Szerző: andrelowoa | október 25, 2010

2010. október 25. hétfő

Az Ószövetségi próféták előre szóltak, arról az eljövendő napról amikor a Szent Szellem kitöltetik Izraelre, minden nemzetre.

Mert vizet árasztok a szomjas földre, patakokat a szárazra. Lelkemet árasztom utódaidra, áldásomat sarjadékaidra.
Ézsaiás 44:3,

Egy szívet adok majd nekik, és új lelket adok beléjük, eltávolítom testükből a kőszívet, és hússzívet adok nekik, hogy rendelkezéseim szerint éljenek, törvényeimet megtartsák és teljesítsék.
Ezékiel 11:19,

Azután kitöltöm majd Lelkemet minden emberre. Fiaitok és leányaitok prófétálni fognak, véneitek álmokat álmodnak, ifjaitok látomásokat látnak. Még a szolgákra és szolgálókra is kitöltöm Lelkemet abban az időben.
Jóel 3:1-2,

Isten gyermekeinek követnie kell Jézust, és a Szent Szellem hatáskörébe kell tartoznia. Jézus mindent a Szellem által tett, mert folyamatosan egységben volt az Atyával. Az Atya akaratában járt.
A Szellem által született, a Szellem vezette, ruházta fel erővel, kenettel, általa beszélt ,tanított, gyógyított, általa űzte ki a démonokat, a Szellem által igazult meg, és a Szellem által áldozta fel magát és támadt fel, A Szellem által merítette be és ruházta fel az egyházat az egész eklézsiát. És az Úr Szelleme rányitja és vezeti az egyházat ma is. Ha Jézus ilyen mértékben függött a Szellemtől, akkor nekünk még jobban kell rá támaszkodni és keresni az ő dicsőségét.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt kedveli: