Szerző: andrelowoa | november 15, 2009

A HATODIK KÉRÉS

És ne vígy minket kísértésbe!

Háromféle kísértés számtalan változata

Eleget hallottunk már arról, hogy mennyit kell fáradoznunk és vesződnünk azért, hogy megkapjuk és meg is tartsuk mindazt, amit kérünk, mégsem sikerül hiba és botlás nélkül. Sőt noha bűnbocsánatot és jó lelkiismeretet kaptunk, és teljes feloldozásban részesültünk, mégiscsak Úgy van ebben az életben, hogy az ember ma áll, holnap elbukik. Ha tehát becsületesek vagyunk, és jó lelkiismeretünk van Isten előtt, akkor viszont újra csak kérnünk kell: óvjon attól, hogy visszaessünk és a kísértésnek vagy csábításnak engedjünk. (686) A kísértés pedig – vagy ahogyan a mi szászaink régtől fogva nevezik: “Bekőrunge” (csábítás) – háromféle: a testé, a világé és az ördögé. Mert testben élünk és nyakunkon cipeljük az ó-embert, az nem marad veszteg, és állandóan ingerel minket erkölcstelenségre, restségre, mértéktelen evésre és ivásra, fösvénységre és csalásra, hogy megtévesszük és megkárosítsuk felebarátunkat, egyszóval: mindenféle gonosz kívánságra, amely természetünk szerint tapad hozzánk, és amelyet felébreszt bennünk más emberek hallása és látása, társasága és példája, amely sokszor még az ártatlan szíveket is megtámadja és fölgerjeszti. Azután itt van a világ is, amely szóval és cselekedettel bántalmaz minket, haragra és türelmetlenségre ingerel. Egyszóval nincs itt más csak gyűlölet és irigység, ellenségeskedés, erőszak és igazságtalanság, hűtlenség, bosszúállás, átkozódás, szidalmazás, rágalmazás, kérkedés és hivalkodás szertelen pompával, ranggal, dicsőséggel és hatalommal, mert senki sem akar a legkisebb lenni, hanem első helyen akar ülni, és mindenki csodálatát megszerezni. Ezekhez csatlakozik az ördög is, uszít és tüzel mindenütt, de főként azzal foglalkozik, ami a lelkiismeretet és az egyházi ügyeket érinti, mégpedig azért, hogy Isten igéjét és cselekedetét szélnek eresszük és megvessük, hogy elszakítson minket a hittől, a reménységtől és szeretettől, hogy téves hitbe, hamis elbizakodottságba és megkeményedésbe vigyen, vagy kétségbeesésbe, istentagadásba, istenkáromlásba és számtalan más utálatosságba. Ezek bizony kötelek és hálók, sőt ezek azok az igazi “tüzes nyilak”, amelyeket nem test és vér, hanem a sátán lő mérgezetten a szívünkbe. (Ef 6,16) (687)

Istennel a kísértés ellen

Súlyos, nagy veszedelmek és kísértések ezek, amelyekkel minden keresztyénnek meg kell birkóznia, pedig mindegyik önmagában is elég indítást adhatna arra, hogy amíg ebben a gyalázatos életben élünk, amelyben mindenfelől támadnak, üldöznek és hajszolnak minket, minden órában segítségért kiáltsunk és könyörögjünk azért, hogy Isten ne engedjen minket ellankadni, elfáradni és visszaesni bűnbe, gyalázatba és hitetlenségbe. Mert másképpen lehetetlen a legcsekélyebb kísértést is legyőzni.

Elszenvedjük, de nem egyezünk bele

“Nem visz kísértésbe” tehát azt jelenti, hogy erőt és kitartást ad ellenállásra, de a ,kísértést nem távolítja el, és nem szünteti meg. A kísértést és a fölgerjedést nem is kerülheti el senki sem, hiszen testben élünk és környékez az ördög. Nem is lesz soha másképpen: kísértést kell elszenvednünk, sőt benne kell élnünk. Itt azonban azért könyörgünk, hogy bele ne bukjunk, ~ meg ne fulladjunk benne. Mert két nagyon különböző dolog: kísértést elszenvedni és beleegyezni, igenelni. Elszenvedni mindnyájunknak kell, ,ámbár nem egyformán, hanem egyeseknek többet és nehezebbet: az ifjúságnak például főként a testétől, a felnőtteknek és az öregeknek pedig a világtól, a többieknek meg, akik lelki dolgokkal foglalkoznak, vagyis a keresztyéneknek, az ördögtől. De az ilyen elszenvedés senkinek sem árthat, mert akaratunk ellenére van, és szeretnénk tőle szabadulni. (688) Ha ugyanis nem szenvednénk tőle, nem volna kísértésnek nevezhető. Az pedig a beleegyezés, ha megeresztjük a gyeplőt, nem állunk ellene, és nem könyörgünk ellene.

Fegyverben a kísértés ellen

Nekünk, keresztyéneknek fegyverben kell állnunk és állandóan számolnunk kell azzal, hogy szüntelenül kísértés ér minket. Senki se éljen tehát olyan elbizakodottan és könnye1anűen, mintha az ördög távol volna tőlünk, hanem inkább várjuk a támadást mindenfelől és védjük ki. Mert ha most tiszta, türelmes, barátságos vagyok, és szilárdan állok a hitben, az ördög még ebben az órában olyan nyilat lőhet szívembe, hogy alig állok a lábamon. Hiszen olyan ellenség ő, hogy sohasem tágít, és nem fárad el. Ha tehát egyik kísértésnek vége, mindig más és újabb támad. Nincs hát jobb tanács és vigasztalás, mint az, hogy meneküljünk ide, ragadjuk meg a Miatyánkot és így beszéljünk szívünkben Istennel: “Te parancsoltad, édes Atyám, hogy imádkozzam: ne engedd, hogy a kísértés miatt visszaessem!” Majd meglátod, hogy a kísértő kénytelen visszavonulni és vereségét elismerni. Ha azonban gondolataiddal és saját tanácsoddal mernél magadon segíteni, csak elrontod ügyedet, és még több lehetőséget adsz az ördögnek. Mert kígyófeje van, amellyel befurakodik, ha valahol rést talál, és egész teste is akadálytalanul utána csúszik. De imádsággal meg lehet gátolni, és vissza lehet verni. (689)


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt szereti: