Szerző: andrelowoa | szeptember 30, 2009

Szeptember 30.szerda

De Istennek más célja is van nemcsak a szeretet átadása, hanem megszilárdítani országát.
Az ő tervének senki nem állhat ellene, mivel mindentudó, nem jöhet közbe előre nem látott körülmény, sem véletlen. Szuverén Úr Ő, nem adja dicsőségét senkinek, és mivel mindenható, hatalmával el is éri célját.

” Emlékezzetek meg a messze régi dolgokról, hogy én vagyok az Isten és nincsen több:
Isten vagyok, és nincs hozzám hasonló.
Ki megjelentem kezdettől fogva a véget, és előre azokat, amik még nem történtek,
mondván: tanácsom megáll, és véghez viszem minden akaratomat.”
(Ézsaiás 46:9-10,)

Valóban a bibliában minden meg van jövendölve ami már bekövetkezett és ami még nem, az is. Azoknak akik nem hisznek, ajánlom a biblia tanulmányozását és rájönnek, hogy igaz minden szava.

” Én vagyok a kezdet és a vég,” ( Ézsaiás 48:12) ( “az első és az utolsó”)
” Én vagyok az alfa és az omega”, -mondta Jézus,

” Tudom, hogy te mindent megtehetsz, és senki
téged el nem fordíthat attól, amit elgondoltál.” (Jób 42:2)

Ha megértjük Isten korlátlan hatalmát az életünkben az reménységet ad, mert Isten mindenkinek jót tervezett, mondja az ige. A bibliában Dávid volt az aki a legjobban szerette Istent és ki is mutatta, életén meg is mutatkozott Isten áldása.

Ti népek, mind tapsoljatok, harsogó hangon ujjongjatok Isten előtt! Mert a felséges Úr félelmetes, nagy király az egész földön. (Zsoltárok 47:2-3)

Mert az egész föld királya Isten, zengjetek neki
énekeket! Isten uralkodik a népeken, szent
trónusán ül az Isten. (Zsoltárok 47:8-9)

Magasztallak, Uram a népek közt, zsoltárt zengek rólad a nemzetek közt, mert szereteted az égig ér,
hűséged a magas fellegekig. Magasztaljanak téged a mennyben, Istenem, dicsőítsenek az egész földön! (Zsoltárok 57:10-12)

Dávid volt aki ezeket a gyönyörű zsoltárokat írta Istennek, de nekünk embereknek is sok örömünk van az ő zsoltáraiban. Mert Isten Szelleme volt aki sugallta neki az énekeket, van abban tanítás, vigasz, jövendőlés, dicséret ,
könyörgés, ítélet, bizalom, megnyugvás, áldás, kesergés, tanítás, imádság, sóvárgás, ígéret, buzdítás, hálaadás, de legfőképp dicséret.
Dicsérjük mi is Urunkat, jártunkban, keltünkben, ha utazunk, ha főzünk mindig legyen egy kedves dal amivel az ő dicsőségét zenghetjük. A munka is jobban megy ha vidáman dúdolva tesszük azt. Mert így mondja a biblia,- Isten imádókat keres- Isten a dicséretekben lakozik-
Vagyis ő mivel Szellemlény ott van ahol dicsérik és kiárad az áldás azokra az emberekre akik teszik ezt.
Segítségemre volt ” A céltudatos nő” című könyv,

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategória

%d blogger ezt kedveli: