Szerző: andrelowoa | szeptember 27, 2010

2010. szeptember 27. hétfő

Ádámtól Mózesig nem volt kijelentés vagy írott feljegyzés Istentől az embereknek, prófétákon és pátriárkákon keresztül szólt a néphez, Isten. 2500 év telt el amíg Ádámtól Mózesig nem volt írott ige.
Az Újszövetségben Krisztus által, majd az apostolok által, jutottak el a kijelentések az emberekhez.
Isten az embert értelmi és szellemi képességekkel teremtette éppen azért, hogy vele közösségbe tudjon lenni. Sajnos az ember bukása óta ezek a képességek eltompultak, és képtelenek vagyunk magunktól őt megismerni. az Istent. Isten szeretetből és kegyelemből, magához vette a kezdeményezést. Az ő kijelentése magáról Jézus Krisztusban vált teljessé.

De amikor úgy tetszett annak, aki engem anyám méhétől fogva kiválasztott, és kegyelme által elhívott, hogy kinyilatkoztassa Fiát énbennem, hogy hirdessem őt a pogányok között, nem tanácskoztam testtel és vérrel.
Galata 1:15-16,

Sokan szeretnénk, hogy egy pálforduló történjen azok életében akikért imádkozunk. Mert ahogy Pálnak kijelentette magát az Úr az nem egy rendhagyó dolog volt. Ő a találkozás pillanatától kezdve megváltozott és pont az ellenkezőjét tette mint addig. Teljesen elfordult a régi életétől és szolgálta azt az Urat akit addig üldözött.
A teológiában a kijelentés azt jelenti – leleplezi magát az ember előtt és megosztja az igazságot.

“Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és az, akinek a Fiú akarja kijelenteni.”
Máté 11: 27,

” Akinek a Fiú ki akarja jelenteni” mondja az ige, mi vagyunk azok akik őt választva megismerjük az igazságot és ennek a megismerését másoknak is átadhatjuk, mert erre vagyunk felhatalmazva. Mert fiak lettünk mi is.

Nekünk pedig kinyilatkoztatta Isten a Lélek által.
1Korinthus 2:10,

Az ember magasabb rendű mint az állatok. Van intelligenciája, akarata, és lelkiismerettel és lélekkel, szellemmel megáldott teremtmény, aki imádhatja Istent. Bár az állatoknak is van intelligenciája és akarata, valószínű, hogy lelkük is van, de nincs szellemük amivel Istennel tudnának közösséget tartani, és nincs lelkiismeretük és nem logikusan gondolkodnak ami az embert emberré teszi. Bár ez valószínű, hogy a bűnbeesés következménye. Milyen érdekes az is, hogy Isten azokat a házi állatokat akik az embert szolgálják és segítik, sokkal intelligensebbnek teremtette mint a többi állatot. Ilyen a ló, kutya, macska.
Legyünk hálásak azért, hogy Isten megajándékozott az ő barátságával, szeretetével mert ez egy kiváltság, sajnos az emberek többsége nem keresi a teremtőjének megismerését, nem keresi akaratát és a saját feje után megy. Magát tartja a legfontosabb és legokosabb embernek és így megy romlásba a világ. A mi feladatunk, és kötelességünk, hogy felfedjük Isten igazságait.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt kedveli: