Szerző: andrelowoa | október 12, 2009

XXIV. A MISE

Alaptalanul vádolják gyülekezeteinket azza, hogy eltörlik a misét. A mise megmaradt nálunk és a legnagyobb áhítattal ünneplik. A megszokott szertartásokat is majdnam mind megtartják. Csak a latinul énekelt részekhez kapcsolódnak néhány helyen német énekek; ezek azért kerültek oda, hogy a népet tanítsák. Mert az istentiszteleti szertartásokra elsősorban azért van szükség, hogy tanítsák a tudatlanokat. Pál is megtartja, hogy a gyülekezetben a nép érthető nyelvén kell beszélni (1 Kor 14,9 kk). Megszokt a nép, hogy akik előkészültek, együtt éljenek a szentséggel. Ez ugyancsak növeli a nyilvános istentiszteleti szertartás megbecsülését és áhítatát. A szentséghez pedig csak azokat bocsátják, akiket előzőleg megvizsgáltak és meghallgattak. Figyelmeztetik az embereket a szentség méltóságára és arra is, hogyan kell vele élni, milyen nagy vigasztalást ád a rettegő lelkiismeretnek, – hogy tanuljának Istenben hinni, minden jót Istentől várni és kérni. Az ilyen istentisztelet kedves Istennek; a szentség ilyen vétele táplálja az igaz tiszteletet Isten iránt! Mindebből éppen nem az tűnik ki, mintha ellenfeleinknél a misék nagyobb áhítattal történnének, mint nálunk!

Az is tény, minden jóravaló ember már régóta nyiltan és nagyon komolyan panaszkodott, hogy pénzszerzésre használják fel, s ezzel gyalázatos módon megszentségtelenítik: Az sem titok milyen széles területen folyik nyíltan ez a visszaélés minden templomban, milyen sokan végzik a miséket csupán a díjazás kedvéért vagy az alapítványi haszonért, és milyen sokan miséznek az egyházi törvények tilalma ellenére. Pedig azokat akik az úrvacsorával méltatlanul bánnak, Pál szigorúan meginti ezekkel a szavakkal: “Aki méltatlanul eszi e kenyeret vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen” (1 Kor 11,27). Mivel papjainkat figyelmeztették erre a bűnre, nálunk megszűntek a magánmisék; hiszen alig volt olyan magánmise, amelyet ne a pénzszerzés kedvéért tartottak volna.

Ezeket a visszaéléseket a püspökök is nagyon jól ismerték. Ha idejében orvosolták volna őket, most kevesebb lenne köztünk az ellentét! Hallgatásukal előbb engedték, hogy sokféle vétek lopózzék be az egyházba. Most – jó későn – panaszkodni kezdenek az egyházban támadt bajok miatt! Pedig erre az egész zűrzavarra egyes-egyedül azok a visszaélések adtak alkaJmat, amelyeket nyilvánvaló voltuk miatt tovább tűrni már nem lehetett. Súlyos ellentétek támadtak a mise és a szentség körül, – talán éppen azért, hogy bűnhődjék a világ a misékkel oly sokáig űzött szentségtelen bánásmód miatt, amelyet annyi évszázadon keresztül megtűrtek az egyházban azok, akiknek pedig hatalmuk is, kötelességük is lett volna ezen segíteni. Meg van írva a Tízparancsolatban: “Nem hagyja az Úr büntetés nélkül, aki az Ő nevét hiába veszi” (2 Móz 20,7). De úgy tűnik, mióta a világ áll, semmiféle szent dolgot sem használtak fel úgy pénzszerzésre, mint éppen a misét.

Ehhez járult az a hiedelem – ami aztán a végtelenségig megnöbelte a magánmisék számát, – hogy szenvedésével Krisztus az eredendő bűnért tett eleget, és a misét rendelte arra, hogy ott menjen végbe az áldozat a naponkénti, halálos és megbocsátható bűnökért. Innen eredt az az elterjedt nézet, hogy a mise cselekménye a bemutatása által (ex opere operato) eltörli élők és holtak vétkeit. Ekkor kezdtek el vitatkozni arról, hogy vajon egy mise, amelyet több személyért mondtak, ér-e annyit, mint amit egyesekért külön mutattak be. Ez a vita szülte a miséknek már említett mérhetetlen nagy számát.

A mieink figyelmeztettek arra, hogy ezek a nézetek ellenkeznek a Szentírással és megsértik Krisztus szenvedésének dicsőségét. Mert Krisztus szenvedése nemcsak a eredendő bűnért, hanem az összes többi vétekért is áldozat és elégtétel volt. Így van ez megírva a Zsidókhoz írt levélben. “Megszenteltettünk egyszer s mindenkorra, a Jézus Krisztus testének megáldozása által” (Zsid 10,10). Továbbá: “Egyetlen áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket” (Zsid 10,14).

Tanítja továbbá az Írás, hogy Isten színe előtt a Krisztusba vetett hit által igazulunk meg. Ha tehát a mise a cselekmény bemutatásával eltörli élők és holtak vétkeit, akkor nem hitből, hanem a mise cselekménye folytán történik a megigazulás. Ezt azonban nem engedi meg az Írás!

Krisztus inkább azt parancsolja, hogy az Ő emlékezetére cselekedjük (Lk 22,19). A mise tehát azért rendeltetett, hogy a szentséggel élők hite megemlékezzék arról, milyen jótéteményekben van része Krisztus által, s ez bátorítsa és megvigasztalja a rettegő lelkiismeretet. Mert Krisztusról megemlékezni annyit jelent, mint megemlékezni jótéteményeiről, és abban a meggyőződében lenni, hogy ezeket valóban nekünk adja. Nem elég csak a történeti tényről megemlékezni, mert ezt a zsidók és hitetlenek is emlékezetükbe idézhetik. A misét tehát azért kell megtartani, hogy ott a szentséget kiszolgáltassák a vigasztalásra szorulóknak. Amint Ambrosius mondja: “Mindig vétkezem, ezért mindig kapnom kell az orvosságot.”

Minthogy a mise ilyen együttes részesedés a szentségben, mi ünnepenként tartunk egy közös misét; ha pedig vannak, akik élni kívánnak a szentséggel, akkor más napokon is. Ilyenkor kiszolgáltatjuk a szentséget mindazoknak, akik azt óhajtják. Ez a szokás egyáltalán nem új dolog az egyházban. Gergely előtt a régiek nem említik a magánmisét. A közös miséről annál többször szólnak. Chrysostomus azt mondja: A pap napról napra ott áll az oltár előtt; egyeseket hívogat a szentség vételére, másokat távoltart. A régi egyházi kánonokból is kitűnik, hogy az egyik (pap) misézett, a többi papok és diakonusok pedig magukhoz vették tőle az Úr testét. A niceai zsinat törvénye ezt mondja: A diakonusok a püspöktől, vagy paptól megfelelő sorrendben, a papok után vegyék az úrvacsora szentségét. Pál ugyancsak azt az utasítást adja az úrvacsora vételére, hogy várják meg egymást és közösen vegyenek részt benne (1 Kor 11,33).

Mivel tehát a nálunk szokásos misére megvan a példa az egyházban, a Szentírásban és az egyházi atyáknál, bízunk benne, hogy lehetetlen elítélni; főképp azért, mert hiszen a nyilvános szertartásokat jórészt az eddigi szokással egyezően tartjuk. Csak a misék számában van eltérés. Ezt azoban a rendkívül súlyos, nyilvánvaló visszaélések miatt bizonyára üdvös lenne korlátozni! Régente a legnépesebb gyülekezetekben sem tartottak mindennap misét. Bizonyítja ezt a Historia Tripartita 9. könyve: “Alexandriában viszont szerdán és pénteken felolvasnak az Írásból, az egyház tanítói pedig magyarázzák azt; mindez az úrvacsorai áldozat ünnepélyes szokása nélkül megy végbe.”


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt szereti: