Szerző: andrelowoa | január 7, 2010

január 7.

“Az igaz semmi rossz hírtől nem fél, szíve erős, az Úrban bizakodó. Rendületlen az ő szíve, nem fél, míg ellenségeire lenéz.”
(Zsolt. 112,7-8)

“Elengedhetetlenül szükségünk van reménységre és bátorságra, hogy tökéletesen tudjunk szolgálni Istennek. Ezek a hit gyümölcsei. A csüggedés bűn és ésszerűtlenség. Isten képes és kész megadni szolgáinak azt az erőt, amelyre szükségük van a megpróbáltatás idején. Úgy tűnhet, hogy az Úr művének ellenségei jó és biztos alapokra fektették le terveiket. Isten azonban megdöntheti a legbiztosabbakat is. Meg is dönti – amikor és ahogyan jónak látja -, ha szolgái hitét már megpróbálta.
Kísért az a gondolat, hogy átengedd magad a nyugtalanító balsejtelmeknek és a teljes csüggedésnek? A legsötétebb napokban se félj! Akkor sem, ha a látszat nagyon ijesztő. Higgy Istenben! Ő tudja, mire van szükséged. Nála van minden hatalom. Szeretete és könyörülete végtelen, kimeríthetetlen. Ne félj attól, hogy ígéretét nem váltja be! Ő az örök igazság. Soha nem változtatja meg szövetségét, amelyet az Őt szeretőkkel kötött. Szükségletük mértéke szerinti teljesítőképességgel ruházza fel szolgáit.”

(Próféták és királyok, 104-105. l.)


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt szereti: