Szerző: andrelowoa | január 8, 2010

2010. január 8. péntek Gyöngyvér, Keve napja 1030.

A mai nap meditációs fogalma:
Küldetés…

A mai nap imádsága:
Uram! Hálát adunk elhívó szavadért, s azért is, hogy naponta hordozol. Nélküled már rég visszafordultam volna, s ha nem erősítenéd meg naponta a szívemet a Te szeretetedben, akkor lelkemben már rég elhomályosult volna a cél… Uram, ne engedd, hogy letérjek az útról, amelyre állítottál, áldásoddal kísérj ezután is mindannyiunkat! Ámen

Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”
Jn 13,35

Mondatok, szavak melyek megváltoztatták a világot, jelzik, hogy a szó teremtő hatalom. Szeretettel való kimondása hordozhatja az igazságot, ilyenkor képes egyetlen szó is embert faragni a másikból, a gyűlölettel megtöltött szóval, csalódást okozhatunk, s a gazemberség felé terelhetjük azt az embert, akinek ugyanolyan színű a vére, mint a mienk, aki nem marslakó vagy csillagember, hanem földi halandó, esendő, ugyanolyan mint mi – teli vágyakkal, álmokkal, sok-sok tervvel és persze kudarcokkal is.

Mai igénk egy olyan alkalomnál hangzik el, amely meghatározza az egész keresztény egyház fejlődését. Ez mondat Jézusé, melyet Ő az utolsó vacsoránál mond. Csak felelevenítésképpen: amikor belép az ünnepi vacsorára készülő tanítványok közé, pontosan azt látja, ami minidig megtörtént az egyházban, ha Jézus nem volt ott: veszekednek a tanítványok. Azon vitatkoznak, hogy ki nagyobb közülük! A hagyomány szerinti három év tanítása után itt tart a kiválasztott tizenkettő: A prominensek társasága, a kiváltságos elhívottak tolakodnak a főhelyekért, s érvek sokaságát hozzák fel, miért éppen ő a legmeltóbb arra a helyre, amit kinézett magának… Lehangoló kép ez – nem is szól Jézus egy szót sem, ismerjük a törénetet – csöndben veszi a tálat és a kendőt, s elkezdi mosni tanítványai lábát. A megdöbbent tanítványok nem értik, hogy mi történik, de hogy megjegyzik, s nem felejtik el egy életre, hogy a kenyérszaporító, a vihart lecsendesítő, a halottakat feltámasztó Mester az ő koszos lábaikat mossa – az bizonyos. Valaki szólaljon már meg végre: “Ez nem a Mester dolga!” -, de csak döbbent csend, s Jézus végzi a rabszolgamunkát, nem elkeseredetten, hanem szeretettel. Majd amikor mindenki az aztalnál ül, s a tanítványok szíve is felkészült az ünnepre, akkor hangzik el ez a teremtő mondat: “Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.”

S most ugorjunk időben kétezer évet! S, tegyük fel a kérdést: Ma miről ismerik meg Jézus elhívottait? Nem, nem arról, hogy szeretik egymást! Sokkal inkább a veszekedéseikről, az egymást meg nem értésükről! Az alázat helyett mindenki a maga igazát kiabálja, de azt képmutató alázatoskodással… Csoda-e, ha ítélet alatt áll a kereszténység, s egyre csak fogyatkozunk? Nem, ez nem csoda, ez egyszerű következmény csupán…


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt szereti: