Szerző: andrelowoa | október 12, 2009

XXVIII. AZ EGYHÁZI HATALOM

Régebben nagy viták folytak a püspökök hatalmáról; ezek során egyesek helytelenül összezavarták az egyházi hatalmat a világi hatalommal. Ebből a zavarból hatalmas háborúk, igen nagy bonyodalmak támadtak. Mert közben a pápák – a kulcsok hatalmával visszaélve – nemcsak hogy új vallási cselekményeket rendeltek el és a lelkiismeretet gyötörték, hol a feloldozás visszatartásával, hol erőszakos kiközösítéssel, hanem még azt is megkísérelték, hogy földi országokat másoknak adjanak és császárokat fosszanak meg hatalmuktól. Istenfélő és tudós férfiak az egyházban már jóval ezelőtt megrótták ezeket a vétkeket. A mieink tehát hogy az emberek lelkiismeretét tanítsák, kénytelenek voltak megmagyarázni a különbséget az egyházi hatalom és a világi hatalom között. Azt tanították: Isten parancsára mindegyiket félő tiszteletben kell részesíteni és úgy kell megbecsülni, mint Isten legnagyobb földi jótéteményeit.

Így azt tartják; hogy az evangélium szerint a kulcsok hatalma vagy a püspöki hatalom Istentől eredő hatalom, illetve megbízatás az evangélium hirdetésére, a bűnök megbocsátására vagy megtartására és a szentségek kiszolgáltatására. Mert Krisztus ezzel a megbízással küldi szét tanítványait: Amiként engem küldött az Atya, én is akképpen küldelek titeket. Vegyetek Szentlelket! Akiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak;akikéit megtartjátok, megtartatnak” (Jn 20,21-23). És: Menjetek el, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek stb. Mk 16,15.

Ezt a hatalmat – az elhívásnak megfelelően – csak az evangélium tanítása vagy prédikálása és a szentségek kiszolgálása útján lehet gyakorolni, akár sok ember, akár egyesek felé. Mert amikben igy részesülünk, azok nem testi, hanem örök javak: örökkévaló igazság, Szentlélek és örök élet. Ezek nem nyerhetők el másképpen, csak az ige és a szentségek szolgálatán keresztül. Amint Pál mondja: Az evangélium “Istennek hatalma minden hívőnek üdvösségére” (Rm 1,16). És a 119. zsoltár (50. v.): “A Te beszéded megelevenít engem.” Mivel tehát az egyházi hatalom örökkévaló javakban részesít és csak az igehirdetés szolgálatán keresztül gyakorolható, azért az állami kormányzatot éppoly kevéssé akadályozza, mint ahogyan az énekművészet sem akadály az állam kormányzásában. Hiszen az állami kormányzat egészen más dolgokkal foglalkozik, mint az evangélium! A világi hatóság nem az emberek lelkét, hanem a testüket és javaikat védi nyilvánvaIó jogtalanságok ellen. Fegyveres hatalommal és testi büntetésekkel tart fegyelmet az emberek között. Az evangélium viszont a lelkeket védelmezi istentelen nézetek, az ördög és az örök halál ellen.

Nem szabad tehát összezavarni az egyházi és a világi hatalmat! Az egyházi hatalomnak az a megbízatása, hogy tanítsa az evangéliumot és kiszolgáltassa a szentségeket. Ne avatkozzék idegen hatáskörbe: ne osztogasson földi országokat ne érvénytelenítse hatóságok törvényeit, ne oldjon fel a törvényes engedelmesség alól, ne akadályozza az igazságszolgáltatást semmiféle világi rendelkezés vagy szerződés dolgában, és ne akarjon törvényeket szabni a világi hatóságoknak az államforma kialakításában! Amint Krisztus mondja: “Az én országom nem e világból való” (Jn 18,36). Továbbá: “Ki tett engem köztetek bíróvá és osztóvá?” 16 (Lk 12,14). Pál is így szól: “A mi országunk mennyekben van”, Fil 3,20. És: A mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem hatalmasak Isten által, emberi gondolatok lerontására stb. 2 Kor 10,4.

Így tesznek különbséget a mieink a kétféle hatalom feladata között. Köteleznek rá, hogy mind a kettőt tiszteletben tartsuk, és elismerjük: mindegyik Isten ajándéka és jótéteménye.

Ha a püspököknek valamiféle világi hatalmuk van, az nem mint püspököket és nem az evangélium parancsára, hanem emberi jogaIkotás alapján illeti meg őket: a királyoktól és császároktól kapták javaik külső rendbentartására. Ez azonban másféle tevékenység, mint az evangélium szolgálata.

Amikor tehát a püspökök joghatóságáról van szó, világi hatalmukat meg kell különböztetni egyházi kormányzó hatalmuktól. Eszerint a püspököket mint püspököket, vagyis mint akikre az ige és szentségek szolgálata van rábízva, az evangélium érdekében – vagy mint mondani szokták, isteni jogon – a következő hatalom (joghatóság) illeti meg: bűnöket megbocsátani, az evangéliummal ellenkező tanítást elvetni, és a gonoszokat, akiknek istentelensége nyilvánvaló, az egyház közösségéből kirekeszteni – nem emberi erővel, hanem az igével. A gyülekezetek ebben szükségképpen, isteni jog alapján engedelmességgel tartoznak nekik, az ige szerint: “Aki titeket hallgat, engem hallgat” (Lk 10,16).

Ha azonban az evangéliummal ellentétben tanítanak vagy rendelnek el valamit, akkor ott van Isten parancsa a gyülekezetnek, amely megtiltja az engedelmességet: ,,őrizkedjetek a hamis prófétáktól!” Mt 7,15. És: Ha mennyei angyal hirdetne is néktek más evangéliumot, átkozott legyen! Gal J.,8. “Semmit sem cselekedhetünk az igazság ellen, hanem csak az igazsagért”, Kor 13,8. Továbbá: A hatalom nékünk építésre, nem pedig rontásra adatott (2 Kor 13,J.0). Így rendelkeznek az egyházi törvények is: II. rész, VII. szakasz, “Sacerdotes” és “Oves” fejezet. Augustinus pedig Petilianus levele ellen vitázva ezt mondja: “Még az egyetemes keresztyén püspököknek sem szabad igazat adni, ha esetleg valamiben tévednek vagy olyan véleményt nyilvánítanak, amely a kanonikus isteni iratokkal ellenkezik.”

Ha ezen kívül is van még valamilyen más hatalmuk és joghatóságuk bizonyos ügyek – tudniillik házassági vagy tizeddel kapcsolatos stb. ügyek – kivizsgálására, ez csak emberi jog alapján illeti meg őket. Kötelességük itt a fejedelmeknek, még ha nem tennék is szívesen, hogy a püspökök mulasztása esetén igazságot szolgáltassanak alattvalóiknak, az általános békesség megőrzése érdekében.

Vita folyik ezenkívül arról is: joguk van-e hozzá a püspököknek vagy a lelkészeknek, hogy szertartásokat vezessenek be az egyházba és törvényeket hozzanak ételek, ünnepek és papi rangfokozatok vagy papi rendek stb. dolgában? Akik a püspököknek ezt a jogot megadják, bizonyságul ezt idézik: “Még sok mondanivalóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok. De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra” (Jn 16,12- J. 3), Idézik az apostolok példáját is, akik megtiltották a vérnek és a megfulladt állatnak elfogyasztását (Csel 15,20. 29). Megemlítik a szombatnapot, amelyet nyilvánvaló módon a Tízparancsolat ellenére cseréltek fel a vasárnappal. Egyetlen példát sem hánytorgatnak annyit, mint a szombatnap megváltoztatását. Bizony, nagy az egyház hatalma – állitják -, hogy még a Tízparancsolat egyike alól is feloldott!

De a mieink ebben a kérdésben azt tanítják: a püspököknek – mint az előbb bizonyítottuk – nincs hatalmuk rá, hogy az evangéliummal ellentétben rendeljenek el valamit. Ezt elismerik az egyházi törvények is, végig az egész IX. szakaszban. Továbbá: ellenkezik a Szentírással vallásos szokások bevezetése azért, hogy megtartásukkal eleget tegyünk a bűnökért, vagy érdemessé legyünk a megigazulásra. Krisztus dicsőséges érdeme szenved sérelmet, ha azt gondoljuk, az ilyen hagyományos szokások által leszünk igazakká. Már pedig kétségtelen, hogy az egyházban e miatt a meggyőződés miatt szaporodtak el a hagyományok szinte a végtelenségig, viszont háttérbe szorult a tanítás a hitről és a hitből eredő igazságról. Mert minduntalan szaporították az ünnepeket, bőjti időszakokat rendeltek el, új szertartásokat és rendeket alkottak; szerzőik ugyanis azt gondolták, hogy ezekkel a cselekedetekkel lehet érdemet szerezni a kegyelemre. Így sokasodtak meg egykor a bűnbánati gyakorlat szabályai; még látjuk bizonyos nyomukat az elégtételül szolgáló cselekedetekben.

Ugyancsak Isten parancsa ellen cselekszenek a hagyományok szerzői, amikor bűnnek nyilvánítanak olyasmit, ami ételekkel, napokkal stb. kapcsolatos, és a törvény szolgaságával terhelik meg az egyházat. Mintha bizony a megigazulás megérdemlése végett a keresztyéneknél is a lévitákéhoz hasonló istentiszteleti formára lenne szükség, s ennek elrendezését Isten az apostolokra, meg a püspökökre bízta volna! Ilyenformán írnak egyesek. S úgy látszik, részben a mózesi törvények példája vezette félre a pápákat. Innen származnak az ilyen nyomasztó terhek: halálos bűn ünnepnapon testi munkát végezni, még ha nem botránkoztatnánk is meg másokat, – bizonyos ételek beszennyezik a lelkiismeretet, – a nem-természetes, hanem testet sanyargató bőjtölés Istent kiengesztelő cselekedet, – a megszabott imádkozási idők elmulasztása halálos bűn, – végül, “fenntartott esetben” a bűn csak akkor nyerhet bocsánatot, ha ehhez az illetékes egyházi hatóság hozzájárult; pedig itt a kánonok maguk nem a bűnnek, hanem az egyházi büntetésnek a fenntartásáról beszélnek.

Honnan van a püspököknek joguk arra, hogy – a lelkiismeret bilincsbe verésére – ilyen hagyományos előírásokat kényszerítsenek rá a gyülekezetekre? Hiszen Péter megtiltja, hogy igát tegyenek a tanítványok nyakába! (Csel 15,10)._Hiszen Pál szerint a hatalom nekik építésre adatott nem rontásra! (2 Kor 10,8). Miért sokasítják hát a bűnöket az ilyesfajta hagyományos szokások követelésével?

De vannak erre nézve világos bizonyságaink is. Ezek megtiltják vallásos szokások bevezetését Isten kiengesztelése céljából, vagy azzal a megokolással, hogy szükségesek az üdvösséghez. Pál ezt mondja: “Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért vagy ivásért, avagy ünnep vagy újhold vagy szombat dolgában”, 45 Kol 2,16. Továbbá: “Ha meghalván a Krisztussal, megszabadultatok e világ elemi tanításaitól, miért terheltetitek magatokat, , mintha e világban élők volnátok, efféle rendelésekkel: ne fogd meg, meg se kóstold, még csak ne is illesd (amik mind a velük való élés által elfogyasztásra vannak rendelve), az emberek parancsolatai és tanításai szerint, amelyek bölcsességnek látszanak” (Kol 2,20-23). “Nem ügyelvén zsidó mesékre és az igazságot megvető emberek parancsolataira”, Tit 1,14.

Mt 15,14 szerint Krisztus ezt mondja azokról, akik a hagyományok megtartását követelik: hagyjátok őket, vakok és vakok vezetői! Egyúttal helytelennek ítéli Isten ilyen tiszteletét. “Minden plánta, amelyet nem az én mennyei Atyám plántált, kitépetik” (Mt .1.5,13).

Ha a püspököknek joguk van rá, hogy ilyen hagyományos szokásokkal terheljék meg a lelkiismeretet, akkor miért tiltja meg annyiszor az Irás vallásos előírások bevezetését’? Miért nevezi azokat “gonosz lelkek tanításának”? (1 Tim 4,1 kk). Vajon erre hiába figyelmeztetett már jóelőre a Szentlélek?

Az evangéliummal ellentétben áll minden olyan vallásos előírás, amelyet vagy azért hoztak szokásba, mintha nélkülözhetetlen lenne, vagy azzal a gondolattal, hogy érdemet szerez a megigazulásra. Ebből tehát az következik, hogya püspököknek sem szabad Isten tiszteletének ilyen formáit bevezetniük vagy ezeket oly módon megkövetelniük, mintha nélküllözhetetlenek volnának. Mert nagy szükség van rá, hogya gyülekezetekben megőrizzék a keresztyén szabadságról szóló tanítást: a törvény szolgasága nem szükséges a megigazuláshoz. Amint a Galáciai levélben meg van írva: “Ne kötelezzétek meg ismét magatokat sz.olgaságnak igájávaI” 1,’29 (5,1). Nagy szükség van rá, hogy ragaszkodjunk az evangélium fő üzenetéhez: a kegyelmet a Krisztusba-vetett hit által kapjuk, nem pedig bizonyos szabályok megtartása vagy olyan vallásos cselekmények által, amelyek emberi rendelések.

Mi akkor hát a helyes vélemény a vasárnapról és a hasonló templomi szertartásokról’? A mieink erre azt felelik: a püpököknek vagy lelkészeknek szabadságukban áll rendszabályokat hozni azért, hogy az egyházban rend legyen; de nem azért, hogy ezekkel tegyünk eleget a bűnökért, vagy a velük megterhelt lelkiismeret azt vélje: megtartásuk Isten tiszteletének elengedhetetlen része. Így rendeli el Pál, hogy a nők fögjék be fejüket a gyülekezetben (1 Kor 11,5 k), és hogy a gyülekezetben az írásmagyarázókat rendben hallgassák meg (1 Kor 14,30).

Az a helyes dolog, hogy a gyülekezetek az ilyen rendtartásoknak a szeretet és békesség kedvéért engedelmeskedjenek és úgy tartsák meg őket, hogy egyik a másikat meg ne botránkoztassa, hanem rendben, zavartalanul történjék minden a gyülekezetben. Csak az emberek lelkiismeretét meg ne terhelje, se azt ne gondolják, hogy mindez szükséges az üdvösséghez; nehogy bűnnel vádolják magukat, ha mások botránkoztatása nélkül valamelyiket megszegnék. Aminthogy senki sem mondja vétkesnek azt az asszonyt, aki mások botránkoztatása nélkül nyilvánosan fedetlen fővel jelenik meg.

Ez a módja a vasárnap, a húsvét, a pünkösd s a hozzájuk hasonló ünnepek és szertartások megtartásának. Akik azt gondolják, hogy az egyház határozatával rendelték el és tették szükségessé a szombatnap helyett a vasárnap megtartását, azok helytelenül gondolkoznak. Az Irás törölte el a szombatot, nem az egyház. Mert az evangélium kinyilatkoztatása óta minden mózesi szertartás elhagyható. De mivel szükség volt egy meghatározott nap kiválasztására, hogy a nép tudja, mikor kell összegyülekeznie, nyilván ezért jelölte ki az egyház a vasárnapot. Úgy látszik, ez azért is megfelelt, hogy az emberek előtt ott legyen a keresztyén szabadság példája, és megtudják: sem a szombat, sem más nap megtartása nem szükséges.

Iszonyú nagy viták folytak a törvény megváltozásáról, az “új törvény” szertartásairól és a szombatnap megváltoztatásáról. Ezek mind abból a téves meggyőződésből származtak, hogy az egyházban a lévitákéhoz hasonló istentiszteleti formának kell lennie, s hogy Krisztus az apostolokra, meg a püspökökre bízta: gondoljanak ki új, az üdvösséghez nélkülözhetetlen szertartásokat. Ezek a tévedések azért csúsztak be az egyházba, mert nem tanítottak elég világosan a hitből származó igazságról. Egyesek arról vitáznak, hogy a vasárnap megtartása nem isteni törvényen alapul ugyan, mégis úgy kell megtartani, mintha isteni törvény volna; megszabják, hogy ünnepnapon mennyit szabad dolgozni. Mi egyebek az ilyesfajta viták, mint a lelkiismeret tőrbeejtése? Bár megpróbálják a hagyomány megértőbb magyarázatát is, a könnyítés mindaddig elérhetetlen marad, ameddig (a hagyományt) nélkülözhetetlennek tartják. Ez viszont mindenképpen így marad ott, ahol nem ismerik a hitből származó igazságot és a keresztyén szabadságot.

Az apostolok elrendelték a vértől való tartózkodást stb. (Csel 15,20 kk). Most ki tartja ezt meg? Lám, akik nem tartják meg, mégsem vétkeznek! Mert maguk az apostolok sem akarták ilyen szolgasággal megterhelni a lelkiismeretet; csak a botránkoztatás elkerülése végett adták ki egyidőre ezt a tilalmat. Ebben a rendelkezésben arra kell néznünk, ami az evangélium maradandó szándéka.

Alig van egyházi kánon, amelyet pontosan megtartanak. Napról napra sok válik közülük idejétmúlttá, még azoknál is, akik a hagyomány védelmezői. Az emberek lelkiismeretén nem is lehet másképpen segíteni, csak ezzel a méltányos értelmezésseI: tudnunk kell így megtartani őket, hogy ne gondoljuk ezt feltétlenül szükségesnek, és ne érje sérelem a lelkiismeretet, ha a gyakorlat meg is változtatna valamit ilyen dolgokban.

Könnyen elérhetnék a püspökök a törvényes engedelmesség megmaradását, ha nem sürgetnék annyira olyan hagyományok megtartását, amelyeket jó lelkiismerettel lehetetlen megtartani. Most is eltiltják a papokat a házasságtól és nem vesznek fel a papi rendbe senkit, míg esküt nem tesz rá, hogy nem akarja hirdetni az evangélium tiszta tanítását. Gyülekezeteink nem azt kívánják, hogy a püspökök a saját tekintélyük feláldozásával állítsák helyre az egyetértést, – bár a jó pásztorokhoz még ez is illenék! Csak azt kívánják, hogy azokon az igazságtalan terheken könnyítsenek, amelyek újabb keletűek, s az egyetemes keresztyén egyház szokásával ellentétben nyertek jóváhagyást. Ezeknek a rendelkezéseknek kezdetben talán voltak elfogadható okaik. A későbbi időkben azonban már nem felelnek meg. Néhányról az is nyilvánvaló, hogy tévedésből fogadták el. Ezért a püspökök jóakaratához az illenék, hogy most enyhítsenek rajtuk; mert az ilyen változtatás nem rendíti meg az egyház egységét. Hiszen sok emberi hagyomány megváltozott az idők során, amint ezt maguk a kánonok is mutatják. Ha pedig lehetetlen elérni azoknak a szabályoknak a könnyítését, amelyeket bűn nélkül lehetetlen rnegtartani, akkor az apostoli szabályt kell követnünk. Ez azt parancsolja: Istennek inkább kell engedelmeskedni, mint az embereknek (Csel 5,29).

Péter megtiltja a püspököknek, hogy uralkodjanak és hatalmaskodjanak a gyülekezeteken (1 Pt 5,2 k). Nem arról van szó, hogya püspökök lemondjanak hatalmukról. Egyedül azt kívánjuk tőlük, engedjék meg az evangélium tiszta tanítását és könnyítsenek azon a néhány rendszabályon, amelyet bűn nélkül lehetetlen megtartani! Mert ha ezt nem teszik meg, ám lássák, hogyan adnak majd számot Isten színe előtt, amiért ezzel a megátalkodottsággalokot adnak az egyházszakadásra.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt szereti: