Szerző: andrelowoa | október 20, 2010

2010. október 20. szerda Vendel napja 1223.

A mai nap meditációs fogalma:
Imádság…

A mai nap imádsága:
URam! Taníts minket imádkozni, hogy mindinkább lelki emberekké válhassunk! Ámen

De én hozzád imádkozom, URam, a kegyelem idején, Istenem. Nagy szeretettel hallgass meg, hűségesen segíts meg!
Zsolt 69,14

Életünk második felében, amikor már oly sok mindent megismertünk, megtapasztaltunk a világból, sőt arra is rájöttünk, hogy ez a földi világ számunkra nem örök, akkor elkezdünk foglalkozni a magunk sorsával, s szeretnénk megérteni: kik is vagyunk valójában, s miért éltük addigi életünket úgy, ahogyan… Ilyenkor hirtelen fontossá válnak szüleink, nagyszüleink, az ősök, mert úgy véljük, hogy készségeinkben, személyiségünkben, mozdulatainkban és döntéseinkben valahogyan, titokzatos módon, de ők is benne vannak… egyszóval nagyon fontossá válik az “Én”…

“De én hozzád imádkozom…” – Bizony nem tudjuk félre rakni az “Én”-t! Ahogyan Illés is azt hitte, hogy a nyomorúság idején egyedül maradt meg hűségesen az Istennél – pedig rajta kívül még volt hétezer igaz Izráelben – ugyanígy mi is azt érezzük néha, hogy egyedül maradtunk az Istennel, pedig rajtunk kívül még sok-sok lélek veti bizodalmát az ÚRba. Ilyenek vagyunk (ilyen az ember!); szavaink és cselekedeteink “árulkodnak” rólunk, azaz jól megmutatják milyenek is vagyunk valójában.

Istent arra kérni, hogy szeretettel hallgasson meg minket és hűségesen segítsen – tulajdonképpen hiábavalóság. Isten ugyanis ezt folyamatosan teszi. Ha nem tenné, akkor nem lenne Gondviselő Isten, márpedig Ő az, velünk van életünk minden pillanatában. Nyilvánvaló, hogy a mi erős “Én”-ünk – mint a zsoltárosnál -, mondatja ki velünk a föntihez hasonló nagyon is emberi kérést: szeretettel és hűséggel legyen irántunk az Isten; jóllehet nekünk kellene szeretni és hűségesnek maradni…

A hívő ember nagyon jól tudja: omnia est gratia, azaz minden kegyelem. Kegyelem az egész élet, s benne azok a kiváltságos pillanatok, amikor kimondott és ki nem mondott gondolatainkkal odahajlunk Isten felé. Amikor lendületét veszti a fiatalkori görcsös akarásunk (Minden történésben benne lenni, csak nem lemaradni semmiről!) – azaz elkezdünk bölcsülni -, akkor visszatekintve látjuk meg Isten mentő szeretetét életünkben, s tágul ki az előttünk álló ismeretlen jövő. Ha nincs meg életünkben ez a felismerés, hogy az Isten az Isten, akkor már a holnap is aggodalommal tölt el, a holnapután, a személyes végünk, a halál pedig végképp rettegéssel… Az imádkozó, hívő ember azonban minden gondját Mennyei URának kezébe tesz le, s minden megoldást onnan fogad el, s ezért nemcsak hogy nem fél, de az előtte nyiladozó jövőben, annak minden történésében is Teremtőjének gondviselő szeretetét látja…


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

<span>%d</span> blogger ezt szereti: