Szerző: andrelowoa | október 2, 2009

Katolikus dogmatika – Teremtés – GONDVISELÉS

Isten nemcsak együttműködik a világban végbemenô történésekkel és cselekvésekkel. Mint láttuk, ezeknek végsô célja (finis operis) Isten megdicsôítése és az értelmes teremtmények teljes boldogságának elérése. Isten nem elégszik meg azzal, hogy ezt a célt kitűzte, hanem hathatósan segíti teremtményeit, hogy céljukat megvalósíthassák. Istennek ezt az irányító tevékenységét, atyai gondviselését, isteni GONDVISELÉNEK nevezzük (vö. Bölcs 14,3; 17,2).

1. Isten GONDVISELŐ szeretetének MEGNYILVÁNULÁSAI

1. A Biblia embere számára a természet jelenségeiben is Isten irányítása érvényesül (Ter 8,22; Jób 38,33; Zsolt 148,6; Jer 5,22-24), ô adja az esôt (Ter 27,28; Zsolt 65,7-14; Jer 5,24), tôle függ a szárazság (1Kir 17,1; Amosz 4,7), ô ad életet embernek és állatnak (Jób 10,12; 12,10; 33,4; 34,14; Zsolt 104,29-30; Iz 42,5; 57,16). Jahvenak ezt a működését az Ószövetség nem egyszer a ,,bara” igével jelzi, amivel valószínűleg azt is kifejezni akarja, hogy ez az irányító tevékenység folytatása a teremtésnek.

2. Isten gondoskodását azonban nem annyira a természet jelenségeiben, inkább saját történelmében tapasztalta meg Izrael. Az egyiptomi fogságból való szabadulás, a pusztai vándorlás, az ígéret földjének elfoglalása, a Sínai hegyen kötött szövetség, az egész történelemben érvényesülô ,,pragmatismus historicus”, mind az atyai gondoskodásra utalnak (Jer 24; Neh 9; Zsolt 78; 105; 106; Judit 5). — A próféták hangoztatják, hogy a pogány népeket is Jahve irányítja (Ám 9,7), az Újszövetség szerint ôk is meghívást kaptak Isten országába (pl. Mt 20, 1-16; 22,1-14). Isten céljait szolgálják a népek (Iz 7,16; 8,5-14; 41,25; Jer 25,8-9; 27,6; Ez 26,7), gyakran saját akaratuk ellenére is (Iz 29,15-16; 10,14-15). Isten gondoskodásának végsô célja az ô uralma és az emberiség természetfölötti boldogsága. Hogy ez az idôk végén meg fog valósulni, azt Izajás könyvének második része, Dániel könyve és a Jelenések könyve tárgyalja témaszerűen, de sok utalás olvasható Szent Pál leveleiben és az evangéliumokban is (Róm 8,18-25; Ef 1,9-11; Mt 22,1-10).

Nemcsak népére és az emberiségre van gondja Istennek, hanem minden egyes emberre. Hágár megtapasztalja, hogy Isten Él-Roi, azaz olyan valaki, aki rajtunk nyugtatja szemét (Ter 16,13-14). Ábrahámnak hasonló élménye van (Ter 22,14). A zsoltáros abban bízik, aki sötét szakadékban is vezet és oltalmaz (23,4), kezét védôn terjeszti fölénk (139,5). Hiszen hajszálainkat is számon tartja az Úr (Mt 10,30). Krisztust olyan pásztorhoz hasonlítja a Biblia, aki ismeri övéit és élete árán is megvédi ôket (Jn 10,14-15), a nekik készített országba vezeti ôket (Lk 12,32) az elveszettnek pedig utána megy, hogy megkeresse (Lk 15,3-7). Szent Pál meggyôzôdéssel vallja, hogy az Atya mindent úgy rendez be életünkben, hogy Fiának képe kialakulhasson bennünk (Róm 8,29), és Fia társörökösei lehessünk (Róm 8,17). Ehhez maga ébreszti fel bennünk a megfelelô szándékot, és jóakarata segít a tettek végrehajtásában (Fil 2,13). — Jézusban mindentudó és mindenható Atyának mondta és mutatta be magát Isten, aki gyengéd szeretettel viseli gondját jóknak és rosszaknak egyaránt (Mt 5,45), és a legnagyobb bűnösnek is kész megbocsátani és ôt az üdvösségre elvezetni, ha bűnbánatot talál nála (Lk 7,36-50; 15,11-32; 19,1-10; 23,43; Jn 8,1-11).

2. A gondviselés kinyilatkoztatásának FOKOZATOSSÁGA

Az isteni gondviselés dogmája fokozatosan bontakozik ki a bibliai kinyilatkoztatásban.

Mint láttuk, az Ószövetség elsôsorban a nép életében mutatja be Isten gondviselését, de ennek tudata állandó biztonságot jelentett az egyének számára is. Annál inkább, mert a próféták korában megtanulták, hogy Isten segítségével a baj is jót eredményezhet (Iz 45,7; Ez 38,18-22; Ám 3,6 stb.) Ettôl kezdve az egyéni gondviselés példái gyakoribbak: Tóbiás, Ruth, Eszter, Dániel története. Eddig ugyanis ilyenek ritkán szerepeltek: Ábrahám áldozata, Jákob, Izsák és az egyiptomi József története.
A pogányok állandóan érezték kiszolgáltatottságukat akár a természet erôinek, akár az istenellenes hatalmaknak, akár a jó principiumával egyenrangúnak gondolt rosszindulatú isteni lényeknek. Sôt sokan úgy hitték, hogy a kérlelhetetlen sorsnak még az istenek is alá vannak vetve. A választott nép tudta, hogy életünket Isten tervezte meg öröktôl fogva (Jer 1,4-5), és ô nemcsak napjaink számát határozta meg (Jób 14,5), hanem életünk eseményeit is ô irányítja, jót és rosszat egyaránt.

A rossz sorsot korábban Isten büntetésének gondolták az izraeliták, az igazak szenvedését titkos bűneik (Zsolt 1,4-5; 11,12; Sir 5,1-15; Jób barátainak beszédei) vagy ôseik bűnei büntetésének (Kiv 20,5; 34,7; Szám 14,18; MTörv 5,9). Idôvel azonban ráébredtek, hogy a szenvedés és baj próbatétel is lehet: a hűség, alázat és önzetlen istenszolgálat próbaköve (Jób könyve), és aki megállta a próbát, bôséges jutalmat kap érte. A jutalmat sokáig evilági javakban látta a választott nép. Még az apostolok is így gondolkoznak, amikor a feltámadt Jézustól azt kérdezik, hogy nemde itt az ideje a Dávid szerinti ország beköszöntésének (ApCsel 1,6). Pedig már a próféták korában, méginkább Jézus beszédeiben világossá válik, hogy a messiási idôk nem anyagi természetű jutalmat ígérnek. A hellénizmus korában írt ószövetségi könyvekben is meg-megcsillant az egyén üdvözülésének túlvilági, a földi javakon túlmutató jellege.

Úgy látszik, az apostolok a Szentlélek eljöveteléig nem tudták megérteni a Hegyi beszéd igazi mondanivalóját (Mt 5,1-12; 5,25-34): aki a Krisztusban eljött istenországot keresi és ahhoz szabja életét, az éhségben, ruhátlanságban, nélkülözésben, üldöztetésben sem fogja szerencsétlennek érezni magát, mert tudatában van annak, amit késôbb Szent Pál így fogalmazott: ,,Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik,” (Róm 8,28). Minél jobban gyôzedelmeskedik valakiben Krisztus uralma az emberi önzés és önszeretet felett, annál inkább tudja függetleníteni magát egyéni adottságaiból, más emberek hibáiból és külsô körülmények alakulásából adódó, származó szenvedések bénító hatásától. És minél többen lesznek ilyen lelkileg független emberek, annál hamarabb bekövetkezik az a boldog állapot, amikor az emberek-okozta szenvedések megszűnnek. Erre a boldog állapotra célozva hangzott fel az elsô keresztény közösségekben a hívogató imádság: ,,Jöjj el, Uram Jézust” (Jel 22,20).

3. A gondviselés dogmájának értelmezése

1. CSAK A HELYESEN ÉRTELMEZETT GONDVISELÉS HITE KÉPES KIEGYENSÚLYOZOTTÁ TENNI FÖLDI ÉLETÜNKET

a) A gondviselés végsô célunk elérésére akar segíteni.
Aki életét a végsô beteljesedésre a túlvilági boldogságra és az emberiség eszkatológiai állapotára való elôkészületnek tekinti, azt a sikertelenségek, szenvedések és nélkülözések nem tudják összetörni. Mivel Isten segítségét nem elsôsorban a földi boldogulás elnyerésére irányulónak tudja, nem fog elégedetlenkedni, ha sem saját lelkiismerete, sem pedig az Egyház útján közvetített kinyilatkoztatás nem ad neki kielégítô választ egy-egy súlyos betegség, méltánytalanság, sikertelenség, természeti vagy egyéb jellegű csapás esetén felmerülô kínzó kérdéseire: ,,miért engedi rám ezt Isten?”, ,,mi lehet a célja ezzel Istennek?”. Megelégszik azzal a felelettel, hogy egyedül a mindegyikünk üdvösségét akaró Isten tudja, hogy egy konkrét esetben mire van szükségünk lelkünk üdvössége érdekében. Tudja továbbá, hogy ebbôl a szempontból egészség, siker, szerencse, földi javak nemcsak segítôink, de akadályozóink is lehetnek. Amit az emberek általában szerencsének tartanak, az egy-egy konkrét esetben lehet szerencse is, szerencsétlenség is. Hogy kinek mikor mivé lesz, az attól függ, mennyire bízza rá magát Isten kifürkészhetetlen akaratára, mennyire teszi magáévá Szent Pál idézett (Róm 8,28) szavait.

b) Isten útjai kifürkészhetetlenek
A gondviselés útjai a homályba vesznek, megtapasztalni a legritkább esetben képes azokat az ember, csakis hinni tudunk bennük. Ennek a bizalommal telt hitnek legragyogóbb példája Jób felkiáltása, amely a Vulgata értelmezésében így hangzott el: ,,Ha meg is öl engem, benne reménykedem!” (Jób 13,15; vö. 2Kor 4,16; Lk 12,4; Zsolt 22,4). Lehetetlen, hogy Isten mindenhatósága és szeretete üdvösségre ne vezesse azt, aki teljesen Ôrá hagyatkozik és a hit meg az engedelmesség útját járja. ,,Minden gondotokkal forduljatok hozzá, mert neki gondja van rátok” (1Pt 5,7; vö. Róm 8,35-39).

c) A gondviselés és a szenthagyomány
Ezt a magatartást a kereszténység ókorában annyira magától értetôdônek tartották, hogy sokáig nem is írtak róla témaszerűen, csakis alkalmi megnyilatkozások formájában emlegették a gondviselést. Lactantius (+317 körül) volt az elsô, aki külön művet írt róla. A másik híres ókori mű száz évvel késôbb íródott: Szent Ágoston ,,De civitate Dei” munkája, amely a történelem eseményeinek elemzésével mutatja be azt a nagy igazságot, hogy a gondviselô Isten kezében a bűn és a gonoszság is a jót, végsô soron az üdvözítést képes szolgálni.

d) Az Egyház tanítóhivatala a gondviselésrôl
Mivel az isteni gondviselésnek így értelmezett hite az Egyház mindennapi igehirdetésében kezdettôl fogva és mindenütt kinyilatkoztatott igazságként szerepelt, azért azt a tételt, hogy Isten a világot és az egyes embert gondviselésével az örök cél felé vezeti, az Egyház rendes tanítóhivatala által képviselt dogmának kell mondanunk. Tartományi zsinatokon is hirdették a gondviselést, amikor fatalista vagy dualista elképzeléseket utasítottak el, és elítélték a priszcillianistákat, késôbb a valdiakat, Wyclif tételeit és a katarusok felfogását. Az I. vatikáni zsinat a panteizmussal és a materializmussal szemben képviselte a katolikus tanítást (DS 3003).

e) A kinyilatkoztatás gondviselés-fogalmát a kinyilatkoztatáson kívüli elképzelésektôl fôleg az különbözteti meg, hogy a kinyilatkoztatásban Isten szabad személyes tetteirôl van szó, továbbá, hogy ezek a tettek a világot a Krisztusban történô végsô kiteljesedés felé irányítják.
A sztoicizmus az egész világot átjáró személytelen törvényszerűséget mondta gondviselésnek, az ember részére pedig a kikerülhetetlen sorsba való beletörôdést, a kozmosz harmóniájába való tudatos beilleszkedést tartotta egyedül helyes magatartásnak. Ugyanez az ,,amor fati” kísért több késôbbi filozófusnál, így Giordano Bruno-nál, Spinoza-nál és Nietzsche-nél.

Leibniz gondviselés-fogalma — alaptalan optimizmussal — minden eseményt és minden sorsot az egyén földi javát elômozdító tényezônek próbált feltüntetni.
Mások viszont (pl. a felvilágosodás kultúroptimizmusa, Hegel és Marx történelemértelmezése stb.) az egyén javát figyelmen kívül hagyva az emberiség boldogabb jövôjének, az emberiség fejlôdésének elôkészítését szolgáló egyetemes társadalmi és történelmi törvényszerűségben látták a maguk szekularizált gondviselés-fogalmát.
Ilyen elgondolások éppoly távol állnak a kinyilatkoztatás tanításától, mint azok a népies elképzelések, amelyek földi bajok, közlekedési és egyéb balesetek elhárításában, szenvedések megszüntetésében, vagy váratlan szerencse elôidézésében vélik felfedezni az isteni gondviselés működését. Holott — mint fentebb már említettük — Isten kezében a gonoszság, sôt még a bűn is a jót szolgálhatja. Legkiáltóbb példája ennek Jézus földi sorsa: keresztrefeszítése — a világtörténelem legnagyobb bűne — az emberiség üdvét szolgálta, és Jézus engedelmes önfeláldozásában az erény tökéletes gyôzelmet aratott a bűn fölött.

2. A GONDVISELÉS TEOLÓGIÁJA

A gondviselés tétele az isteni együttműködés tételéhez azt a többletet adja hozzá, hogy ez az együttműködés az egyes emberek és az egész világ üdvözülését célozza.

a) Ennek következtében nem szabad szem elôl tévesztenünk, hogy a gondviselés útja ugyanolyan, mint az együttműködésé: actio creatrix. Nem szünteti meg tehát a természetes okok zárt rendszerét, nem módosítja és nem akadályozza a világnak a teremtésben megállapított törvények szerint való történéseit, jelenségeit és fejlôdését, hanem csak megszabja azok végsô irányát. A gondviselô Isten ,,per causas secundas” jár el.

Tévedés tehát az az elképzelés, mintha a gondviselés a befejezettnek tekintett világterv utólagos javítgatása, a kezdettôl megtervezett világfolyamat utólagos belenyúlásokkal történô módosítása volna. Úgy kell néznünk a gondviselést, mint a kezdettôl megszabott teremtési terv megvalósulásának (vagyis a világ üdvözítésének, Isten életében való részesítésnek) olyan biztosítását, amely a természet erôinek és törvényeinek felhasználásával és az emberi szabad akarat tiszteletbentartásával történik. Az utóbbi miatt az ember képes ezt a tervet Isten segítôkészsége (= gondviselése) ellenére önmaga és mások számára (rossz példa, cinkosság stb. útján) meghiúsítani, az emberiség számára pedig késleltetni vagy pedig jócselekedeteivel siettetni.

b) Az ,,actio creatrix”-ból az következik, hogy az eszes teremtmények azzal szolgálják a gondviselést, ha minden képességüket felhasználják és összes erôiket latbavetik.
A gondviselés hite nem eredményezhet passzivitást; sôt ha következetesen végiggondoljuk, amit az isteni együttműködésrôl mondtunk, akkor minden tevékenységünket Istennel való találkozásnak és vele együtt történô munkálkodásnak fogjuk látni. Ez a szemlélet kezeskedik arról, hogy az emberiség jövôjére irányuló szociális, kulturális, technikai és egyéb törekvések és erôfeszítések nem hiábavalók, mert ha vargabetűkkel is, ha hullámvölgyeken át is, de végül elvezetnek az igazság és szeretet tökéletes diadalához.

Egyéni ügyeinkben is azt kívánja a gondviselés, hogy minden tôlünk telhetôt megtegyünk. Ha beteg valaki, nem csodában kell reménykednie, hanem az orvostudomány igénybevételével kell keresnie a gyógyulást. Úgy kell igénybe vennünk a rendelkezésünkre álló természetes és természetfölötti eszközöket, mintha egyedül embereken fordulna életünk és az egész emberiség létének irányítása, vagy egy-egy bonyolult eset megoldása. Hiszen Isten mint transzcendens ok nem szünteti meg, hanem feltételezi és segíti az immanens okok működését.

A Gaudium et spes kezdetű konstitúció ezeket írja: ,,Azok a férfiak és nôk tehát, akik a maguk és családjuk fenntartásán fáradoznak és munkájukat úgy végzik, hogy a társadalomnak is hasznára vannak, meg lehetnek gyôzôdve arról, hogy tevékenységükkel a Teremtô művét fejlesztik tovább, embertestvéreik javát mozdítják elô, és személyesen segítik megvalósulni az isteni Gondviselés tervét a történelemben” (34; vö. Pacem in terris, AAS 55, 297. lap).

4. EGYETEMES és KÜLÖNLEGES gondviselés

Az eddig tárgyalt egyetemes vagy mindennapi gondviseléssel (providentia universalis seu ordinaria) ellentétben különleges vagy rendkívüli gondviselésrôl (providentia pecularis seu extraordinaria) is szoktunk beszélni. Kivételes esetekben ugyanis feltűnô módon nyilatkozik meg Isten atyai gondoskodása. Ezt látjuk a csodák, valamint az Isten hatalmát kinyilvánító csodaszerű jelenségek esetében. Ilyen jelenség volt az izraelitáknak az egyiptomi fogságból való kiszabadulása, ilyen a Krisztus-esemény, Szent Pál megtérése, továbbá az Egyháznak és egyeseknek életében néha adódó rendkívüli és természetes okokkal nem igen indokolható mozzanatok. Ezek azonban ritkán fordulnak elô, azért egy-egy konkrét esetben minden szóba jöhetô természetes magyarázatot figyelembe kell vennünk, és a régi elvbôl kell kiindulnunk: ,,miracula non sunt multiplicanda!”

5. A GONDVISELÉS és a kérô IMÁDSÁG

A kinyilatkoztatás tanúsága szerint az isteni gondviselés eszközei köré tartozik az imádság is.
Isten eredeti elgondolása az, hogy bizonyos javakat, ill. ajándékainak üdvös felhasználását csak kéréseink fejében adja meg. Nem mintha kéréseink útján befolyásolni tudnánk akaratát, hanem azért, mert ha kérünk, jobban átérezzük, mennyire függünk tôle, iránta való bizalmunkat is mélyíti az imádság, sôt azt is kifejezheti, hogy nem gépiesen, hanem szabad akarattal és hálás örömmel fogadunk mindent, ami tôle származik.

Nem Istenben hoz létre változást a mi imádságunk, hanem saját lelkünket teszi alkalmassá kegyelmi ajándékainak befogadására, így szolgálja a gondviselés céljait. Természetesen csak az olyan imádság, amely az Olajfák hegyén verejtékezô Jézus imájának szellemében, a segítôkész hatalomba vetett hit és ráhagyatkozó alázat látszólagos ellentétességének lelkületével száll fel a szívünkbôl: ,,Abba, Atyám! te mindent megtehetsz. Vedd el tôlem ezt a kelyhet. De ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te” (Mk 14,36).

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategória

%d blogger ezt kedveli: