Szerző: andrelowoa | október 31, 2010

Életige, 2010. november

„Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent.” (Mt 5,8)[1]

 

Jézus a hegyi beszéddel kezdi meg tanítói működését. A Genezáreti-tó melletti Kafarnaum közelében felment egy hegyre, leült, ahogy akkoriban a tanítók, és a tömegnek a boldogságokról beszélt. Az Ószövetség többször is használja a „boldog” kifejezést: azokat tünteti ki a jelzővel, akik az Úr Igéjét különbözőképpen valóra váltották.

Jézus részben a már ismert boldogságokat idézi a tanítványoknak, azt azonban először hallják, hogy a tisztaszívűek nemcsak fölmehetnek az Úr hegyére – amint a zsoltár megénekli[2] –, hanem meg is láthatják Istent. Vajon milyen az a magas rendű tisztaság, amely ekkora jutalmat érdemel? Jézus beszédei bőséges magyarázatot adnak rá. Forduljunk tehát hozzá, hogy meríthessünk a hiteles tisztaság forrásából.

 

„Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent.”

 

„Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek”[3]: Jézus szerint ez a megtisztulás leghatékonyabb eszköze. Nem annyira a vallási szertartások gyakorlása tisztítja meg a lelket, hanem elsősorban az Ige. Jézus Szava nem olyan, mint az embereké. Benne ugyanaz a Krisztus van jelen, aki jelen van az Eucharisztiában, bár más módon. Az Ige révén Krisztust fogadjuk magunkba, s ha engedjük őt cselekedni, megszabadít a bűntől, vagyis tisztává teszi a szívünket.

A tisztaság tehát a megélt Ige gyümölcse: Jézus igéi megszabadítanak ragaszkodásainktól, amelyek elkerülhetetlenül kialakulnak bennünk, ha létünk nem Istenben és az Ő tanításában gyökerezik. Előfordulhat, hogy rabjává válunk a tárgyaknak, a teremtményeknek vagy önmagunknak. Ha viszont egyedül Isten áll a szívünk középpontjában, jelentőségét veszíti minden más.

Hogy erre sikerrel vállalkozhassunk, jó, ha a nap folyamán többször is a zsoltár fohászával fordulunk Jézushoz, Istenhez: „Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem!”[4] Ismételjük el gyakran, főként, amikor a különböző ragaszkodások olyan álmokat, érzéseket, szenvedélyeket ébresztenek, amelyek elhomályosíthatják tisztánlátásunkat, és megfoszthatnak szabadságunktól.

Kedvünk támad megnézni bizonyos reklámokat, plakátokat vagy tv-műsorokat? Ne tegyük! Mondjuk ilyenkor: „Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem.” Ez az első lépés. Ha újra és újra kifejezésre juttatjuk Isten iránti szeretetünket, ki tudunk majd lépni önmagunkból, s így növekedni fog bennünk a tisztaság.

Észrevesszük, hogy egy ember vagy egy munka akadályt gördít közénk és Isten közé, hogy veszélyezteti a kapcsolatunk áttetszőségét vele? Itt a pillanat, hogy újra kimondjuk: „Te vagy, Uram, az egyetlen kincsem.” Ez segít, hogy megtisztítsuk szándékainkat, és visszaszerezzük a belső szabadságot.

 

„Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent.”

 

A megélt Ige szabaddá és tisztává tesz, mivel szeretet. Hiszen a szeretet tisztítja meg isteni tüzével a szándékainkat, és egész bensőnket, mivel a Biblia szerint az értelem és az akarat a szív legmélyén lakozik.

Amit viszont Jézus kér, és ami lehetővé teszi, hogy éljük ezt a boldogságot, az a kölcsönös szeretet, és akkor születhet csak meg, ha valaki, úgy, mint Jézus, kész az életét adni a többiekért. Ez a szeretet magával ragadja a másikat; viszonzásra talál, és olyan légkört teremt, amit leginkább épp áttetsző tisztaságáról lehet fölismerni. Mindez Isten jelenlétéből fakad, mert csakis Ő képes arra, hogy tiszta szívet teremtsen bennünk.[5] A kölcsönös szeretetet élve az Ige ki fogja fejteni a hatását: megtisztít és megszentel.

Az elszigetelt egyén nem tud sokáig ellenállni a világ csábításainak, a kölcsönös szeretet viszont olyan közeget biztosít, ahol meg tudja őrizni tisztaságát és hiteles keresztény mivoltát.

 

„Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják az Istent.”

 

A mindig újra visszaszerzett tisztaság gyümölcseként pedig „láthatjuk” Istent, vagyis megértjük, hogy Ő működik a személyes életünkben és a történelemben, meghalljuk a szívünkben szóló hangját, és felfedezzük őt mindenütt, ahol jelen van: a szegényekben, az Eucharisztiában, az Igéjében, a testvéri közösségben, az egyházban.

Megízleljük jelenlétét már itt a földön, ahol „a hitben élünk, a szemlélet még nem osztályrészünk”[6], mindaddig, amíg majd örökre „színről színre”[7] láthatjuk őt.

 

Chiara Lubich


[1] Életige, 1999. november. Megjelent: Új Város 1999/11.

[2] vö. Zsolt 24,4

[3] Jn 15,3

[4] vö. Zsolt 16,2

[5] vö. Zsolt 50,12

[6] 2 Kor 5,7

[7] 1 Kor 13,12

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt kedveli: