Szerző: andrelowoa | október 14, 2010

Napi áhítat – 2010-10-14 – Csel 16,30-31

„Uraim, mit kell cselekednem, hogy üdvözüljek?’ Azok pedig így válaszoltak: ’Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe!” Csel 16,30-31

Egy kétségbeesett, az öngyilkosságtól éppen megmenekedett börtönor kiállt így fel. Átérezte a halál rettegését, s most érti meg az üdvösség értékét és fontosságát. Úgy járt, mind sok mai ember: fizetni szeretett volna a megkívánt üdvösségért, nehezen érti meg, hogy csak ennyit kívánnak tole. Még nem tudja, hogy az sokkal több, mint amit o tudott volna adni: egész megmentett, megváltott életét magának kívánja Isten. Ezt jelenti Krisztusban hinni, aki Úr és úrrá akar lenni élete felett. Toled is ennyit kíván Istened. Nem éri meg, hogy nemcsak magad, de szeretteid, utódaid, akiket a te megbizonyított hited tehet a Krisztus tanítványaivá, elnyerik az örök életet? Mit tudnál te adni azért? Mit tudnál tenni, hogy megváltsd magad az örök haláltól, ami úgy megrémítette szegény börtönort? Hihetetlen, de csak annyit: Fogadd el Krisztust Uradnak és kövesd utasításait. Nem csak magadnak kapod meg vele az üdvösséget, de veled együtt Isten gyermekévé fogadja házad népét. Figyeld meg, milyen nyomorúság önzo, alkoholista, képmutató ember gyermekének lenni, és mennyi vidámságot, segítséget, örömöt árasztanak maguk körül oszintén hívo családok utódai.

Uram, köszönöm életet kínáló üzenetedet. Még nem ismertem meg a halál közvetlen félelmét, de átéltem életem értelmetlenségének, hiábavalóságának nyomorúságát. Látom, valódi életet csak nálad találok. Vágyom az örök életre is, nem szeretnék mindenestol elpusztulni. Érzem, az én kérésem is ott cseng e börtönor kétségbeesett kérdésében, tudom, az apostol válasza nekem is szól. Hiszek, Uram, nekem is, az enyéimnek is add meg az üdvösséget. Amint vagyok, sok bun alatt, de hallom hívó szavad, ha értem áldoztad magad, Uram Jézus, jövök. Fogadj be kegyelmedbe. Éreztesd meg velem, velünk, kegyelmed bizonyosságát. Ámen.
(Varga László: Isten asztaláról)


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt szereti: