Szerző: andrelowoa | október 24, 2010

OKTÓBER 24., VASÁRNAP

Isten az igazság őre
Zsoltárok 9
Az előttünk álló héten délelőttönként zsoltárok kerülnek elénk csendességünkben.
Bizonyos szempontból hasonló gondolatkört feszegetnek mind:
az igaz ember és a bűnös útját állítják elénk, különféle jellemzőkkel leírva
mindkét csoportot. A becsületesek, elnyomottak, nyomorultak, szegények,
árvák állnak az egyik oldalon – és az alávalók, ellenségek, erőszakosok, gőgösök
állnak velük szemben. Az Úr állásfoglalása nyilvánvaló mindkét csoporttal
kapcsolatban. Ő menedék az elnyomottak számára, a gonosztevők
azonban jogos ítéletével találkoznak.
Ha ez az elv ilyen egyértelműen kikristályosodik, mi okozza mégis a nehézséget
a zsoltáros számára, s a mi számunkra? A „meddig” kérdése (lásd
Zsolt 13). A tér és az idő korlátai között türelmetlenül várjuk a szabadítást,
mindenképp „látni” szeretnénk a fizikai szemünkkel is a jóvátételt, a jogtalanul
szenvedők rehabilitációját, az „ellenség” meglakolását. Van, amikor ez
hamarabb megadatik: „Meghátráltak ellenségeim, elbuktak, és semmivé lettek előtted.”
(4. v.) De olyan is akad, amikor a „Meddig tart ez, Uram?” kérdése tölti
be a lényünket – s nem kevés, hanem években mérhető ideig.
Aszenvedés fakadhat a körülményekből, csapásokból, de jöhet embertársainktól
is. Van, amikor a kettő együtt ostromolja hitünket (lásd Jób szenvedéseit).
Az úgynevezett teodíceai kérdés sok tudósnak okozott már fejtörést,
de a hétköznapi ember is ezzel szembesül, amikor megkérdezi: „Hogyan engedheti
Isten az ártatlanok szenvedését, népek elnyomását, betegségek pusztítását
– ha ő jó?” A kétely és türelmetlenség helyett csak az alázatos hozzáállás
lehet helytálló, és annak belátása, hogy Isten teljesen szuverén Úr,
vagyis mindenek fölött való, és tudja, mit mi célból enged meg világunkban.
Az Újszövetség kinyilatkoztatását is ismerve már inkább ellenségeink
megtéréséért imádkozzunk, semmint a meglakolásukért, és saját lelkületünket
is tegyük vizsgálat tárgyává időről időre! Mindezek mellett természetesen
ma is igaz marad az, hogy az Úr „számon kéri a vérontást, emlékezik rá, nem
feledkezik meg a nyomorultak jajkiáltásáról … nem vész el végleg a nyomorultak reménye”
(13. és 19. v.). Ő látni fogja a napjainkban jogtalankodó népeket és magánszemélyeket
is, és ráeszmélteti őket, hogy önfelmagasztalásuk ellenére
„ők csak emberek”, vagyis Istennek számadással tartozó lények. /NHA/
OKTÓBER 24., VASÁRNAP 348
Imaáhítat: Magasztaljuk Istent, mert mindenütt jelen van, nincs előtte rejtve
semmi! – Zsolt 139,1–12


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt szereti: