Szerző: andrelowoa | október 5, 2010

2010. október 4. hétfő Ferenc, Edvin, Zóra napja 1211.

A mai nap meditációs fogalma:
Feladatok, munka…

A mai nap imádsága:
URam! Köszönöm a munkámat, az elvégzendő napi feladatokat! Add, hogy örömöm legyen bennük, s átélhessen Veled együtt újra és újra az alkotás nagyszerű érzését – kis és nagy dolgokban egyaránt! Ámen

Pál apostol írja: Tartsátok becsületbeli dolognak, hogy csendesen éljetek, tegyétek a magatok dolgát, és saját kezetekkel dolgozzatok, ahogyan elrendeltük nektek. A kívülállók iránt tisztességesen viselkedjetek, és ne szoruljatok rá senkire.
1 Thessz 4,11-12

Boldog élet – nemde erről álmodik mindenki? Az is, aki becsülettel dolgozik, és az is, aki látványosan semmit nem tesz boldogulásáért. A boldogság utáni vágyunk soha nem attól függ, szorgosak vagyunk-e vagy lusták, teszünk-e érte valamit vagy sem. Úgy érezzük, hogy a boldogság nekünk “járna”, mert… s itt mindenki hosszan tudná sorolni a “nyomós” okokat.

A boldogsághoz vezető út – így van ez Isten teremtettségi rendjében – munkával van “kikövezve”. Már az Édenben is vigyázni/művelni kellett mindent; a munka tehát nem Isten “büntetése” az ellenszegülésünkért, hanem úgy a paradicsomban, mint azon kívül: ajándék. Az alkotó munka ajándék, a legnagyszerűbb dolog a világon. Ezért nem mindegy, hogy milyen hivatást választunk! Olyat, amit szívvel-lélekkel szabadidőnkben is végeznénk vagy olyat, amit csak azért csinálunk, hogy pénzt kapjunk érte… Mert nincs izgalmasabb, mint amikor a semmiből valami előáll, amikor látjuk kezünk munkájának eredményét. Nem véletlenül válik istenévé a munka sokak számára, hiszen a jól bevégzett feleadat örömmel tölti el a lelket. S ha nincs Isten az első helyen, akkor a munka válhat azzá. (Megjegyz.: aki pedig utálja a munkát, annak nagyon hamar a szenvedélyek válnak istenévé!)

Manapság – amikor munkahely és családi szféra egyre inkább egybeolvad, amikor a leglehetetlenebb pillanatokban csöng a munkahelyi telefon vagy vágja ketté a csaláfi programot a hazavitt munka elvégzési kényszere -, igen nehéz meghúzni a határt a privát és a munkahelyi között, de azért mégsem lehetetlen. A munkahelyen ugyanis pótolható ember vagyok, de a családban csak “egy van belőlem”: férjként, feleségként, családapaként, családanyaként más nem, csak én állhatok helyt!

“Sajnos ez a mostani világ nem családbarát!” – modhatja valaki, s igaza van. De melyik volt az? Mindig voltak égbekiálltó szociális igazságtalanságok, a korok csak abban különböznek egymástól, hogy olykor ezek az igazságtalanságok tömegméretűvé váltak. A keresztény ember minden korban és társadalmi berendezkedésben szociálisan, azaz közösségi módon gondolkodott. Amikor mindenki csak magára és a túlélésre gondolt, akkor egy Szent Erzsébet Thüringiában gabonát osztott az éhezőknek, de gondolhatunk az első “szociális segélyekre” is, melyeket a középkorban megerősödő polgárvárosok vezettek be a város szegényei számára; amikor az egyházzal karöltve ingyen-tüzelőt és élelmiszercsomagokat osztogattak. Azaz: a keresztény ember mindig a békességet munkálta, mert lelkében békesség lakozik. Igyekszik önellátó maradni, megőrizve függetlenségét, s ezért csak addig nyújtózkodik, ameddig a takarója ér… Méltóságát nem az anyagiak mennyisége, hanem istenkapcsolatának minősége határozza meg, s ezért úgy él és dolgozik, hogy munkája, élete imádság legyen…

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt kedveli: