretne kapni: „De ki az én felebarátom?” Jézus azonban nem siet megrajzolni, pontosan körülhatárolni a „felebarát” fogalmát. Mit használt annak a zsidó embernek, aki rablók kezébe esett, hogy a pap és a lévita elvileg, névszerint felebarátai voltak? Nem cselekedtek vele testvéri módon, hanem lelketlenül sorsára hagyták. A samaritánus viszont nem tartozott szorosan vett felebarátai körébe. A zsidók sohasem ismerték el oket testvérnépnek. És mégis a samaritánus testvérként viselkedett a szerencsétlenül járt zsidó emberrel szemben.

Mindenki felebarátod, aki segítségedre szorul. De ne csak névleg légy felebarát, hanem úgy is cselekedjél. Nem a kegyes szavak és ismeretek használnak, hanem a tett. Sokan úgy gondolják, hogy azoknak a szuk köréhez tartoznak, akik Krisztusban testvérek, a szükség idején azonban nem bizonyulnak annak. Jaj az ilyeneknek! Jó viszont azoknak, akik nem dicsekesznek keresztyén látásaikkal, de keresztyén módon járnak el másokkal szemben. Minden elméleti ismeretnél, amivel az ember csak önmagát csapja be, többet ér az isteni élet után való igazi éhség és a gyakorlati hivo élet. Lehet, hogy ez az írástudó is lelkiismeretében tövissel ment tovább. Talán felderengett elotte az is, hogy mindent újra kell kezdenie. S ha ez így történt, akkor Jézus vele is elérte célját.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt szereti: