Szerző: andrelowoa | május 25, 2009

Ő vette el… és Ő hordozta

Hogy beteljesedjék, amit Ésaiás próféta mondott, így szólván: Pedig betegségeinket Ő viselte, és fájdalmainkat hordozá. — Máté 8,17.
A mai szövegünkben Máté idézi az Ésaiás 53-at. Amikor először megértettem, hogy valójában mit jelent ez a vers, igen örvendeztem. Mert amikor olvastam, ki tudtam hangsúlyozni azt a szót, hogy ‘mi’. Jézus vette el a mi erőtlenségünket és Ő hordozta a mi betegségünket. A ‘mi’ rám is vonatkozik, én is beletartozom! Ő vette el az én erőtlenségemet és Ő hordozta az én betegségemet!
Amikor tudatára ébredtem ennek, úgy éreztem magam, mint az az elveszettnek hitt nő, Londonban a második világháború alatt, aki hirtelen előkerült. Szomszédai nem látták a légópincékben az ellenséges bombatámadások alatt, ezért azt hitték, hogy meghalt vagy elhagyta a várost. Amikor néhány nappal később valaki találkozott vele az utcán, és megkérdezte tőle, hogy hol volt, azt válaszolta, hogy sehova sem ment. — Na de mit csinált a bombázások alatt — kérdezték tőle. — Feküdtem az ágyamban, és aludtam. —Nem félt? — Nem, mivel olvastam a Bibliában, hogy Isten nem szunnyad és nem is alszik, úgy döntöttem, semmi szükség rá, hogy mindketten ébren legyünk!” Mivel maga Krisztus vette el a mi erőtlenségünket és Ő hordozta a mi betegségünket, semmi szükség rá, hogy mi is hordozzuk. Jézus azért hordozta el azokat, hogy mi szabadok lehessünk!

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategória

%d blogger ezt kedveli: