Szerző: andrelowoa | november 6, 2010

Napi áhítat – 2010-11-06 – Zsolt 139,1-17

„Dávid zsoltára. Uram, te megvizsgálsz, és ismersz engem. Tudod, ha leülök vagy ha felállok, messzirol is észreveszed szándékomat. Szemmel tartod járásomat és pihenésemet, gondod van minden utamra. Még nyelvemen sincs a szó, te már pontosan tudod, Uram. Minden oldalról körülfogtál, kezedet rajtam tartod. Csodálatos nekem ez a tudás, igen magas, nem tudom felfogni. Hova menjek lelked elol? Orcád elol hova fussak? Ha a mennybe szállnék, ott vagy, ha a holtak hazájában feküdnék le, te ott is ott vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó végén laknék, kezed ott is elérne, jobbod megragadna engem. Ha azt gondolnám, hogy elnyel a sötétség, és éjszakává lesz körülöttem a világosság: a sötétség nem lenne elég sötét neked, az éjszaka világos lenne, mint a nappal, a sötétség pedig olyan, mint a világosság. Te alkottad veséimet, te formáltál anyám méhében. Magasztallak téged, mert félelmes és csodálatos vagy; csodálatosak alkotásaid, és lelkem jól tudja ezt. Csontjaim nem voltak rejtve elotted, amikor titkon formálódtam, mintha a föld mélyén képzodtem volna. Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belolük. Milyen drágák számomra szándékaid, Istenem, mily hatalmas azoknak száma!” Zsolt 139,1-17

Nem volt szívem megcsonkítani ezt a gyönyöru zsoltárt. Nem szorul magyarázatra. Szinte hihetetlen, hogy háromezer évvel ezelott írták. Bizonyíték, hogy Isten Lelke mindig ugyanaz volt. Próbáljuk átélni, meggazdagodni általa, hogy a miénk legyen elveszíthetetlenül.

Istenem, szégyeníts meg, ha lenézem a háromezer évvel ezelotti, primitívnek mondott elodeimet. Ma sincs mélyebb költo Dávidnál, o is csak akkor írhatott ilyen éneket, ha Lelked ihlette, o adta a lantjára. Add, hogy én is mindig így tudjalak magam mellett, ilyen végtelennek, mégis ilyen közel, ilyen hatalmasnak, mégis ilyen szeretettel. Téged lássalak a természet csodáiban, téged a tudomány eredményeiben, téged gyermekeim mosolyában, téged szenvedéseimben, örömeimben és bunbánatomban. Szeress, hogy szerethesselek, taníts, hogy megismerjelek, minden nap kebledre hajtsam fejem, és soha el ne veszítselek. Ámen.

(Varga László: Isten asztaláról)


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

<span>%d</span> blogger ezt szereti: