Szerző: andrelowoa | október 10, 2010

Napi áhítat – 2010-10-10 – Máté 13,12

„Akinek van, annak adatik, és az bovölködik, akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van.” Máté 13,12

Jézusnak ezen a többször ismételt, igazságtalannak tuno kijelentésén sokan megbotránkoznak. Tipikus példája annak, hogy az igét csak összefüggésében lehet megérteni, kiragadott mondatokkal nincs mit kezdeni. Természetes, hogy mai anyaghoz tapadó korunk ezt a mondatot is a vagyon, az anyagi nyereség oldaláról nézi, azért botránkozik meg rajta. Jézus pedig itt is a hitrol, a lélek kincseirol beszél. Akinek komoly hite van, a mindennapok tapasztalatai által egyre erosödik, megbizonyosodik, és az boldogan dúskál a lélek naponta megújuló örömeiben. Akinek csak bizonytalan hite van, olyan kevés kell ahhoz, hogy azt is elveszítse. Fél hittel, meggyozodés nélkül nem lehet boldognak lenni. Egyideig az is segít, mert az is ajándék, és Isten Lelkének a legkisebb érintése is képes erot adni, de a komolyabb kísértéseknek, logikusnak tuno, tetszetos, nép- és korszeru tanításoknak nem tud ellenállni. „Elvétetik tole.” A mi korunk éppen ennek a bizonyítéka. Régebbi, csendes korokban elég volt a megszokott hitgyakorlat, természetes volt, hogy mindenki keresztyén. Ma teljes hite kell legyen annak, aki megmarad. De az fogja megtalálni jövendojét és boldogságát.

Istenem, én hiszek benned. Érzem, tapasztalom hitem gyümölcseit. Jó dolog imádkozni, jó érzés egy szép prédikációt meghallgatni, jó tudni, hogy ott vagy mellettem. Nem tudom megítélni, elég-e ez ahhoz, hogy keresztyénnek, a te gyermekednek tudjam magam. El-elcsábítanak idegen gondolatok, el-elgondolkozom azok igazságán. Félek, hogy nehéz próbák között nem tudnék megállni. Téged kérek, ajándékozz meg engem azzal a teljes hittel, mely képes irány szabni életemnek, tovább vezetni családom tagjait, megállni a próbák között, kitartani akkor is, ha körülöttem mindenki más irányba indulna, hogy én is bovölködhessem lelki javaidban. Ámen.
(Varga László: Isten asztaláról)

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt kedveli: