Szerző: andrelowoa | október 12, 2009

XXVII. A SZERZETESI FOGADALMAK

Jobban megérti majd, hogy a szerzetesi fogadalmakról nálunk mit tanítanak, aki emlékezetébe idézi, milyen állapotok voltak a kolostorokban, és mi minden történt napról napra éppen a kolostorokban, ami az egyházi törvényekkel ellenkezett. Augustinus idejében szabad társulatok voltak. Később, amikor a fegyelem mindenütt meglazult, bevezették a fogadalmakat, hogy ezzel, mint jól elgondolt börtönráccsal, állítsák helyre a fegyelmet. A fogadalmak mellé lassanként még sok más rendszabály került. Az egyházi törvények ellenére sokszor olyanokat is ezekbe a bilincsekbe vertek, akik még nem érték el a törvényes életkort. Sokan megtévedésből kerültek bele ebbe az életformába: nem voltak ugyan kiskorúak, de nem tudták helyesen megítélni, mire képesek. Akik igy beleestek a hálóba, azokat aztán kényszerítették, hogy bent maradjanak; pedig az egyházi törvények jóvoltából nem egy kiszabadul hatott volna közülük. Az apácák kolostoraiban ez még gyakrabban megtörtént, mint a szerzeteseknél; pedig a gyengébb nemmel kíméletesebben kellett volna bánniuk. Ez a kíméletlen szigorúság már azelőtt sem tetszett sok jóérzésű embernek. Látták, hogy a serdülő lányokat és fiúkat csak azért kényszerítették a kolostorba, hogy ott eltartsák őket. Látták mennyire balul ütött ki ez az eljárás, milyen botrányokat idézett elő,. és milyen csapdába ejtette az emberek lelkiismeretét. Bántotta őket, hogy az egyházi törvények tekintélyét ebben a nagyon is veszedelmes dologban teljesen semmibe veszik és félreállítják.

Tetézte még ezeket a bajokat az a fogadalmakra vonatkozó meggyőződés, amelyről bizonyosan tudjuk, hogy már régen nem tetszett maguknak a szerzeteseknek sem, ha kissé értelmesebbek voltak. Azt állították, hogy a fogadalmak egyenlő értékűek a keresztséggel. Tanították, hogy ezzel az életformával érdemessé lesznek a bűnbocsánatra és a megigazulásra Isten színe előtt. Sőt, mi több, ezt még megtoldották azzal, hogy a kolostori élet nemcsak az Isten színe előtti igazságra tesz érdemessé, hanem még ennél is többre; mert nemcsak a parancsolatok megtartása van meg benne, hanem az evangéliumi tanácsoké is. Így hitették el, hogy a szerzetesi fogadalomtétel sokkal különb dolog a keresztségnél, és a kolostori élet érdemben jóval felülmúlja a világi hivatali viselők, a lelkészek és hozzájuk hasonlók életét, akik kitalált vallásos cselekedetek nélkül, Isten parancsolatai szerint élnek hivatásukban. Mindebből nem tagadhatnak le semmit; mert a saját könyveikben található.

Mi történt később a kolostorookban? Valamikor a Szentírásnak és más, az egyház számára hasznos tudományoknak iskolái voltak. Innen szoktak elhívni lelkipásztorokat és püspököket. Most egészen más a helyzet. Nem szükséges elmondani, amit úgyis tud mindenki. Valamikor azért gyülekeztek össze, hogy tanuljanak. Most meg azt képzelik: ennek az életformának az a rendeltetése, hogy érdemessé tegyen a kegyelemre és megigazulásra. Sőt azt hirdetik, hogy ez a tökéletesség állapota és sokkal többre becsülik mindenféle más, Istentől rendelt életformánál. Kerülve minden gyűlölködő túlzást, mindezt azért mondottuk el, hogy jobban meg lehessen érteni a mieink tanítását erről a kérdésről.

Először is, a házasságra lépők felől azt tanítják: mindenkinek szabad házasságot kötni, aki nem alkalmas arra, hogy házasság nélkül maradjon. Mert fogadalmak nem tehetik semmivé Isten rendelését és parancsát. Isten parancsa pedig ez: “A paráznaság miatt minden férfiúnak tulajdon felesége legyen” (1 Kor 7,2) De nemcsak ez a parancs, hanem Isten teremtése és rendje is a házasságkötésre kötelezi mindazokat, akik külön isteni adottság következtében kivételt nem alkotnak, az ige szerint: “Nem jó az embernek egyedül lenni”, 1 Móz 2,18. Nem vétkeznek tehát, akik Isten e parancsának és rendelésének engedelmeskednek.

Mivel lehet érvelni mindezek ellen? Túlozza bár valaki a fogadalom kötelező erejét, amennyire csak akarja, azt mégsem tudja elérni, hogya fogadalom Isten parancsát semmivé tegye. Az egyházi kánonok tanítása szerint minden fogadalomnál érvényben marad a feljebbvaló joga. Sokkal kevésbé van akkor hát érvényük ezeknek a fogadalmaknak Isten parancsa ellenében!

Hogyha a fogadalmak kötelező volta semmilyen okból sem lenne megváltoztatható akkor a római pápák sem adtak volna alóluk felmentést. Mert ember nem oldhat fel olyan kötelezettség alól, amely félreérthetetlenül Isten törvénye. Bölcsen döntöttek azonban a római pápák akképpen, hogy az ilyen kötelezettségnél méltányosságot kell tanúsítani, gyakran olvasunk ezért arról, hogy fogadalmak alól felmentést adtak. Ismeretes az aragonok királyának története, akit kolostorból hívtak vissza. De a mi időnkben is vannak ilyen példák.

Továbbá: miért túlozzák ellenfeleink annyira a fogadalom kötelező erejét vagy hatását, s hallgatnak eközben éppen a fogadalom természetéről: hogy teljesíthető dolognak kell lennie, önként kell történnie, saját elhatározásból és megfontolásból kell származnia. Hogy az egész életre szóló szűzesség mennyire áll az ember hatalmában, az ismeretes dolog. És milyen kevesen tettek fogadalmat önként, saját elhatározásukból! Lányokat és ifjakat, mielőtt még meglenne a kellő ítélőképességük, rábeszélnek, nem egyszer rá is kényszerítenek a fogadalomtételre. Méltatlan dolog hát olyan kíméletlenül vitatni kötelező voltát, holott mindenki elismeri: a fogadalom természetével ellenkezik, hogy valaki saját elhatározása és kellő megfontolás nélkül tegyen fogadást.

Az egyházi törvények nagyrésze érvénytelennek nyilvánítja a 15. életévet megelőzően tett fogadalmakat; mert ez előtt. az életkor előtt nyilván nem olyan még az ítélőképesség, hogy valaki dönteni tudjon egész; életéről. Egy másik egyházi törvény jobban tekintetbe veszi az emberi gyarlóságot, s ehhez még hozzátesz néhány évet: a 18. életév előtt tiltja a fogadalomtételt. Melyiket kövessük a kettő közül? A legnagyobb részüknek megvan a mentsége a kolostor elhagyására, hiszen a legtöbben ez előtt az életkor előtt tették le fogadalmukat!

Végül: ha a fogadalom megszegése kárhoztatható is lenne, nyilván még ebből sem következnék rögtön az, hogy az ilyen személyek házasságát fel kell bontani. Augustintts tagadja, hogy fel kell bontani: XXVII. szakasz, 1. kérdés, “Nuptiarum” fejezet. Pedig tekintélye nem kis súllyal esik latba, még ha mások utána másképpen döntöttek is!

Bár világos, hogy Istennek a házasságra vonatkozó parancsa a többséget megszabadítja a fogadalmak alól, a mieink még más indoklást is adnak a fogadalmak érvénytelenségére nézve: vétkes dolog Isten tiszteletének minden olyan formája, amelyet az emberek megigazulás és kegyelem kiérdemlése végett Isten parancsa nélkül rendeltek el és választottak. Miként Krisztus maga mondja: Hiába tisztelnek engem emberi rendelésekkel (Mt 15,9). Pál is mindenütt arra tanít, hogy a megigazulást ne a saját rendszabályaink megtartásában és emberektől kigondolt istentiszteleti formákban keressük; mert a hit által lesz azoké, akik hiszik, hogy Isten őket Krisztusért kegyelmébe fogadja.

Nyilvánvaló viszont, hogy a szerzetesek azt tanították: vélt kegyességük eleget tesz, a bűnökért, érdemessé tesz a kegyelemre és megigaz,ulásra. Mi más ez, mint Krisztus dicsőségének megrablása, a hitből származó igazság elhomályosítása és megtagadása? Következik ebből, hogy ezek a szokásban volt fogadalmak Isten tiszteletének vétkes formái voltak és ezért érvénytelenek. Mert az a fogadalom, amely vétkes dolog és Isten parancsa ellenére történt, nem érvényes. Az egyházi törvény így mondja: fogadalom bűnre nem kötelezhet.

Pál így szól: “Elszakadtatok Krisztustól, akik a törvény által akartok megigazulni; a kegyelemből kiestetek” (Gal 5,4). EIszakadnak tehát Krisztustól és kiesnek a kegyelemből azok is, akik fogadalmakkal akarnak megigazulni. Mert akik a fogadalmaknak tulajdonítják a megigazulást, azok is saját cselekedeteiknek tulajdonítanak olyat, ami igazában Krisztus dicsőségéhez tartozik. Tagadni sem lehet, hogy a szerzetesek azt tanították: ők fogadalmaik és rendszabályaik révén igazulnak meg és lesznek érdemessé a bűnbocsánatra. Sőt még ennél is nagyobb képtelenséget találtak ki: azzal dicsekedtek, hogy cselekedeteikből másoknak is juttathatnak. Ha valaki ezeket a dolgokat rosszindulatból tetézni akarná, mennyi mindent sorolhatna fel, amit már a szerzetesek maguk is szégyellenek! Ráadásul elhitették az emberekkel, hogy kitalált szerzetesi életformájuk a keresztyén tökéletesség álIapota. Nem azt jelenti-e ez, hogy cselekedeteknek tulajdonítják a megigazulást? Súlyos botrány az egyházban, hogy Isten tisztelésének bizonyos, emberektől kigondolt formáját Isten parancsa nélkül ajánlgatják a népnek, és azt tanítják: Istennek ilyen tisztelete teszi igazzá az embereket! Mert ugyanakkor, amikor ezzel a csodálatos “angyali kegyességgel”: a szegénység, alázatosság és szűzesség színlelésével kápráztatják el az emberek szemét, a hitből való igazság háttérbe szorul; pedig ezt kell a leginkább hirdetni az egyházban!

De elhomályosulnak ezenkivül Isten parancsolatai és Isten igaz tisztelete is, amikor az emberek azt hallják, hogy egyedül a szerzetesek vannak a tökéletesség állapotában. A keresztyén tökéletesség ugyanis ez: Istent igazán félni, és mégis erősen bízni és hinni Krisztusért, hogy az Isten kiengesztelődött irántunk. – Istentől kérni és valóban tőre várni segítséget a hivatásunkkal járó minden dologban, – eközben pedig az emberek közt fáradhatatlanul.végezni a jó cselekedeteket és élni hivatásunknak. Ezekből áll az igazi tökéletesség és Istennek igaz tisztelete, nem pedig a házasélet kerüléséből, koldulásból vagy szennyes öltözékből! A nép aztán sokféle veszedelmes nézetet formál magának a szerzetesi életnek ebből a hamis magasztalásából. Hallja a házasságon kivül maradás szertelen dicséretét; ezért nyugtalan lelkiismerettel él házasságban. Hallja, hogy csak a koldusszegények tökéletesek; ezért rossz lelkiismerettel tartja meg földi javait, rossz lelkiismerettet intézi anyagi ügyeit. Hallja, hogy a “bosszút ne állj” evangéliumi tanács; egyesek ezért a magánéletben félelem nélkül bosszút állnak, mivel azt hallják, a bosszúállás tilalma csak tanács, nem parancsolat.

Mások viszont még ennél is inkább tévelyegnek: azt tartják, hogy minden hivatal, minden világi kötelesség teljesítés méltatlan a keresztyénekhez és ellenkezik az evangélium tanácsával.

Lehet olvasni olyan esetekrő1 hogy emberek otthagyták családjukat, elhagyták az állami szolgálatot és kolostorba vonultak. Úgy nevezték ezt: elszakadni a világtól és szent életre törekedni. Nem látták meg, hogy Istennek szolgálni azok szerint a parancsolatok szerint kell, amelyeket Ő maga adott, es nem olyan parancsok szerint, amelyeket emberek gondoltak ki. Jó és tökéletes csak az az életforma, amelyet Isten maga parancsol. Ezekre a dolgokra figyelmeztetni kell az embereket.

Régebben már Gerson is megrótta a szerzetesek téves nézetét a tökéletességről. Tanúsítja: az ő idejében új volt az a hang, hogy a szerzetesi élet a tökéletesség állapota.

Ennyi mindenféle szentségtelen nézet tapad hát a fogadalmakhoz: megigazulást szereznek, ez a keresztyén tökéletesség, a szerzetesek egyszerre töltik be a tanácsokat és a parancsolatokat, és a megköveteltnél több jó cselekedettel rendelkeznek. Mivel ezek mind téves és haszontalan dolgok, a fogadalmakat is érvénytelenné teszik.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt szereti: