Szerző: andrelowoa | október 14, 2010

2010. október 14. csütörtök

A Szentírás kijelentést tesz Isten létéről, aki három személy, Atya, Fiú ,Szentlélek. Megkülönbözhetők de nem szétválaszthatók. Együtt létezők, egységben örökkévalók, erejükben és dicsőségükben egyenrangúak. A biblia nem próbálja meg bizonyítani Isten létezését, hanem kijelenti. mindjárt az első mondatban.

Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet.
1 Mózes 1:1,

Még a hitetlennek mondó ember is ha bajba jut ez az első szava. -Jaj Istenem! Belénk van kódolva, hogy valakitől függünk.

A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható létéről való meggyőződés.
Zsidók 11:1,

A hit az egyetlen kapocs, Teremtő és teremtett között, Isten és ember között. Isten Szellem lény, így láthatatlan az ember számára, de aki hisz benne annak bizonyít és megismerteti magát velük. Bízzunk és ne hitetlenkedjünk. Én mindig azt mondom az okos ember ad magának esélyt arra, hogy kipróbálja azt amiben kételkedik. A buta pedig makacs és elutasító, amit hisz annak eszi gyümölcsét. Sajnos a világban levő megnövekvő katasztrófák a bizonyítékai annak, hogy Istent a mai időben feltétel nélkül lehet tanulmányozni, hisz mindent lehet. Nincs tiltva a biblia olvasása, nincs tiltva a gyülekezetbe járás, nagyon sokféle gyülekezet létezik, lehet könyveket venni mellé és olvasni. Az interneten, a tv-Ben mindenütt lehet érdeklődni, mégis a passzivitás elképesztő, és ennek eredménye az átok alá jutás. Vagyis nem áldottak a nemzetek, hanem átok alá teszik magukat. A sok okkult és félrevezető tanításokról nem is beszélve.
Nagyon keményen kell, imádkoznunk Isten bölcsessége és a kijelentés szellemének munkájáért, hogy az emberek felébredjenek. Tegyük ezt kitartóan. Ámen.

Mert ami megismerhető Istenből, az nyilvánvaló előttünk, mivel Isten nyilvánvalóvá tette számunkra. Ami ugyanis nem látható belőle: az ő örök hatalma és istensége, az a világ teremtésétől fogva alkotásainak értelmes vizsgálata révén meglátható.
Róma 1:19-20,

A biblia nyíltan kimondja, hogy akik Istent felcserélték minden hiábavalósággal, bálványokkal azok a teremtményt imádják és nem a teremtőt. De tudják-e az emberek ki az a teremtett? Hát maga a Sátán, aki levettetett az égből.

Akik az Isten igazságát hazugsággal cserélték fel, azok a teremtményt imádták és szolgálták a teremtő helyett, aki áldott mindörökké. Ámen. Ezért Isten gyalázatos szenvedélyeknek szolgáltatta ki őket.
Róma 1:25-26,

Mik is azok a szenvedélyek, ital, cigaretta, gonosz szellemek, (hiúság, hazugság, tisztátalanság, paráznaság, bálványimádás, megtévesztő szellemek,) és a legutálatosabb a leszbikusság, fajtalanság, stb. Így teljesedik be az átok és nem az áldás. Így teszi az emberiség tönkre az egészségét és megy a pusztulás felé. Pedig milyen egyszerű lenne ha megértenék Isten akaratát, hogy vele közösségbe kerüljenek, és élvezzék azt amit el készített nekik áldásként.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt szereti: