Szerző: andrelowoa | október 15, 2010

2010. október 15. péntek Teréz, Terézia napja 1220.

A mai nap meditációs fogalma:
Részvét…

A mai nap imádsága:
URam! Add, hogy kegyelmed révén mindig az életet szolgáljam, embertársaim javára, lelkem üdvösségére! Ámen

“Mentsd meg magadat, ha Isten Fia vagy, és szállj le a keresztről!”… “Másokat megmentett, magát nem tudja megmenteni…” Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről, és hiszünk benne! Bízott az Istenben: szabadítsa meg most, ha akarja; hiszen azt mondta: Isten Fia vagyok.”
Mt 27,40c; 42-43

Ritka pillanatai a történelemnek, amikor a legyőző irgalmas a legyőzöttel szemben… Ahogy fejlődött a civilizáció úgy kötöttek egyre igazságtalanabb békeszerződéseket – lásd a trianonit! A zsidó vezetők, a szellemi elit, a népért “felelősséget érzők és hordozók” rettenetesen örülnek – végre sikerült egy ‘veszélyes elemet’ kikapcsolni, a rontást hirdető názáreti tévtanítót – igaz koncepciós perben, de kit érdekel ez, ha nép biztonságáról van szó, így működött ez mindig, s működik azóta is… Lásd a mi 56-os megtorló pereinket! A szelíd, gyógyító vándortanító tehát haláltusáját vívja – ami különösen kéjes örömre ad okot ellenségeinek. Ha minimális részvét lett volna bennük (még az idegen Poncius Pilátusban is volt!), akkor félrevonultak volna, nyugtázva: ‘Történjen, aminek történnie kell!’… Mégsem ez történt. A keresztrefeszítés látványosságában önigazságot kereső, hangulatfokozó “beszólásaikkal” örök példáit adták a részvétnélküliségnek. Mentségükre mondhatnánk, ők csak a názáreti ács fiát látták az Isten Fiában – a részvét azonban még neki is, mint embernek, kijárt volna…

Jézus haláltusája óta eltelt majd kétezer esztendő, de az ember nem sokat változott, azaz nem újdonság az ember részvétnélkülisége, olykor irgalmatlansága sem. Mai kemény egzisztenciális küzdelemben az efajta létforma mindennapi valóság. Demonstálni kell az erőt – akkor is, ha nincs! Így működik a világ, ha ők úgy, akkor én meg így… Nincs is ezzel semmi gond, csak akkor ne áhítozzuk a világbékét, a globális, eufórikus egymásratalálást!

Isten azonban milliádéves univerzumában/multiverzumában(?) nem változtatja máról holnapra – mégha közben el is telt kétezer esztendő – a “játékszabályokat”. Azaz ma is – ha (túl)élni akarunk -, akkor közösségben kell gondolkodnunk. Belegondultunk-e már abba, hogy nincs felemelőbb közösség-élmény az úrvacsoránál! Úgy tudunk egy közösség lenni az Isten szeretetében, hogy nincs, sőt nem is kell hogy legyen egy közös ellenség(kép?), akit végre legyőztünk… Újra-rátalálás ez arra az egységre, amit rég elveszített az ember, valahol civilizációja hajnalán a bábeli időkben.

Jézus nem szállt le a keresztről… túlságosan meseszerű lett volna. Jézus meghalt a kereszten. Ahogyan valóságosan élt, valóságosan meg is halt… ezért tették arimátiai József sírkamrájába. Azért, hogy az Isten-halál abszurditásának botránya tökéletes legyen, hagyta magát az Isten megsemmisíteni… De az Élet nem az emberé, hanem az Istené! Ez a mi keresztény tudásunk, felismerésünk. Ezért az Élet mindig győzedelmeskedik a halál felett. A halál, az elmúlás ugyanis teremtményi, az élet pedig isteni tulajdonság. Ébben ezért az élet értéke csak az Isten halálában és feltámadásában válhat nyilvánvalóvá…

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt kedveli: