Szerző: andrelowoa | október 19, 2009

OKTÓBER 11. VASÁRNAP

„Az Írás oktatott engem” 1Krónikák 28,9–21 Ahogy korban előrehaladunk, nemcsak testünk változik, hanem belülről is észrevétlenül átalakulunk. Természetes, hogy egy gyermek úgy gondolja, hogy minden az övé. Úgy kell megtanítani arra, hogy ne legyen irigy, ossza meg má- sokkal is játékait. Fiatalként előttünk az élet, fontos számunkra, hogy szüleinktől fokozatosan elszakadva önállóak legyünk, megálljunk a saját lábunkon, megsze- rezzük az élethez szükséges javakat. Aztán amikor Isten gyermekekkel áld meg, észrevétlenül átalakulunk. Egyre inkább az lesz fontos, hogy nekik legyen jó, szel- lemi és anyagi vonatkozásban egyaránt. Már nem azért dolgozunk elsősorban, hogy nekünk mindenünk meglegyen, hanem, hogy őket tudjuk támogatni. De vá- gyunk az is, hogy lelki téren is vigyen magával elég muníciót a szülői háztól, hogy a szó igazi értelmében ember legyen. A legfontosabb mégis az, hogy megismerje az Urat, ennek érdekében szinte minden anyagi, lelki és szellemi áldozatra hajlan- dók vagyunk. Ezért, bár nem mindegy, hogy a gyülekezeti élet a mi elképzelé- sünknek, lelki alkatunknak megfelelő mederben folyik-e, de ha gyermekünk más stílusban érzi jól magát, akkor a cél, hogy ő az Úré legyen, vagy megmaradjon a hitben, fontosabbá válik, mint a mi lelki ízlésünk kielégítése. Dávidot Isten felmagasztalta, királlyá tette, így anyagi javakat is bőséggel tu- dott örökül hagyni maga után. Nem elhanyagolható áldás ez sem egy apa részé- ről. Itt azonban valami sokkal fontosabb örökségről van szó: egy látásról és arról az útról, amelyen ez a látás valósággá válhat. A látás megvalósulásához kellenek anyagi javak, de sokkal fontosabb annak a tervnek a továbbadása, mely szintén az Úrtól való, hiszen Isten ügyelt a részletekre is. Mindemellett fontos a bátorítás is, amely nem üres szólamokból áll, hanem annak az istenképnek az átadásáról, mely Dávid tapasztalatává lett. Ezért az első tanácsa: ismerd meg Istent! Ez a leg- főbb biztosíték a munka sikeréhez. Isten a beruházó, ő a tervező, és a kivitelezés- hez is ő adja a bölcsességet és az erőt. Ezen az alapon lehet elkezdeni a munkát. De nemcsak a jó alapon való kezdet fontos, hanem a jó folytatás is. „Tökéletes szívvel és jó kedvvel” végezze Salamon a rá váró feladatot – tanácsolja Dávid. A fel- adat végzése nem mehet a lelkiség rovására, és nem okozhat fásultságot. Ha Sa- lamon mindezt megértette, azonosult mindezzel, akkor nincs többé helye a této- vázásnak, a félelemnek, hiszen Isten ígéret szerint vele lesz a munkában. Milyen örökséget hagyunk gyermekeinkre, unokáinkra? Fontos-e, hogy az anyagiakon túlmenően, átörökítsük lelki tapasztalatainkat, látásainkat, istenisme- retünket? Hogyan látják gyülekezeti forgolódásunkat: úgy, mint akik kényszer- ből, fásultan, vagy pedig mint akik jó kedvvel végezzük a ránk bízott munkát? Vi- gyázzunk, mert az életünk hangosabban beszél, mint a szavaink! /ÁM/ Imaáhítat: Vizsgáljuk meg, hogy meg tudjuk-e ragadni a jó cselekvésének alkalmait! – Jak 4,17


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt szereti: