Szerző: andrelowoa | szeptember 18, 2010

SZEPTEMBER 18., SZOMBAT

Védelmi szervezkedés
1Királyok 22,1–4
Száz éve egy evangéliumi csoport a hatékony lélekmentés lényegét így
határozta meg: „Előbb légy felebarátjává a másik embernek, hogy aztán testvérré tehesd”.
Ezt követve sok, addig a külvilágtól elszigetelődő hívő törekedett a hittestvéri
körön kívüli kapcsolatok létesítésére, és ezek révén a lélekmentésre.
Némely keresztyén azonban – és ez napjainkban különösen így van – leragadt
a jelmondat első felénél. Számos barátságot kötve elfogadottá tette magát
a világban, de közben elfeledkezett a célról: a testvérré tételről. Így nem
ő vont ki embereket a világból, hanem gyakorlatilag ő ragadt benne a lélekmentés
céljából kialakított közösségben. Az efféle kudarcokból nem a mindenféle
külső kapcsolat régimódi mellőzése következik, hanem az, hogy csak
lelki céllal kezdeményezett és általunk mindvégig uralható (és nem minket
rabul ejtő) kötődésekbe szabad belemennünk.
Igénkben az istenfélő Jósáfát mindezt feledve lépett szoros szövetségre az
inkább babonás, mint hívő Ahábbal mindkettőjük későbbi kárára. Aháb a közösen
vállalt háborúban odaveszett, és Jósafát is alig menekült meg.
Uram, adj nékem józansággal karöltve járó lélekmentő buzgóságot! /GyK/
Ragadjátok meg az örök életet!
1Timótheus 1,18–20
Gyülekezeteinkben gyakori, hogy kézrátétellel és – ahhoz csatlakozva
vagy sokszor attól függetlenül – igével megáldanak valakit. Ez a cselekmény
természetesen nem varázseszköz, mely a körülményektől függetlenül is hatni
képes. Az elhangzó áldás egy isteni jó szándékot közlő „okirat” egyik feléhez
hasonlítható. Az „okiratot” teljessé tevő másik fél oldalt a megáldott
személynek kell kiváltania az Úrtól.
Pál apostol Timóteust bátorította, mi pedig minden valamikor – újszülöttként,
bemerítettként, szolgálattevőként vagy házasfélként – megáldott
testvért buzdítunk arra, hogy tegyen meg minden tőle telhetőt az egykori
áldásban róla közölt próféciának a jelenben történő kiteljesedéséért. Ha
kell, önmagával, körülményeivel, de legfőképpen a sátánnal szemben megvívott
nemes harcban bizonyuljon méltónak az egykori „fél áldás” most bekövetkező
isteni kiegészítésére. Ha ez megtörténik, akkor nemcsak a földi
életre hasznos lelki értékeket nyeri meg a jól küzdő hívő, hanem mindezek
koronájaként az örök életet is.
„Ó, fogd kezem, Vezérem, s vezess tovább, míg boldog célom érem majd odaát!”
(BGyÉ 335) /GyK/


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

<span>%d</span> blogger ezt szereti: