Szerző: andrelowoa | május 30, 2009

Az istentelenek álboldogsága

Heródes a születésnapján lakomát adott foembereinek, vezéreinek és Galilea elokeloségeinek.
(Márk 6, 21)

Heródes látszólag boldog ember volt. Mindent megkapott, amit szíve megkívánt. Gonosz szenvedélyre lobban saját bátyja felesége iránt. Sötét terve sikerült s az asszony, Heródiás, az övé lett. A nagyszabású születésnapi vacsorán Heródes az egész fényes társaság középpontja. A jókedv magasra csap. Csak aki a dolgok mélyére Iát, veszi észre, hogy a fény és a pompa hazug. Az Istentol való elszakadottságban soha nincs igazi boldogság. Lehetséges, hogy sokszor féktelen öröm fogja el oket, lelkük mélyén azonban sötét árnyak vannak. Isznak a mámorító kehelybol, kacagásuk önfeledt, de az öröm látszata alatt egyre sivárabb a lélek. Cifra nyomorúságban élnek. Minden lépés, amit a világ szerint elképzelt boldogság felé tesznek, egy-egy lépés lefelé a romlás és pusztulás útján. Bunös terveik szerencsés kimenetele egyre jobban Isten haragját halmozza fejükre, s ez egyszer szörnyu módon robban majd ki. „A balgatagok szerencséje elveszti oket” (Péld 1, 32).

A testi vágyak azonban kiölik az emberbol mindazt, ami még talán nemes volt benne. Durvává és állatiassá teszik. Heródes egy nép felett uralkodott, csak éppen önmaga felett veszítette el az uralmát. Milyen szánalmasan ingatag az ember Isten nélkül! – Az ünnepi lakoma fénypontja Heródes életében szomorú fordulópontot jelentett. Annak elotte mindig volt valamiféle fogékonyság benne a jóra. Félte (tisztelte) Keresztelo Jánost, mert megértett valamit annak tiszta és szent lényébol. Heródiás ugyanakkor gyulölte ot és boldogságának megzavaróját látta benne. Ebben az asszonyban már régen kialudt minden jóérzés. Most azonban Heródes is fordulóponthoz ért. Azt tette, amirol meg volt gyozodve, hogy rossz: hozzájárulását adta a szörnyu bunhöz, Isten szent emberének a kivégzéséhez. Lelkiismeretének figyelmezteto szavát elhallgattatta, mert vendégei elott nem akart határozatlannak és szószegonek bizonyulni. De ezzel a paranccsal megpecsételte saját sorsát is. Attól kedzve egyre mélyebbre süllyedt, lelkiismerete mindinkább elnémult. S amikor egyszer Jézussal személyes találkozásra került a sor, nem fogott fel semmit annak hatalmából. Csak a kíváncsiskodás keltette fel érdeklodését a Megváltó iránt, s amikor az nem elégítette ki, gúnyt uz belole. – Ne irigyeljük soha az istentelenek látszólagos boldogságát, inkább sajnáljuk oket!


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt szereti: