Szerző: andrelowoa | február 15, 2010

2010. február 15. hétfő Kolos, Georgina napja 1056.

A mai nap meditációs fogalma:
Életünk fénye…

A mai nap imádsága:
Uram! Csodálatosnak teremtetted meg világodat, melyben élhetünk! Add, hogy egyszer teljességgel érvényesüljön benne szereteted igazsága, s minden ember-teremtményed eljusson a Te ismeretedre. Eladdig is óvj meg mindnyájunkat saját oktalanságunktól, s mások gonoszságától, nehogy elkeseredésünkben magunk is szeretetlenné váljunk, s megtagadván hivatásunkat, önzésünkkel magunk emésszük fel fényedet, ahelyett, hogy tovább sugároznánk embertársaink felé! Ámen

Ez pedig az az üzenet, amelyet tőle hallottunk, és hirdetünk nektek, hogy az Isten világosság, és nincs benne semmi sötétség.
1 Jn 1,5

Nem kétséges, a mesterséges fény korát éljük – van is bajunk belőle elég. Megszokott mozdulattal nyúlunk a kapcsoló felé – szeretjük a fényt magunk körül, ezért gyakran akkor is égnek lámpáink, amikor nem kellene. Az eszünk közbeszól: “Hohó, nagy lesz villanyszámlánk!” – De hiába az energiatakarékos égőkkel való próbálkozásaink – jómagam még nem találkoztam olyan emberrel, aki megelégedetten nyilatkozott volna gyenge teljesítményükről, s hideg fényükről… hiába, szemünk valami mást, természetest kíván estefelé, nem vibráló hideg fényt. Ki ne ismerné az utcai neonlámpák zúgó-kattogó-vibráló sivár-jelenlétét? Pulzálásuk rovarok millióit csábítják-pusztítják, madarak élőhelyeinek fény-sötétség ritmusát verik szét, de bosszantóak számunkra is, ha nyári nyitott ablakunkon át be-bevilágítanak. A rossz fénynél már csak a fénytelenség a rosszabb! Ezért vágyódunk az új nap után, kívánjuk a Nap fényét, sötét téli hónapok után különösen is.

János – nem csak ő, hiszen a fény ősidők óta isten-szimbólum -, az Istent világossághoz hasonlítja. Olyan világossághoz, melyben nincs sötétség. A világosságban nincs sötétség, azért világosság, nemde? Milyen világosságról beszél János?…

Egy személyes élményemmel szerezném “megvilágítani”, hogy fény és fény között milyen nagy különbségek lehetnek… Négy évvel ezelőtt egy hasnyálmirigy-gyulladás okán jó három hetet kórházban töltöttem, melynek intenzívosztályi szakaszában különös belső fényt tapasztaltam. Álmodtam – vagy ébrenlétben voltam, csak erős fájdalomcsillapítók hatása alatt, nem tudom -, csak arra emlékszem, hogy állok egymagam a fehér ködben. Tulajdonképpen nem azt tartottam érdekesnek, hogy végtelen nyugalmas, s mozdulatlan/történésnélküli volt ez a “hely”, ahol egyébként kimondottan jó volt lenni – közben persze nagyon jól tudtam, hogy ki vagyok, s kik a szeretteim (jóllehet rettenetesen távolinak tűntek, de nem éreztem hiányt/fájdalmat emiatt), hanem a mindent körbeölelő végtelennek tűnő “fehér köd” volt a különleges. Különlegességét az adta, hogy nem volt bántó a fénye, sőt kimondottan nyugtatónak éreztem, de a köd mintha maga világított volna… Nem volt ott semmiféle távoli erősebb fény, ez a furcsa köd (mely nem tejszerű, inkább lágyszürke volt) mintegy magából sugározta a fényt, s tudtam-éreztem, hogy nem közvetett fény ez: hiszen minden egyes apró, a szem számára egybefolyó részecskéje “magától” fénylett…

Még mielőtt a belemagyarázás jogosnak tűnő vádja felvetődne, be is fejezem kényszerű élménybeszámolómat, mellyel csak azt akartam éreztetni, hogy fény és fény között nemcsak ez az alapvető különbség létezik: természetes vagy mesterséges. Isten ugyan világosság, de ez a világosság se nem mesterséges, se nem természetes, nem is “isteni” fény, hanem az Isten maga. Ahogyan a jelenések könyvében olvashatjuk, hogy a mennyei Jeruzsálemben nem lesz fény, mert Isten maga lesz a Nap… Mit kezdjünk hát János Isten-definíciójával ebben a mi földi fény-árnyékos, küzdelmes világunkban, hogyan értelmezzük?

A mindent körbeölelő fény először is az Isten szeretetének a hasonlata. Ahogyan a fény éltet és ezzel növel, ugyanúgy az Isten megtartja övéit, s közben nevelve növel. Istenünk földi életünket épülésünkre adja, s nem azért, hogy megnézze, kibírjuk-e a materiális lét minden szépségét és nyomorát!? Az Ő terve az, hogy éljünk Őbenne… Itt és odaát, Nála is. Sorsunk megmagyarázhatatlanságait Isten-kritikánkban érvként felhasználni ugyan lehetséges, de nem sok értelme van. Sokkal fontosabb meglátnunk Isten vonzását, mely megnyilvánul a természetes fényben, s a mesterségesben, sőt olykor a sötétségben is, hiszen Isten Isten, s ha akarja, akkor még az élet/létünk sötétségét is felhasználhatja, hogy azzal világítson…


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt szereti: