Szerző: andrelowoa | október 24, 2010

2010. október 24. vasárnap

Az Úr igéje azt mondja Zerubbábelnek: Nem hatalommal és nem erőszakkal, hanem az én Lelkemmel!- mondja a Seregek Ura.
Zakariás 4:6,

Bizony milyen nehéz ez nekünk is megérteni, pedig hívők vagyunk. A földön minden ember igyekszik a másikat dirigálni, mert azt hiszik csak az a jó amit ő gondol. De Isten megmutatja, hogy ne akarjunk senkit sem megváltoztatni, mert csak az ő Lelke tud igazán mély és maradandó változásokat hozni. Az életünkben is megtapasztalhatjuk, hogy a változás saját akaratunkból nem megy, csak Isten Lelke az, aki meg tud minket változtatni. Persze általában kell egy szívbéli döntés hozzá, kérnünk kell a változáshoz való segítséget. Mivel szuverén az Úr, előfordul, hogy minden jó tőle jön. Csak néhány embernek voltak ilyen kiváltságos helyzetei az életben. Zakariás és Erzsébet, egyedülálló módon tapasztalta meg a Szentlelket. János már az Anyja méhétől fogva telve volt a Lélekkel. Jézus Anyját a Szent Szellem beárnyékolta, hogy szűztől szülessen meg a Messiás. Mind Simeon, mind Anna a Szentlélektől vezérelve ment a templomba.

Ekkor az Úr felruházta lelkével Gedeont, az pedig megfújta a kürtöt, és hadba szólította Abizer nemzetségét.
Bírák 6:34,

Az Úr ezt mondta Mózesnek. Vedd magad mellé Józsuét, Nún fiát akiben van Lélek.
4 Mózes 27:18,

Vidd oda őket, a kijelentés sátrához, és álljanak föl ott veled. Akkor leszállok és beszélek veled.
4 Mózes 11:16-17,

És az Úr lelke nyugtalanítani kezdte őt a Dán táborában, amely Corá és Estáól között volt.
Bírák 13:25.

Léthatjuk, hogy Isten igéjében a Szent Szellemnek rengeteg dolgáról van kijelentés. Mert ő munkálkodott az emberekben, úgy ahogy Isten indította, rájuk szállt, felindította őket, telve voltak vele, betöltötte őket bennük volt, megnyugodott rajtuk, lakozást vett rajtuk.
De ezeket az Ószövetségben csak egyes emberek tapasztalhatták meg, az Újszövetségben teljesen másként jelent ez meg.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt szereti: