Szerző: andrelowoa | október 5, 2009

Az igazi nagyság

Versengés is támadt köztük, hogy ki tekintheto közülük a legnagyobbnak.
(Lukács 22, 24)

Ezúttal a tanítványok más kérdést vitatnak meg. Elozoleg arról volt szó, hogy ki a legnagyobb köztük (Luk 9, 46), most pedig, hogy ki tekintheto a legnagyobbnak, ti. az Úr Jézus kit tekint annak. Az O szemében ki ér a legtöbbet? Kié az elso hely? Eddig úgy látszott, Péteré, hiszen neki mondta az Úr: „Te Péter vagy és én ezen a kosziklán építem fel az én egyházamat.” Ezen az estén pedig Jánosé volt a kiváltságos hely (Ján 13, 23). Bizonyára ez adott okot az újabb vitára. Többször volt emiatt viszálykodás a tanítványok között, mert a nagyravágyás sok súrlódásnak az oka nemcsak a világban, hanem keresztyén körökben is. Jézus ezt a gondolkodást tanítványainál egy közéjük állított gyermek példájával szégyenítette meg. „Míg olyan kicsivé nem lesztek (a saját szemetekben), mint ez a gyermek, nem juthattok be a mennyek országába.” Még megszégyenítobb volt, amikor az utolsó este, rangvitájuk után, Jézus megmosta a lábukat. Ez különben a rabszolga dolga volt, ha vendégek érkeztek vacsorára. Egyik tanítványa sem vállalkozott erre, mielott asztalhoz ültek volna ezen az utolsó estén. Így hát maga a Mester vállalta. Érzékeny büntetés volt ez gogösségükért; Péter egész életében nem felejtette el, hogyan vette akkor magára az Úr a rabszolgakötényt. Ezt látjuk 1 Pét 5, 5-ben is: „Öltsétek fel az alázatosságot” (szó szerint: a rabszolgakötényt) – írja.

Jézus nagysága a szolgálatban. mutatkozott meg. Így kellene lenni az övéinél is. A világ királyai uralkodnak, a menny királya szolgál. A világ urai sok üres és hízelgo megtiszteltetést kapnak. Jézus tanítványai között a legnagyobb is legyen olyan, mint a legfiatalabb, aki mindenben alárendeli magát másoknak. Isten országában ok a nagyok, de a világ lekicsinyli, az utolsó helyre állítja oket. Magas állásukat a szolgálatban mutatják meg. Adni akarnak másoknak, nem föléjük kerekedni. Aki elso akar lenni Isten országában, annak szolgálni kell, a „lábmosás szolgálatát” kell végezni. Nemcsak betegágy mellett, elhagyott gyermekek, öregek és szegények között akad rá alkalom. Jézus szerint az is lábmosás, ha elviseljük mások szeretetlenségét, visszásságát, szeszélyeit és éles nyelvét, s nem fordítunk nekik hátat, bármennyi kellemetlenséget okoznak is. A tanítvány magatartásá az alázat.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt szereti: