Szerző: andrelowoa | szeptember 27, 2010

Napi áhítat – 2010-09-27 – Ruth 1,14-18

„Ahová te mégy, oda megyek, ahol te megszállsz, ott szállok meg. Néped az én népem, és Istened az én Istenem… Úgy bánjék velem az Úr most és ezután is, hogy csak a halál választ el engem toled.” Ruth 1,14-18

Egy pogány fiatal özvegy szava istenfélo anyósa felé. Hogy viselkedhetett ez az anyós, hogy így magához tudta láncolni fiatal menyét a fia halála után? Nem volt ahhoz elég az o anyai szeretete. Az kellett, hogy Istenébe vetett hite az özvegységben, férje és fiai elvesztése után úgy ragyogjon, hogy idegen fajta menye megérezze: csak ott van élet az o számára is, ahol úgy tisztelik Istent, ahogy anyósától tanulta. Ez az örök eszménye a keresztyén egyháznak és a keresztyén embernek és családnak. Ne magunkhoz akarjuk láncolni az embereket, a kívülállókat és idegeneket, hanem hitünkhöz és annak gyümölcseihez. Istent szeressék meg a mi magatartásunkon keresztül. De ugyanaz a módja gyermekeink nevelésének, házastársunk megtartásának, munkatársaink megbecsülésének, gyülekezetünk missziójának is. Maga a szó, akármilyen szép és hatásos legyen, nem elég. Foleg akkor nem elég, ha tetteink nem felelnek meg a szépen mondott szavaknak. Igazi meggyozo ereje csak a tetteknek van. Úgy élj, hogy életeden Isten szeretete ragyogjon át a többi ember felé.

Istenem, köszönöm, hogy engem is megajándékoztál olyan emberekkel, akik saját életük bizonyságtételén át a te szereteteddel ismertettek meg engem. Jó volt látni rajtuk azt az erot, ami nem belolük, hanem beloled sugárzott át rajtuk. Segíts meg engem is, hogy az én hitem tudja hozzád láncolni szeretteimet, s ha lehet, az idegeneket is. Tudom, hogy hozzám is akkor fognak ragaszkodni, én is akkor nyerhetek igazi testvéreket, ha együtt tudunk téged szolgálni. A te szereteted kapcsoljon egymáshoz minket, családom tagjait, felnövo gyermekeimet, munkatársaimat, barátaimat, hogy ebben a rohanó világban oázissá váljék az a közösség, melyben a te szereteted az úr, melynek én is alapító és építo tagja lehetek. Ámen.
(Varga László: Isten asztaláról)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt kedveli: