Szerző: andrelowoa | október 8, 2009

Soha nem hagy magunkra

?Nem mondanak többé elhagyottnak…” (Ézs 62,4).

?Elhagyott” – milyen vigasztalan szó. Úgy hangzik, mint a
lélekharang. Mély fájdalmat és nagy bánatot takar. A nyomorúság
feneketlen mélysége tátong az ?elhagyott” szóban. Elhagyott valaki,
aki becsületszavát adta, hogy kitart mellettünk. Elhagyott egy igaz
barát, akiben oly sokáig bíztunk. Elhagyott szeretett rokonunk, apánk,
anyánk, mindenki!! Ez valóban rettenetes fájdalom, és mégis el tudjuk
viselni, ha az Úr vigasztal meg bennünket.
De milyen lehet az, ha valaki Istentől elhagyottnak érzi magát?
Gondoljunk csak a világ legfájdalmasabb kiáltására: ?Én Istenem, én
Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46). Megéreztünk-e már valaha
valamit ennek az elhagyatottságnak a keserűségéből? Ha igen, kérjük az
Urat, mentsen meg bennünket ennek a kimondhatatlan fájdalomnak a
megismétlődésétől, hogy soha ne térjen vissza az a sötétség.
Rosszakaratú emberek mondhatják a hívőről, hogy ?elhagyta az Isten,
intézzük el mi is”. Ez azonban soha nem igaz így. Az Úr szerető
kegyelme csakhamar rákényszeríti ellenségeinket, hogy visszavonják
azt, amit mondtak, vagy legalábbis elhallgassanak.
Mindennek ellenkezőjéről szól Isten ígérete a vers végén:
?Gyönyörködik majd benned az Úr”. Ez a vigasztalás örömmé változtatja
a sírást. Ti, akik úgy érzitek, hogy elhagyottak vagytok, halljátok
meg az Úr szavát: ?Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged”
(Zsid 13,5).


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt szereti: