Szerző: andrelowoa | október 17, 2009

A szeretet életét élni

Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.
–János 15:13

Gyakran, amikor arról van szó, hogy az életünket adjuk valakiért, a halálra gondolunk. Ezt tette Jézus. Annyira szeretett minket, hogy az életét adta, meghalt helyettünk, hogy mi élhessünk.

De itt másra utalt, amikor arra kért bennünket, hogy tegyük le az életünket. Azt kérte tőlünk, azzal mutassuk meg a szeretetünket, hogy másokért élünk, és nem azzal, hogy meghalunk értük.

Ez pontosan mit jelent?

Jelentheti azt, hogy időt töltünk imádságban valakiért, vagy szeretetet és megértést adunk. Sokszor azt jelenti, hogy lemondunk a saját önző vágyainkról, hogy betöltsük valakinek a szükségét.

A Róma 15:1 ezt így fogalmazza meg: „Tartozunk pedig mi, az erősek, hogy az erőtlenek erőtlenségeit hordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk.”

Amikor leteszed az életedet, akkor úgy élsz, hogy Istennek vagy a tetszésére, és nem magadnak. Hagyod, hogy az Ő szeretete irányítsa az életedet. Ha ez a szeretet a szomszédod ajtajához vezet, követed. Ha a szeretet arra hív, hogy imádkozzál egy szükségben lévőért, akkor engedelmeskedsz.

Kötelezd el ma magad, hogy leteszed a saját életedet – és felveszed a szeretet életét. Mondd ezt:

„Atyám, Jézus nevében, azt olvasom az Igédben, hogy Te Önmagadat adtad a Fiad személyében minden emberért. Megértem, hogy mivel Jézus az életem Ura, engem is arra hívtál el, hogy odaadjam önmagamat másokért. Elfogadom ezt az elhívást.

Időt fogok szánni másokra. Adok a szeretetedből, ami bennem van. Erős leszek, és felemelem a gyengéket. Kész vagyok arra, hogy használj, hogy a körülöttem lévők megtapasztalhassák azt a bőséges életet, amit Te adsz.

A létező legnagyobb szeretettel szerettél engem, Uram. Kiváltságnak tartom, hogy ezt a szeretetet megoszthatom másokkal. Köszönöm ezt Neked, Jézus nevében. Ámen.”

Igei olvasmány: Galata 5:22-26, 6:1-3


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt szereti: