Szerző: andrelowoa | október 16, 2009

2009. október 16. péntek

Isten minden embernek szánt egy gazdag kiteljesedett életet. Valószínű, hogy a megigazulásnak a feltétele az, hogy ennek megfeleljünk. Aki vonakodik, odszkodik ettől annak szenvedés az élet. De az utat mindenképpen meg kell tenni, legfeljebb egy jó nagy vargabetűvel. Nem rugódozhatunk ellene, mert mi leszünk a vesztesek. Nem igazazodhat egy hívő ember a világhoz, hanem a belső emberünk, vagyis a lelkünk igazodjon Isten szent igazsághoz, amit leíratott az ő szolgáival. A meg nem tért ember pedig ha ellenszegül, az ördög irányítja az életét.

Az Isten irgalmára kérlek tehát titeket, testvéreim, hogy okos istentiszteletként szánjátok oda testeteket élő és szent áldozatul, amely tetszik az Istennek: és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek:
mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes.
(Róma 12:1-2)

Istennek tetsző, ha nem a testünk vágyainak engedelmeskedünk, mert minden bűn a test kívánságaiból adódik. Hallgassunk a szellemünkre ami a Szentszellemmel egyesül ha engedelmesek vagyunk. Az is tetsző Istennek ha tűrünk.
Azért, hogy legyen erőnk a tűréshez, jusson eszünkbe az, hogy Jézus is szenvedett értünk.

Ellenben ha kitartóan cselekszitek a jót és tűritek érte a szenvedést,
az kedves az Istennek. (1 Péter 2:20)


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt szereti: