Szerző: andrelowoa | január 13, 2010

Használd azt, amit Isten neked adott!

„…kinek-kinek képessége szerint…” (Máté 25:15)

A tálentumokról szóló híres példázatában Jézus azt mondta, hogy három ember kapott valamit, hogy befektesse, ki-ki a maga képessége szerint. Jegyezd meg: Isten csak azt fogja neked adni, amit képes vagy kezelni. Ha nem ugyanazokat a tálentumokat kaptad, mint a szomszédod, ne aggódj – csak használd azt, amit te kaptál! Az első munkás megduplázta, amit kapott. Ugye, milyen jó volna, ha ő tanácsolna téged? A második is ugyanúgy tett. De a harmadik engedett a félelemnek, és elásta az övét. Ha nem fekteted be azt, amit Istentől kaptál, akkor Ő elesik annak hasznától, te pedig elveszted a jutalmat, amiben részed lehetett volna.

A félelem az első számú ellenséged; megfagyasztja a hitedet, és megbénítja a kreativitásodat. A pénzed, az időd, a tehetséged, a szereteted, stb. magvak, amelyeket el kell vetni; tehát vesd el őket valamibe, amiben hiszel, valamibe, ami túl fog élni téged. Mindennek, amit Isten neked adott, meg kell sokszorozódnia. Ha ebben kudarcot vallasz, végül elveszíted. Krisztus példázata ezekkel a kijózanító szavakkal záródik: „Vegyétek el tőle a talentumot, és adjátok annak, akinek tíz talentuma van!” (Máté 25:28).

Észrevetted, hogy azok, akik nagylelkűen töltenek mások életébe, folyamatosan utántöltődnek, míg azok, akik félnek attól, hogy megváljanak valamitől, végül elvesztik, vagy nem tudják élvezni azt? „…Aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat” (2Korinthus 9:6). Kérdezd csak meg akármelyik földművest: az aratás akkor kezdődik, amikor a vetőmagot kihozod a csűrből, és beleveted a földbe. Így Istennek van valamilye, amivel dolgozhat. Ezért a mai ige számodra az, hogy használd azt, amit Isten neked adott!

„Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás.” (1Mózes 8:22)

Ha sikeres akarsz lenni, Isten útmutatását kell keresned, fel kell készülnöd, keményen kell dolgoznod, és a megfelelő dolgokba kell befektetned. A Biblia azt mondja, hogy Isten tesz képessé minket a pénzszerzésre (5Mózes 8:18). Nem kell tehát mentegetőznöd e miatt a képesség miatt! Az anyagi siker azonban csak egy része a sikernek. Isten valódi célja az, hogy téged az ő áldásainak csatornájává tegyen mások számára. Nem ellenzi, hogy birtokolj dolgokat, amíg azok nem birtokolnak téged! Isten azt szeretné, ha legjobban Neki örülnél, az Ajándékozónak, és nem az ajándékainak. A pénz eszköz lehet jóra és rosszra egyaránt, és többek között azért szeretné Isten, hogy pénzed legyen, hogy nyugodt lehessen afelől, hogy jó helyre kerül, és az ő céljait szolgálja.

Szülők, tanítsátok meg gyermekeiteknek, hogy a megtakarítás és a befektetés alapvető fontosságú a jó sáfársághoz! És ne csak prédikáljátok, gyakoroljátok is! Például, ha egymillió forintot keresel havonta, és azt étteremre és a legújabb divatot követő ruhákra költöd, akkor oda fogsz jutni, hogy tele lesz a gyomrod, egyre nagyobb lesz a derékbőséged, dugig lesz a szekrényed, és üres lesz a zsebed. A Biblia azt mondja: „Amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás”. Figyeld meg a sorrendet a Szentírásban: először elveted a magot, aztán időt adsz neki, azután arathatod le a termést. A következetes vetés következetes aratást garantál. Minden elvetett magba bele van ütemezve az aratás. Vajon nem éri-e meg most lemondani egy kis luxusról a későbbi biztonság érdekében, valamint azért, hogy abba a helyzetbe kerüljünk, hogy megvalósítsuk Isten céljait, és ezt halljuk tőle: „Jól van, jó és hű szolgám” (Máté 25:21)


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt szereti: