Szerző: andrelowoa | október 29, 2010

2010. október 29. péntek,

Az Atyának tetszett, hogy a Szent Szellem munkájának megnyilvánulását szimbólumokkal tegye változatossá.

Víz= életet adó, nélküle nincs élet, felfrissítő, megtisztító, gyümölcstermő.
Tűz= Isten szentségét tükrözi, tisztít, Ilyen volt az első betöltekezés, lángnyelvek jelentek meg, az égő csipkebokor.

De ki bírja majd ki eljövetele napját, és ki állhat meg, amikor megjelenik?
Mert olyan lesz az, mint az ötvösök tüze, és mint a ruhatisztítók lúgja. Ahogyan leül az ötvös, és megtisztítja az ezüstöt, úgy tisztítja meg az Úr Lévi fiait.
Malakiás 3:2-3,

Szél= a Szent Szellem láthatatlan de úgy jön megy mint a szél és nem tudni honnan hová megy, kit ér el, Isten életet adó leheletét jelképezi,
Elszárad a fű, elhervad a virág, ha ráfúj az Úr szele.
Ézsaiás 40:7,

Akkor ezt mondta nekem: Prófétálj a Léleknek, prófétálj, emberfia, és mond a léleknek: Így szól az én Uram az Úr: A négy égtáj felől jöjj elő, lélek, és lehelj ezekbe a megöltekbe, hogy életre keljenek! Én tehát prófétáltam, ahogyan megparancsolta nekem. Akkor lélek szállt beléjük, életre keltek, és talpra álltak: igen-igen nagy sereg volt.
Ezékiel 37:9-10,

Harmat= A harmat éjszaka jön és felfrissíti a füvet, a Szellem pedig az egyházat,
Olaj= Az olajat kizárólag a papok, királyok, próféták felkenésére használták, a Szellem felkeni természetfeletti erővel őket,de gyógyító balzsam is.

Asztalt terítesz nekem ellenségeim szeme láttára. Megkened fejem olajjal, csordultig van poharam.
Zsoltárok 23:5,

Galamb= szelídség, tisztaság, szépség, béke, szimbóluma, a Szent Szellem természetét, jellemét mutatja.

Történt, hogy amikor az egész nép megkeresztelkedése után Jézus is megkeresztelkedett és imádkozott, megnyílt az ég, leszállt rá a Szentlélek galambhoz hasonló testi alakban, és hang hallatszott a mennyből: “Te vagy az én szeretett Fiam, benned gyönyörködöm.”
Lukács 3:21,22,

Pecsét= tulajdonjogot, eredetiséget, biztosítékot jelent,Isten tulajdon népe vagyunk, felettünk van hatalma, és benne van biztonságunk.
Szelíd-csöndes= Isten hangja az emberben.
Isten ujja= A Szellem az aki odahelyezi a bűnösre ujját, hogy meggyőzze a vádlottat arról, hogy el kell fogadnia Jézus Krisztust mint az ügyvédet az életében, mert különben elvész.
Az első gyümölcs=Az első gyümölcs mindig az eljövendő teljes aratást jelképezte.

De nemcsak ez a világ, hanem még azok is , akik a Lélek első zsengéjét kapták, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúságra, testünk megváltására.
Róma 8:23,

A zálog=mint foglaló.
Felruházás=A Szent Szellembe való bemerítkezés, a felülről jövő ruha.
A hetes szám= a teljességet és tökéletességet mutatja be itt a földön.
A hét lámpás= A Szellem megvilágosítása .
Hét szarv=A szem a látás, az érzékelés, az észlelés, az intelligencia és a megítélés jelképe. A hét szem a Szellem mindenhatóságát, a látás és érzékelés teljességét, valamint tökéletességét tükrözi.

Ismernünk kell ezeknek a szimbólumoknak a jelentését, hogy értsük a biblia igazságát, lényegét hisz sokszor olyan kijelentések vannak benne, hogyha nem ismernénk a szavak jelentését akkor értelmetlen lenne sok mondanivaló. Isten kreativitását bizonyítják ezek a szimbólumok és az ige változatossága szépsége gyönyörködteti az olvasót amikor olvassa.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

<span>%d</span> blogger ezt szereti: