Szerző: andrelowoa | november 20, 2009

Változtasd meg a gyermekeid életét

És gyermekeid mind az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz gyermekeid békessége.
– Ésaiás 54:13

Túl sok keresztény szülő pazarolja arra az idejét, hogy a gyermekeik felől aggodalmaskodnak.

Évekkel ezelőtt Gloria és én észrevettük, hogy az ördög meg akarja vetni a lábát a gyermekeink életében. Ezért egyik hétvégén fogtuk a konkordanciánkat és négy vagy öt bibliafordítást, majd elkezdtünk igéket keresni, és ezekkel kapcsolatban közös akarattal papírra vetettünk imádságokat.

Rámásztunk az ördög nyakára az Igével, és elkezdtük mondogatni: „Hála Istennek, a gyermekeink nem mennek a pokolba. Hála Istennek, hogy az Úr tanítványai, és nagy a békességük!” Ahelyett, hogy aggodalmaskodva járkáltunk volna, Istent dicsértük a megoldásért.

A dolgok nem változnak meg azonnal. Keresztül kellett még mennünk néhány nehéz időszakon, de az Ige kezdte megfordítani a dolgokat. Ma a gyermekeink teljes szívükből Istent szolgálják.

Ha a gyermekeid nem jó irányba tartanak, ne pazarold aggodalmaskodásra az idődet. Kezdj el hinni! Hozd működésbe az Igét az életükben. Kötözd meg az Igével az ördögöt, és mondd meg neki, hogy a gyermekeid nem lehetnek az övé. Majd kövesd a Máté 9:38 utasítását: „Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az Ő aratásába,” akik elérik a gyermekeiket. Isten tudja, kire fognak hallgatni, és tudja, hogyan hozza azokat az embereket a gyermekeid útjába a megfelelő időpontban.

Ragadd meg Isten Igéjét a gyermekeiddel kapcsolatban, és ne engedd el – előbb vagy utóbb az az Ige meg fogja őket ragadni.

Igei olvasmány: Zsoltár 127


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt szereti: