Várunk

Ha pedig azt reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal várjuk. Róm. 8.25

Helyes tanítás, de nem egykönnyű megtanulni. Igaz prédikáció, de nehéz hinni. Nagyszerű tanács, de nehéz követni. Jó beszéd, de rosszul tesszük. Mert igen kevesen vannak, akik a boldog reménységet, Isten országának eljövendő, soha el nem múló örökségét várják s olyan bizonyosan várják, hogy jobban magukénak érzik, mint jelenvaló életüket. Kevesen vannak, akik ezt az ideigvaló életet csak homályos vaküvegen át, a másik, örökkévaló életet pedig tiszta, nyitott szemmel nézik. A boldog reménységet s égi örökséget, sajnos, sokan elfelejtik, e rövid élet mulandó javaival pedig sokat is törődnek. A mulandó mindig előttük van, gondolnak rá, aggódnak érte, örülnek néki, az örökkévalónak pedig hátat fordítanak. Azt éjjel-nappal hajszolják, ezt szélnek eresztik.
A keresztyén ember azonban az ellenkezőt tegye. E múló életre csak csukott szemmel hunyorogjon, az örök életre pedig tágranyitott szemmel nézzen. E földi életben csak ballábával tartózkodjék, jobblábával és egész szívével pedig a mennyei életbe támaszkodjék. Ezt várja mindig, – örvendező, bizonyos reményben.

Minden e földön csak elmúlandó,
Semmi nincs itten megmaradandó;
Ne kívánd lelkem a mulandókat,
Keressed inkább az égi jókat.