Szerző: andrelowoa | november 4, 2010

MIRőL SZÓLSZ?

“Találkozék ez először a maga testvérével, Simonnal, és monda néki: Megtaláltuk a Messiást.” János 1,42

Életünkben vannak találkozások, amelyekre azt mondjuk, véletlenek. Egy találkozás soha nem véletlen. Mögötte van egy kéz, amelyik irányítja az emberek útját. Mai Igénk szerint két ember találkozott egymással. Komoly kérdés, hogy ha találkozol valakivel, miről beszélsz vele? “A te beszéded is elárul téged” (Mt 26,73b) – mondották Péternek a tűz mellett. Általában magunkról beszélünk, hogy felfigyeljenek rám. Az Ige két találkozásról is beszél. András találkozott a test-vérével, Simonnal. A másik, hogy Filep találkozott a barátjával, Nátánaellel. Mind a két találkozás ugyanazt a szót mondja: “Meg-találtuk!” Hát kerestek valakit? Nagyon sokszor keresünk embe-reket, barátot, akivel a dolgainkat megbeszélhetjük. Társat kere-sünk, házastársat. Isten felteszi a kérdést: Kit keresel? A legtöbb ember önmagát keresi. Istent keresi az ember, de be van csapva, mert magát akarja istenné tenni, és soha nem lesz az. Az Ige itt kimondja: “Megtaláltuk!” Jézust, Aki hiányzott! Jézus Krisztusban az Isten jött utánunk. ő a láthatatlan Isten képe. őt keresed, akár tudod, akár nem. Szeretném újra mondani, amit Péter mondott a testvérének, és Filep a barátjának, hogy megtaláltam! Az életem értelmét, azt az Istent, akit mindig kerestem, Jézus Krisztusban megtaláltam. Filep így mondta Nátánaelnek: “Jer, és lásd meg!” Lásd őt, hívd őt, szólj Hozzá, és az egész életed megoldódik. Istennek minden problémádra egyetlen válasza van: Jézus. Benne mindent meg-adott, amire a fizikai életben és az Isten előtt való kedvességben szükséged van.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt kedveli: