Szerző: andrelowoa | október 27, 2010

Becsületesség

„A becsületeseket feddhetetlenség vezeti.” (Példabeszédek 11:3)

A pszichológusok azt mondják, hogy mindannyiunkban van egy „becsületesség-vakfolt”, amit „önérdeket szolgáló elfogultság”-nak neveznek. Íme néhány példa erre: 800 000 középiskolai tanulót megkérdeztek, hogy átlag felettinek vagy átlag alattinak tartják-e magukat. Nos, ha pontos választ adtak volna, akkor az aránynak 50-50 %-nak kellett volna lennie. Mit gondolsz, hány tanuló sorolta magát az átlag alatti csoportba? Nulla! És 20% százalék tartotta magát a legjobb 1%-ba tartozónak! Ez az „önérdeket szolgáló elfogultság” az élet minden területére kiterjed. A többsége azoknak, akik saját maguk által okozott baleset miatt kerültek kórházba, az átlagosnál jobb sofőrnek tartja magát. Azt gondolnád, hogy a magasabb képzettség együtt jár azzal, hogy becsületesebbek vagyunk, és jobban ismerjük magunkat – de ez nem így van. Az egyetemi oktatók 88%-a sorolta magát az átlag felettiek közé; és 25%-uk tartotta magát igazán kivételesnek. Egy másik felmérés, melyben 200 szociológust vizsgáltak, azt mutatta, hogy a vizsgált csoportnak a fele úgy gondolta, hogy a világ 10 legjobb szociológusa között lehetne. Nem csoda, hogy annyi konfliktus van a pozíciók és az előléptetések körül. És az egyház sem kivétel. George Barna felmérést végzett lelkészek között – olyan emberek között, akiket azért fizetnek, hogy olyan igék alapján tanítsanak minket, mint: „[senki] ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék [magáról]” (Róma 12:3). „Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején” (1Péter 5:6). Tudod mit? A megkérdezett lelkészek 90%-a tartotta magát „az átlagosnál jobb” prédikátornak. És ami talán a legironikusabb: amikor az embereknek alaposan elmagyarázzák az „önérdeket szolgáló elfogultság” fogalmát, akkor nagy többségük úgy határozza meg magát, mint aki „jóval az átlag felett” képes azt kezelni. Hűha! Nem csak az a bajunk, hogy nem vagyunk becsületesek, hanem az, hogy nem is vesszük észre, hogy mennyire nem!

„A becsületeseket feddhetetlenség vezeti.” (Példabeszédek 11:3)

Mindannyian szenvedünk abban, amit a pszichológusok így neveznek: „alapvető meghatározási hiba”. Ez abban áll, hogy ha valami jó történik az életemben, akkor hajlamos vagyok ezért magamnak tulajdonítani az érdemet, de ha kudarcot vallok, ezt mindig a körülményeim hibáztatásával magyarázom. Ha jó eredményt érek el egy dolgozatban, ez azért van, mert okos vagyok; ha siralmasan teljesítek, ez azért van, mert valami (vagy több ellenem összejátszó körülmény) megzavart. Ha az embereknek tetszik a prédikációm, ezt azért van, mert jó igehirdető vagyok; ha nem tetszik nekik, akkor ők túl felszínesek. Még többet ront az alapvető meghatározási hibán az, ahogyan más emberek viselkedését magyarázzuk. Míg a mi saját helytelen viselkedésünket enyhítő körülményekkel magyarázzuk, más emberek helytelen viselkedéséről azt tartjuk, hogy még Jób türelmét is kimerítenék. Ha engem megbüntetnek gyorshajtásért, az azért van, mert a rendőröknek teljesíteniük kell a napi kvótát, ezért csapdákat állítanak fel, pedig azzal kellene foglalkozniuk, hogy bűnözőket fogjanak el. Ha téged büntetnek meg gyorshajtásért, az azt mutatja, hogy nem szabadna a volán mögé ülnöd. Mi a megoldás az alapvető meghatározási hibára? A kegyelem és a bűnbánat. Isten segítségére van szükségünk ahhoz, hogy meglássuk az igazat magunkról. Ő ezt meg is adja nekünk háromféleképpen: a) imádságon keresztül; b) az Ő igéjének olvasásán és alkalmazásán keresztül; c) olyan emberek által, akik szeretnek, és jól ismernek minket; olyan emberek által, akik nem azt mondják nekünk, amit hallani szeretnénk, hanem amit hallanunk kell.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt kedveli: