Szerző: andrelowoa | június 19, 2009

A Pártus Birodalom

A pártusokról talán a 19. századi történész, George Rawlinson adta eddig a legátfogóbb képet, két kötetes átfogó munkájában a Pártus Birodalom történelmérõl (Pártia és A hatodik nagy keleti monarchia címekkel). A görög és római klasszikusok hatalmas mennyiségû anyagban örökítették meg a pártusok történelmét, amelyeket Rawlinson felhasznált munkájában, és részletesen idéz is azokból.

A Pártus Birodalom fennállása egy nagyon érdekes és titokzatos korszaka az ókori történelemnek, hisz az akkori kor egyik legjelentõs birodalma, vagy modern kifejezéssel élve “nagyhatalma” volt. Ennek ellenére szinte alig hallani valamit róla a történelemórákon, pedig számos érdekes párhuzamot találhatunk a világ akkori és mai nagyhatalmi elrendezõdései között, amelyek segítségünkre lehetnek a Biblia bizonyos próféciáinak megértésében. A Pártus Birodalom ugyanis hosszú idõn át vetekedett a Római Birodalom [vagyis a negyedik fenevad] hatalmával, úgy gazdaságilag mint katonailag, sõt, még ideológiailag is! Sajnos sok tévhit, legenda és tudatos megtévesztés is hozzájárul a pártusok és történelmük miszticizálásához. Ilyen pl. bizonyos magyar “kutatók” feltevése a pártus-magyar rokonságról, Krisztus pártus (magyar) eredetérõl, stb.. Az ilyen és hasonló legendáknak azonban semmi közük a valósághoz, a pártusokról ugyanis ma már sokkal többet tudunk, mint amit a történelemórákon esetleg említenek.

De kik voltak a pártusok valójában? Az elsõ rájuk vonatkozó utalások a perzsáktól maradtak fenn, az i.e. 6. századból. A korábbi idõkbõl származó források még nem említik õket, legalábbis nem ezen a néven. Vagyis a pártusokként ismert nép valamikor az i.e. elsõ millenniumának közepe táján tûnt fel. Annyi bizonyos, hogy közeli rokonságban voltak a szkítákkal, mint Rawlinson is megjegyzi: “… mindazok a történészek, akik kapcsolatba kerültek a pártusokkal, meggyõzõdéssel vallották, hogy azok azonosak voltak a szkítákkal” és hozzáfûzi, hogy “… a pártusok szkíta jellemvonásait a leghatározottabb módon kihangsúlyozták az ókori történelmi írók.” (Rawlinson, Sixth Great Oriental Monarchy, 20. old.).

Itt azonban meg kell jegyezni, hogy az eredeti szkíták szintén izraeliták voltak, akik valamivel az asszír birodalom összeomlása után megkezdték az elvándorlást, és a Kaukázus túloldalán telepedtek meg. A Közel-Keletrõl tehát volt egy állandó izraelita elszivárgás. A legelsõ nagy hullám már közvetlenül az asszírok bukása után megindult, akik valamivel késõbb a keltákként tûntek fel Európában. A második nagyobb hullám a szkítáknak nevezett, a Kaukázus hegység túloldalára áttelepült izraelita elemekbõl állt. Maga a szkíta név az Itczak, Iszák (Izsák) név egy változata. Már az asszírok között is ismertek voltak a szakae, szaka-szúni, stb. megnevezések. Ezek a délorosz sztyeppéken élõ izraelita (i)szakaiták lovas, nomád életet éltek, és a szkíta, (szittya) kifejezés egy idõ után egy átfogó gyûjtõnév lett, a hasonló lovas nomád életet élõ népekre, függetlenül a nemzeti eredettõl. Hasonló gyûjtõnevek a germán és barbár kifejezések, amelyek eredetileg egy bizonyos népre vonatkoztak, de egy idõ után egyfajta gyûjtõnevekké váltak. A szkíta nevet a népvándorlások korában már annyira a keleti nomád népekre vonatkoztatták, hogy ez a használati módja vésõdött be az emberek elméjébe, és a szkíta-szittya név tulajdonképpen a keleti lovasnépek szinonimájává vált. Ez ad választ arra a korábban elterjedt félreértésre is, hogy miért tartották a pártusokat sokáig egy keleti népnek, az ókori történészek ugyanis a pártusokat a szkíták testvérnépének mondták.

Diodóriusz, az i.e. 1. századi görög történész egy lejegyzése szerint “a pártusok az asszírok uralma alól felszabadulva a médek uralma alá kerültek, majd onnan a perzsák uralma alá.” (u.o. 26.oldal). Rawlinson megjegyzi azt is, hogy a korai történészek a pártusokat “kitelepítetteknek”, illetve földjüket elhagyott népnek tartották (u.o. 19. old). Ezek sokatmondó kijelentések.

A médek és a perzsák uralmának kezdetekor az izraeliták azok fennhatósága alá kerültek. Erre a Tóbit könyvében is van utalás, aki megjövendölve Asszíria elbukását, fiának utasítást ad, hogy mielõtt az megtörténik, költözzön a médek földjére!

Tóbit 14:3-4 3 … Fiam, vedd gyermekeidet, 4 és költözz velük Médiába …. Akkor majd nagyobb biztonságban lesz az ember Médiában, mint Asszíriában és Babilóniában. …

Tóbit ebben a próféciában megjövendölte Júda és Jeruzsálem elesését is, és ennek tudatában fiának nem azt mondta, hogy oda térjen vissza, hanem tudatta vele, hogy Médiában lelnek biztonságra. Rámutatott arra is, hogy utódaik csak a végidõkben, Izrael teljes helyreállításakor kerülnek vissza az ígéret földjére (Tób. 14:5-7).

A pártus törzsek megnevezései szintén bizonyítékok izraelita származásukra. Miután Izrael hatalmas nemzetté növekedett, az egyéni törzsek népesség alelemeinek a nevei szintén jelentõséget kaptak. Efraim alnemzetségeinek nevei: Sutelach, Becher, Tachan és Eran volt (4Móz. 26:35-36), és ezek a nevek fellelhetõk a Pártus Birodalmat kitevõ, vagy ahhoz kapcsolódó területeken. Ilyen név pl. Baktíria. Az eraniták Perzsia területein is jelen voltak, s õk adták annak modern nevét, ami Erán után lett Irán. Irán fõvárosának Teheran neve szintén Erántól ered. Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a mai irániak az izraeliták rokonai, csupán rámutat arra, hogy az egykor ott jelentõs számban élõ izraeliták hátrahagyták nyomaikat neveik által.

A szkíta dachanite klánnak pedig nagy szerepe volt a pártusok önállóságának elnyerésében. “A dachaniták Efraim harmadik nagy nezetségéhez tartoztak és a Számok 26:35-ben említett Tachan leszármazottai voltak. Az idõk során csupán nevük kiejtése változott meg minimálisan. A Pártus Birodalom gerincét és katonai erejét ez a három fõbb efraimita nemzetség képezte, így az efraimita nevek dominálják a pártus nép eredetét. A szkíták egyik legjelentõsebb törzse ugyanekkor a masszagéták voltak, ami rámutat, hogy Efraim és Manassze tették ki a pártusok és szkíták legfõbb elemeit” (Collins, u.o. 211-212. old.).

Még további bizonyítékok a pártus-izraelita azonosságra a pártus városok és területek héber eredetû megnevezései. Egyik fõbb városuk neve Dara (v.ö. 1Krón. 2:3-6), egy másiké pedig “Aszaak”. A Kászpi tenger délnyugati részén fekvõ méd tartomány pártus terület volt, s fõvárosának a “Gaza” nevet adták, és látszólag a Palesztínában fekvõ kikötõváros neve után lett elnevezve. Mivel az izraeliták a médek városaiba lettek elhelyezve, egyáltalán nem furcsa a sok héber eredetû megnevezés. A Kászpi tengertõl délkeletre fekvõ Hyrcannia tartomány két fõbb városának nevei pedig “Szamarine” és “Karta” voltak, amelyek Szamária és Kirját után lettek megnevezve. (a városok és területek nevei Strabó: Geográfia címû munkájából idézve)

Szintén mérvadó bizonyítékként szolgálnak a pártusok fennmaradt pénzérméi: “A pártus uralkodók, akiknek képei ezekre az érmékre voltak verve, a kaukázusi embertípus jellegzetességeit viselik, ami megerõsíti szemita eredetüket… minden egyes rendelkezésünkre álló tárgyi bizonyíték arra utal, hogy a pártusok szemiták voltak, megdöntve azokat a korábbi feltételezéseket, miszerint a pártusok a mongoloid rasszhoz tartoztak.” (Steven Collins, The Lost Tribes Found 216. old).

Josephus az elsõ században pontosan ezt az Eufráteszen túli területet említette az elveszett törzsek lakhelyeként:

’Az egész Izrael népe [a 10 törzs] abban az országban maradt [fogságban], amibõl eredõen csak két törzs, [Júda és Benjámin] van Ázsiában és Európában a római uralom alatt, míg TÍZ TÖRZS a mai [Kr.u.100] napig az Eufrátesz folyó túloldalán él, hatalmas népesség az, és megszámlálhatatlan sokaság (Antiquities of the Jews, XI. könyv, 5. fej. 2. bek.).

Történelmi tény, hogy az elsõ században, amikor Josephus megírta ezeket, akkor az Eufrátesz folyó képezte a határvonalat a Római és Pártus Birodalmak között! Vagyis az elveszett törzsek nagy része az Eufrátesz túloldalán, Pártiában lakott ekkor. Kevésbé ismert tény viszont az, hogy Josephus a Zsidók háborúi címû munkáját szándékosan azon a szemita nyelven írta meg, amit a pártusok is értettek:

“A rómaiak uralma alatt állók érdekében ajánlottam ezeknek a könyveknek a lefordítását a görög nyelvre, amelyeket saját országunk nyelvén írtam, s elküldtem ezeket a felsõ barbárokhoz* az Eufrátesz mögé.”

*Megjegyzés: a lábjegyzetek szerint a pártusokhoz és zsidókhoz külön írta (ne feledjük, a pártusok között nagy számú zsidó élt ekkor).

Rawlinson errõl a következõ megjegyzést teszi: “Josephus szerint a pártusok számára ismerõs volt a héber vagy szíro-káld (arám) nyelv, és éppen ezért írta saját nyelvén a Zsidók történelme címû könyvét, mielõtt azt görögre is lefordította volna, mert a pártusok használatára szánta, akik között nagy érdeklõdés volt írásai iránt” (Rawlinson, Sixth Oriental Monarchy, 424. old.).

Láthatóan minden egyes fennmaradt forrás ugyanannak az összképnek az egyes mozaikkockáit teszi ki.

A perzsák birodalmának bukásával a pártusok függetlenné váltak és létrehozták saját birodalmukat, amelynek virágzása az i.e. 247 és i. sz. 228 közötti idõkben volt. Hatalmas kiterjedése a mai Irán, Irak, Törökország, Örményország, Azerbajdzsán, Türkmenisztán, Afganisztán, Pakisztán, Libanon, Jordánia és Izrael területeit foglalta magában. Katonai ereje a kor másik nagyhatalmává tette Róma mellett. Korábban õk gyõzték le Nagy Sándor utódait, a szeleukidákat is. Rómával több alkalommal összetûzésbe kerültek, ami jelentõs eseményeket szimbolizált.

Amikor a Római Birodalom hadjáratot indított Pártia ellen i. sz. 53-ban, a Crassus vezetése alatt álló, negyvenezer fõt kitevõ római erõk megsemmisítõ vereséget szenvedtek a II. Ordesz által vezetett pártusoktól. A Medditerrán és az Indus folyó között élõ népek mind tisztában voltak a pártusok katonai erejével. A rómaiaknak sem sok idõ kellett ahhoz, hogy megtanulják tisztelni a pártusokat, azok ugyanis i.sz. 40-ben Pakórusz és a római Labienus (aki átállt a pártusokhoz) közös vezetése alatt mélyen behasítottak a Római Birodalom keleti tartományaiba, elfoglalták Ázsia, Pampília, Cilícia és Szíria tartományait, délen pedig egészen Petráig terjesztették ki uralmukat. A háború idõnként fel-fellángolt e két nagyhatalom között, miközben a pártusoknak figyelemmel kellett tartaniuk az északról és keletrõl felbukkanó veszélyeket is. A pártus-római határvonal azután az Eufrátesz folyó partjainál stabilizálódott. A további nagyobb római hadjáratok idejei: i.sz. 116, 161, 195, 217 és 237. A rómaiak soha nem voltak képesek elfoglalni a Pártus Birodalmat.

A pártusok számos forradalmi újítás létrehozói is voltak. Õk hozták létre a feudális társadalmi rendszert, ami abban a korban a legfejlettebb rendszer volt. Európába vándorlásuk után õk honosították meg ott is ezt a rendszert, ami lényegében elindította az európai gazdasági fejlõdést. A pártusok katonai felépítése és stratégiája hasonlóan került Európába. Õk voltak az elsõk, akik használták a nehéz fegyverzetû erõsen páncélozott lovasságot, ami a középkori Európában a lovagi hadviseletként terjedt el és fejlõdött tovább.

Az ókori nagyhatalmi harcok a Római és Pártus Birodalmak között elõképként mutattak rá arra a történelmi korszakra, amikor a születési jog felvételével az 1900-as évektõl kezdve az angolszász hatalmak nemcsak vetélytársai lettek az európai (római rendszerû) birodalmi szándékoknak, hanem a két világháborúban meg is állították annak kiterjedését, továbbá a hidegháború éveiben elfojtva tartották annak hatalmát. Ez a helyzet ma gyorsan változik, ahogy az angolszász befolyás egyre csökken Európában, és Európa láthatóan egyre jobban készen áll önállósulni, hogy visszatérjen önmagához a fenevad birodalmának utolsó megnyilvánulásaként, és újból világhatalomra törjön. A próféciák szerint Izrael a kezébe adatik ennek az ideiglenes nemlétbõl feltámadó római birodalom utolsó “fejének” illetve feltámadásának, abban a periódusban, amit a nagy nyomorúságként vagy Jákob nyomorgattatásaként nevez a Biblia.

De miért vándoroltak évszázadokig, és miért csak az 1800-as években teljesedett be a számukra megadott testi ígéretek teljessége?

Reklámok

Responses

  1. Ekkora HAZUGSÁGOT rég olvastam már ! Hogy a szkíták zsidók lettek volna.A szkíták egy másik nép ősei,akiknek semmi közük a zsidókhoz.Ez az a nép,akinek a nyelvén írok és beszélek.Ez a Magyar Nép ! Aki ilyen hazugságot leír,az takarodjon a történelem környékéről.De magyarorszégról is.

  2. Ki irta ezt a sok sületlenséget? – Szégyen !!-
    Számára az elsö utalás a perzsáktol jött!
    Olvasson már egy kicsit, ha már tollat vesz a kezébe!
    Direkt források!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    – Komoróczy Géza:Sumér irodalom Kistükre
    – Zakar András: sumér hitvilág
    – Padányi
    – Badinyi
    – Kodolányi
    .
    Ezek csak a tört része a magyar forrásoknak
    TP
    TP

  3. gyalázat…


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt kedveli: