Szerző: andrelowoa | november 11, 2009

ÍGY TANÍTSUK GYÓNNI AZ EGYSZERŰ EMBEREKET! (12)

Mi a gyónás? – Felelet:
A gyónásnak két része van: az egyik az, hogy megvalljuk bűneinket, a másik az, hogy a feloldozást vagy bűnbocsánatot úgy fogadjuk a gyóntatótól, mint Istentől magától, tehát semmiképpen ne kételkedjünk, sőt erősen higgyük, hogy bűneinket ez által Isten is megbocsátotta a mennyben.

Milyen bűnöket kell meggyónnunk?

Isten előtt minden bűnben vétkesnek kell magunkat vallanunk,még azokban is, amelyekről nem tudunk. Ezt tesszük a Miatyánkban is. De a gyóntató előtt csak azokat a bűnöket kell megvallanunk, amelyekről tudunk, és amelyek terhelik lelkünket.

Melyek ezek?

Vizsgáld meg életedet a Tízparancsolat alapján, aszerint, amint atya, anya, fiú, leány, gazda, gazdaasszony, cseléd vagy, hogy nem voltál-e engedetlen, hűtlen, rest, nem bántottál-e meg valakit szóval vagy tettel, nem loptál, nem mulasztottál, nem hanyagoltál-e el valamit, és nem okoztál-e kárt valakinek?

Kérlek, foglald össze röviden, hogyan kell gyónni!

Így szólj a gyóntatóhoz:”Kedves Tisztelendő Uram! Kérem, hallgassa meg gyónásomat és hirdesse nekem a bűnbocsánatot Isten nevében.”

“Mondd csak!”

“Én, szegény bűnös ember Isten előtt minden bűnben vétkesnek vallom magamat, de előtted külön is vallom, hogy szolga, szolgáló stb. vagyok. Sajnos azonban nem szolgáltam híven gazdámat, mert ebben és ebben nem teljesítettem parancsaikat, megharagítottam és káromkodásra ingereltem őket, teendőimet elhanyagoltam, és ezzel kárt okoztam. Szemérmetlenül beszéltem és cselekedtem, társaimmal veszekedtem, gazdaasszonyom ellen zúgolódtam és káromkodtam stb. Mindezt bánom, és kegyelemért esedezem; igyekszem megjavulni.”

A gazda és a gazdaasszony így szóljon:

“Külön is vallom előtted, hogy gyermekeimet, házam népét, hitvestársamat nem neveltem Isten dicsőítésére. Káromkodtam, durva beszédekkel és cselekedetekkel rossz példát mutattam; szomszédomnak kárt okoztam, rossz hírét költöttem, áron felül adtam el, hamis és rosszul mért árut adtam.” És ehhez hasonlóan vallja meg mindazt, amit Isten parancsolatai és életének rendje ellen vétett.

Aki pedig úgy érzi, hogy ilyen vagy ennél nagyobb bűnök nem terhelik, az ne töprengjen, ne keressen és ne találjon ki bűnöket, és ne tegye ezzel a gyónást gyötrelemmé. Mondd el azt az egy-két dolgot, amiről tudsz, például: “Külön is vallom, hogy egyszer káromkodtam. Egyszer illetlen szavakat is használtam, egyszer ezt vagy azt elmulasztottam” stb. Ezzel érd be!

Ha pedig egyáltalában semmire sem emlékszel – ami aligha lehetséges -, akkor ne is mondj semmi különöset, hanem fogadd a bűnbocsánatot az általános gyónásra (13), amelyet Isten előtt téssz a gyóntató jelenlétében.

Erre ezt mondja a gyóntató:

“Isten legyen hozzád irgalmas, és erősítse meg hitedet! Ámen.”

Azután:

“Hiszed-e, hogy az én bűnbocsánatom az Isten bűnbocsánata?”

Felelet:

“Hiszem, kedves Uram.”

Erre mondja az:

“Legyen neked a te hited szerint. Én pedig Jézus Krisztus URUNK rendelkezése szerint megbocsátom bűneidet az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.
Menj el békével!”

Akinek lelkiismerete pedig nagyon meg van terhelve, vagy bánata és lelki tusakodása van, azt a gyóntatóatya majd más igékkel is bizonyára meg tudja vigasztalni és hitre indítani. Ez csak általános példa gyónásra az egyszerű híveknek.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt szereti: