Szerző: andrelowoa | november 28, 2009

2009. november 28. szombat

Az Úr Jézus az Új szövetségben új törvényt adott, a megbékélés, a békesség törvényét, mivel ő legyőzte a gonoszt nekünk is azt kell cselekednünk, mégpedig a jóval. A gonosz ellen nem lehet haraggal bosszúval ellene menni, csak a békességgel és a jó cselekedetekkel. Mert a harag haragot szül, és aki szelet vet vihart arat.

” Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet
szemért, fogat fogért. Én pedig azt mondom
nektek, hogy ne szálljatok szembe a gonosszal,
hanem annak, aki arcul üt jobb felől, tartsd oda
másik arcodat is.”
Máté 5:38-39,

Hát ez aztán az igazán nehéz feladat! Én még nem tartok itt, az Úrnak van még velem sok tennivalója.

” Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat, és
gyűlöld ellenségedet. Én pedig azt mondom nektek: Szeressétek
ellenségeiteket, és imádkozzatok azokért, akik üldöznek titeket,
hogy legyetek mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza napját gonoszokra
és jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak.”
Máté 5:43-44,

Az igéből úgy tűnik Jézus az új szövetségben szigorúbb, vagy inkább nehezebben alkalmazható törvényeket hozott, legalábbis ránk nézve.

Az ószövetségben is találtam intést de, hozzá van téve a ” népedhez”

Ne gyűlöld szívedben atyátfiát! Fedd meg bátran honfitársadat,
hogy ne légy részes vétkében. Ne légy bosszúálló, se haragtartó
a népedhez tartozókkal szemben. szeresd felebarátodat, mint
magadat! Én vagyok az Úr!
3Mózes 19:17-18,


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt szereti: