Szerző: andrelowoa | október 12, 2009

XX. A HIT ÉS A JÓ CSELEKEDETEK

Alaptalanul vádolják a mieinket azzal, hogy tiltják a jó cselekedeteket. A Tízparancsolatról szóló és más, hasonló tartalmú irataik bizonyítják, hogy hasznos tanítást adnak valamennyi életformáról és kötelességről: arról, hogy az élet milyen formái és az egyes hivatásokban milyen cselekedetek kedvesek Istennek. Ezekről a dolgokról az igehirdetők régebben alig szóltak valamit. Csak az olyan gyerekes és szükségtelen cselekedeteket sürgettek, mint bizonyos szent napok és bőjti idők megtartása, testvéregyesületek, zarándoklatok, szentek tisztelése, olvasó-morzsolgatás, szerzetesség és hasonlók. Intésünkre ellenfeleink ezeket lassan-lassan kezdik elhagyni, s az ilyen haszontalan dolgokról már nem prédikálnak annyit, mint azelőtt. A hitet is kezdik emlegetni, pedig azelőtt milyen csodanagy volt róla a hallgatás! Tanítják, hogy nem pusztán cselekedetekről igazulunk meg; összekötik a cselekedetekkel a hitet, s azt mondják: a hitből és cselekedetekből leszünk igazakká. Ez a tanítás tűrhetőbb az e1őzőnéI, és több vígasztalást adhat, mint régi tanításuk.

A hitről szóló tanítás tehát – pedig ennek kellene a fődolognak lennie az egyházban – sokáig hevert ismeretlenül. Mindenkinek el kell ismernie, hogy a prédikációkban mélységesen hallgattak a hitből származó igazságról, és csak a cselekedetekről szóló tanítást hánytorgatták az egyházban. Ezért aztán a mieink a következő módon tanították a gyülekezeteket a hit dolgában:

Először is: cselekedeteink sem Istent nem engesztelhetik meg, sem a bűnbocsánatra és kegyelemre nem tehetnek érdemessé. Ezt csak hittel érjük el: ha hisszük, hogy Krisztusért kegyelmet nyerünk. Mert Ő rendeltetett közbenjáróul és engesztelésül, hogy az Atyát megbékéltesse velünk. Aki tehát abban bizakodik, hogy cselekedetekkel válik érdemessé a kegyelemre, az megveti Krisztus érdemét, kegyelmét, és Krisztus nélkül, emberi erővel keresi az utat Istenhez. Pedig Krisztus magáról mondotta: “Én vagyok az út az igazság és az élet!” (Jn 14,6).”

Ez a hitről szóló tanítás Pálnál mindenütt szóba kerül. “Kegyelemből tartattatok meg a hit által, nem cselekedetekből” stb. Ef 2,8

És nehogy valaki azzal keressen kifogást, hogy mi Pálnak valamilyen újfajta magyarázatát találtuk ki: az egyházi atyák ezt a dolgot teljes egészében bizonyítják. Hiszen Augusrinus számos könyvében védi a kegyelmet és a hitből származó igazságot a cselekedetek érdemszerzése ellen. Ambrosius is hasonló tanít “A pogányok ellhívásáról” című munkájában és másutt. A pogányok elhívásáról írt könyvében ezt mondja: “A Krisztus vérén szerzett váltság értéktelenné válnék s az Isten irgalmassága sem győzedelmeskednék az emberi cselekedetek jogigényén, ha a kegyelemből való megigazulás megelőző érdemekért járna; így nem az aándékozó ajándéka volna, hanem a munkálkodó bére.”

Ha a tapasztalatlanok meg is vetik ezt a tanítást, az istenfélők és megrettent lelkiismeretűek viszont maguk tapasztalják, milyen végtelenül nagy vígasztalást ad. Mert a lelkiismeretet nem nyugtatja meg semmiféle cselekedet, csak a hit: amikor megbizonyosodik arról, hogy Isten kiengesztelődött a Krisztusért. Amint Pál tanítja: “Megigazulván hit által, békességünk van Istennel” Rm 5,1. Ezt az egész tanítást a rettegő lelkiismeret említett küzdelméhez kell hozzámérnünk. Enélkül a küzdelem nélkül meg sem lehet érteni. Ezért ítélik meg helytelenül a tapasztalatlan és avatatlan emberek. Ezek arról álmodoznak, hogy igaznak lenni keresztyén értelemben sem más, mint iga7.nak lenni világi, vagy filozófiai értelemben.

Azelőtt a cselekedetekről szóló tanítás gyötörte az emberek lelkiismeretét. Nem hallották az evangélium vigasztalását. Abban reménykedtek, hogy ott a szerzetesi élettel majd érdemessé lehetnek a kegyelemre. Mások megint másféle cselekedeteket gondoltak ki, hogy érdemessé váljanak a kegyelemre és elégtételt adjanak bűneikért. Erre a Krisztusba-vetett hitről szóló tanításra, hirdetésére és felújítására azért volt olyan nagy szükség, hogy akinek retteg a lelkiismerete, ne maradjon vigasztalás nélkül, hanem megtudja: a Krisztusba-vetett hittel nyerjük el a kegyelmet és a bűnök bocsánatát.

Emlékeztetik nálunk az embereket arra is, hogy a hit szó e helyen nem a (bibliai) történet puszta ismeretét jelenti, – ez az istentelenekben és az ördögökben is megvan; hanem olyan hitet jelent, amely nemcsak a történetet magát hiszi, hanem e történet eredményét is, – vagyis ezt a hittételt a bűnök bocsánatáról; hogy Krisztus által mienk a kegyelem, igazság és bűnbocsánat.

Aki pedig már tudja, hogy Krisztus által kegyelmes Atyja van, az Igazán ismeri Istent; tudja, hogy Istennek gondja van rá, segítségül hívja, egy szóval: nincs Isten nélkül, mint a pogányok. Az ördögök és az istentelenek viszont nem tudják hinni ezt a hittételt: a bűnök bocsánatát. Ezért gyűlölik Istent, mintha ellenségük volna; nem hívják segítségül és nem várnak tőle semmi jót. Augustinus is így inti az olvasót a hit szóval kapcsolatban, s arra tanít: a hit szót a Szentírásban nem az ismeretre kell érteni – ez megvan az istentelenekben is -, hanem arra a bizodalomra, amely megvigasztalja és felemeli a megrettent szíveket.

Továbbá: a mieink azt tanítják, hogy szükséges a jót cselekedni. De nem azért, hogy abban bizakodjunk: ezáltal érdemessé leszünk a kegyelemre; hanem azért, mert Isten ezt akarja.

A bűnbocsánatot és kegyelmet csak hittel lehet megragadni. De mivel hit által elnyerjük a Szentlelket, azért a szívek is megújulnak és új indításokkal telnek meg, annyira, hogy jó cselekedeteket tudnak teremni. Ezt mondja Ambrosius is: “A jó akaratnak és az igaz cselekvésnek a hit a szülőanyja”. Szentlélek nélkül az emberi akaraterő telve van istentelen indulatokkal; sokkalta gyarlóbb, minthogy Isten megítélése szerint jó cselekedeteket tudna véghezvinni. Ráadásul még az ördög hatalmában is van, s ez az embert különféle bűnökre, hitetlen gondolatokra és nyílt gonosztettekre ösztönzi. Világosan láthatjuk ezt a (régi) bölcselőknél. Ezek személy szerint igyekeztek ugyan becsülettel élni, de nem sikerült nekik; sőt számos nyilvánvaló vétékkel szennyezték be magukat. Ilyen nagy az ember gyarlósága, ha nincsen benne hit és Szentlélek, s egyedül a saját emberi erejével kormányozza magát.

Mindebből könnyen kiviláglik: ezt a tanítást nemcsak vádolni nem szabad azzal, hogy tiltja a jó cselekedeteket; hanem sokkal inkább dicsérni kell, mert megmutatja, hogyan leszünk képessé jó cselekedetekre. Hit nélkül ugyanis az emberi természet semmikép sem tudja teljesíteni azokat a cselekedeteket, amelyekét az első vagy a második parancsolat követel. Hit nélkül nem hívja Istent segítségül, nem vár Istentől semmit, nem tűri el a keresztet, hanem embereknél keres oltalmat és emberi segítségbe veti bizodalmát. Hit nélkül és Istenbe-vetett bizodalom nélkül így kerül uralomra a szívben mindenféle kívánság és emberi elgondolás. Ezért mondotta Krisztus: “Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek”, Jn 15,5. Es ezért énekli az egyház:

Te isteni erőd nélkül
Semmi sincs az emberben,
Nincsen semmi bűntelen.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt szereti: