Szerző: andrelowoa | október 25, 2010

OKTÓBER 25., HÉTFŐ

Isten az árvák védője
Zsoltárok 10
E panaszénekben a szorongatott helyzetben lévő, Isten segítségére váró
ember szinte összeroppan a terhek alatt, lelke háborog a körülötte tapasztalható
– s nyilván őt is érintő – igazságtalanságok miatt. (A zsoltáros nem próbált
kizárni kegyességéből minden disszonáns elemet, kérdéseivel is az Úrhoz
fordult, épp ezért hiteles és életszerű az előttünk álló igeszakasz is.)
A „szükség ideje” bármikor lecsaphat az emberre különféle csapások,
vagy más emberektől elszenvedett bántások formájában. Zsoltárunkban ez
utóbbival találkozunk. Az elbizakodott elnyomó gondolatait több ízben tárja
elénk az ige: „Nem rendülök meg, nemzedékek váltják egymást, de engem nem ér
baj… Elfelejtett az Isten, eltakarta arcát, nem lát meg soha!” Az ilyen gondolatok
aztán elvetemült tettekben öltenek testet, a gonoszok környezete sosem lehet
biztonságban (8–10. v.). Azonban az Úr látja a „vészt és bánatot”, amit okoznak
másoknak.
Az árvák minden társadalomban mások gondviselésére vannak utalva.
Igénk szerint az emberek jótéteménye mellett elsősorban Isten az, akiben bízhatnak.
Ha nincs is emberi pártfogójuk, vagy aki útjukat egyengetné, az Úr
nem téveszti szem elől őket, kitartást és erőt ad a próbákhoz is. /NHA/
Isten hívó szava
Ézsaiás 55,1–6
Szomjúság a lélekben, mely tiszta víz után eped… Mennyi mindennel
próbáljuk szomjunkat oltani, míg rá nem találunk az igazi forrásra, ahogy
tette azt a samáriai asszony (Jn 4,13)! „Az ember mindig azt gondolja, hogy
még egy kevéske többlettel megelégszik, de aztán ismét megkíván valamit,
többet, még többet és még többet. Azt gondolja, hogy házzal, autóval, jó feleséggel,
sikerült gyermekekkel megtalálja a boldogságot, de aztán megint
elfogja a nyugtalanság, és a korábbi nyugtalansággal elhagyja otthonát,
szüntelenül új dolgokat keres, hiányérzete sosem csillapul. (…) Olyan az ember,
mint egy törött korsó, amit sohasem lehet megtölteni. Az érzékek jóllakásig
falhatják az élvezeteket, a lélek pedig tovább éhezik. (…) Jövünk-megyünk
a mindenségben, turisták vagyunk, nincs itt maradandó lakásunk,
csak hotelszobák – ahogy a jenki turisták kószálnak szerte a világban, villanó
fotókamerával, és meg nem értve semmit…” – fejezi ki ezt az egyetemes
szomjúságot Ernesto Cardenal.
Az Úr azonban a prófétán keresztül mindannyiunkat hív, hogy őnála
végre megnyugodjék lelkünk a fáradalmaktól: „Keressétek az Urat, amíg megtalálható!”
/NHA/


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

<span>%d</span> blogger ezt szereti: