Szerző: andrelowoa | április 16, 2009

Jézus a bűnbak

Ésaiásnál azt olvassuk, hogy Isten a mi büntetésünket Jézusra helyezte. Az ószövetségi előképben az áldozatot bemutató főpap mindkét kezét rátette a bak fejére: „hogy vigye el magán a bak minden ő hamisságukat kietlen földre.” (3Móz. 16,22.) Jézus a Gyülekezeti Test (Anyaszentegyház) Feje. Isten maga mutatta be az áldozatot, Ő tette rá kezeit a Bak (Fiú) fejére. Amikor Isten rátette a kezeit Jézus örökkévaló szellemére, megvallotta felette minden ember bűnét. A héberben a kietlen szó ’elkülönülést’ jelent. A szellemi halál elkülönülést jelent Istentől. Az első bak már halott, a fizikai halál beállt. De most a második halálról beszélünk. A második baknak nem szűnt meg a létezése, azt elküldték a pusztába, az elkülönülés földjére. Ez a szellemi halál előképe. Amikor Ádám bűnbe esett, szellemileg meghalt, de a szelleme nem szűnt meg létezni. A második baknak élőnek kellett lennie, hogy az igazságos ítéletet magára vegye. Miután Jézus vére kiontatott a Szenthelyért való engesztelés végett, a kárpit a tetejétől az aljáig kettéhasadt. Megnyílt az út a Szentek Szentjébe, de az ítéletet még meg kellett hozni. Akkor Jézus bűnné lett, és elhordozta a bűnt az elkülönülés helyére, a pokol mélyére. Jézus azért vitte el a bűnt az elkárhozottak birodalmába, hogy megsemmisítse azt. A pokol ’olyan hely, mely emberi lakhatásra alkalmatlan’. Istennek soha nem volt szándékában, hogy az embert odaküldje. Jézus járt ott helyettünk.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt szereti: