Szerző: andrelowoa | november 30, 2009

Jézus Krisztus evangéliuma szent János szerint * 14. fejezet * Jézus búcsúbeszéde

1. Jézus megigéri a mennyei hazát. “Ne nyugtalankodjék szívetek! Higgyetek az Istenben, és bennem is higgyetek. * 2. Atyám házában sok hely van, ha nem úgy volna, hiszen azért megyek, hogy helyet készítsek nektek. * 3. Ha aztán elmentem és helyet készítettem már, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok. * 4. Hiszen ismeritek az utat oda, ahová megyek.” * 5. “Uram, jegyezte meg Tamás, nem tudjuk hová mész, hogyan ismerhetnénk az utat?” * 6. Jézus így szólt: “Én vagyok az út, az igazság és élet. Senki sem jut az Atyához, csak énáltalam. * 7. Ha ismernétek engem, Atyámat is ismernétek. Mostantól fogva azonban ismeritek és látjátok õt.” * 8. “Uram, szólt közbe Fülöp, mutasd meg nekünk az Atyát! Ez elég nekünk.” * 9. Jézus így válaszolt: “Már oly régóta veletek vagyok és nem ismersz engem Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát is. Hogyan mondhatod hát: Mutasd meg nekünk az Atyát? * 10. Nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok és az Atya énbennem? A tanítást, amit hirdetek nektek, nem magamtól mondom, és a tetteket is Atyám cselekszi, aki bennem van. * 11. Higgyétek, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem. Ha másért nem, legalább tetteimért higgyetek. * 12. Jézus megigéri a Szentlelket. Bizony, bizony mondom nektek: Aki bennem hisz, ugyanazokat a tetteket fogja végbevinni, amiket én magam cselekszem, sõt nagyobbakat is fog tenni azoknál, mert én az Atyához megyek. * 13. Bármit kértek majd nevemben az Atyától, megteszem nektek, hogy az Atya megdicsõüljön a Fiúban. * 14. Ha pedig tõlem kértek valamit nevemben, azt is meg fogom tenni. * 15. Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat. * 16. Én pedig kérni fogom az Atyát, és más Vígasztalót ad nektek: az igazság lelkét, aki mindörökké veletek marad. * 17. A világ nem kaphatja meg õt, mert nem látja és nem ismeri; de ti ismeritek, mert bennetek marad. * 18. Egyesülés Jézussal. Nem hagylak árván titeket, eljövök hozzátok. * 19. Rövid idõ még, és a világ nem lát engem többé. De ti láttok engem, mert én élek és ti is élni fogtok. * 20. Azon a napon megtudjátok, hogy én Atyámban vagyok, ti pedig énbennem és én tibennetek. * 21. Aki ismeri és megtartja parancsaimat, az szeret engem. Aki pedig szeret engem, azt Atyám is szeretni fogja. Szeretni fogom õt én is és kinyilatkoztatom magamat neki.” * 22. Júdás, nem a karióti, it közbeszólt: “Uram, hogy van az, hogy nekünk akarod kinyilatkoztatni magadat és nem a világnak?” * 23. Jézus tovább folytatta: ” aki szeret engem, megtartja tanításomat. Atyám is szeretni fogja õt, hozzá megyünk és benne fogunk lakni. * 24. Aki nem szeret engem, tanításomat nem tartja meg. A tanítás, amit hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, aki kûldött engem. * 25. Krisztus békéje. Ezeket akartam nektek mondani, amíg veletek voltam. * 26. A Vígasztaló pedig, akit az Atya nevemben kûld, megtanít majd mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek. * 27. Békességet hagyok rátok, az én békémet adom nektek. Én nem úgy adom nektek, amint a világ adja. Ne nyugtalankodjék szívetek és ne szorongjon! * 28. Hiszen hallottátok, hogy azt mondtam: Elmegyek, de megint visszajövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, csak örülnétek annak, hogy az Atyához megyek, mert az Atya nagyobb nálam. * 29. Elõre megmondtam, mielõtt megtörtént volna, hogy amikor megtörténik, higgyetek. * 30. Már nem sokat beszélek veletek, mert jön a világ fejedelme: * 31. Rajtam ugyan nincs hatalma, csak hogy megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát, és úgy cselekszem, amint meghagyta nekem az Atya. — Keljetek fel, menjünk innét!”

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategória

%d blogger ezt kedveli: