Szerző: andrelowoa | november 9, 2010

2010. november 9. kedd Tivadar, Szibilla napja 1237.

A mai nap meditációs fogalma:
Önértékelés…

A mai nap imádsága:
URam! Megteremtettél, hogy élhessek. Add, hogy Neked tetsző legyen életem, s akaratodat betöltve kiteljesedve élhessem mindennapjaimat! Ámen

Mert ha valaki azt gondolja, hogy ő valami, jóllehet semmi,
megcsalja önmagát.
Gal 6,3

Sokminden alakítja önbecsülésünket: a család, amibe születünk, az ország ahol élünk, s természetesen, a hitünk, ami szerint alakítjuk életünket. Életünk ‘minősége’, melyre manapság oly szívesen hivatkoznak és hivatkozunk mi is, egyedül rajtunk múlik. A világ (azaz a benne lévő események, történések, jelek és jelképek) azonban azt sugalmazzák, hogy a kiegyensúlyozottság, a megelégedettség nem belülről fakad, hanem külső körülmények függvénye: azaz, aki a kívülről felajánlott megfelelő önmegvalósítási modell mellett dönt, s mindenekelőtt hisz önmagában, az eléri az áhított boldogságot…

Önértékelési zavarokkal küszködők mindig is voltak – lásd a depressziós Saul királyt -, manapság azonban ez tömeges méretűvé duzzadt. Sok oka van/lehet ennek: munkanélküliség vagy kényszerrel végzett munka, párkapcsolati élet terhei vagy éppen a párkapcsolati élet hiánya, s nem utolsó sorban a hit hiánya vagy a meglévő hit életidegensége. Sokan vannak manapság, akik nemhogy önértékelési zavaraik, de még önértékelésül sincs! Akiket a korszellem sikerrel a tömegember-létbe szorított, azok már nem álmodnak szépet és jót, nem álmodják bele múlandó hétköznapjaikba az Örökkévalót, nem hisznek a szerelem istenadta-holtodiglan-holtomiglan-kísérő illúziójában sem -, nos azok lelkét lassan, de biztosan a mindennapok küzdelmei felőrlik…

Vannak olyanok is, akik ha Istennek nem is, de félistennek képzelik magukat… Magától értődően mondanak és tesznek olyasmit, amit a jóérzésű ember józansága “alaphelyzetben letilt”, de aki “nem ismer se Istent, se embert”, annak nincsenek ilyen ‘gátlásai’, amikor átgozol másokon, s porba tipor tisztességet, becsületet, szemérmet és részvétet. Ők azok, akikről az ige azt mondja: ők valaminek gondolják magukat. Ők meg vannak győződve arról, hogy ők “valakik”, mert hatalmuk van, mert pénz feszíti a zsebüket. S milyen nevetségesen kicsiny hatalmacska ez! Amikor az ilyen “valakik” bajba kerülnek, s nyüszítenek életükért, mert nyilvánvaló, hogy hatalmuk, pénzük semmit nem ér egy betegséggel, egy tragédiával szemben, akkor nyilvánvaló az önámítás legnagyobbika: az öncsalás…

Aki Isten szeretetébe merülten kívánja élni életet, az nem csalatkozik sem Teremtőjébem, sem az életben, s nem csalja meg önmagát sem azzal, hogy valakinek hiszi magát. Jól tudja, hogy egyedül Isten az, Aki valakivé tehet, ha akarja, de Ő elsősorban arra teremtette az embereket, hogy istenképűen éljenek ebben a földi világban. Aki csak önmagát akarja látni a másikban, aki a maga életét akarja megnyerni a világ/a természet kárára, annak önnön felmagasztalása végül szegyenteljes megaláztatásba fordul, de aki nem felejti el, hogy Isten naponként megújuló kegyelmére szoruló teremtmény, az megtalálja önmagát, s felebaráti szolgálatában kiteljesedett, Istennek tetsző életet él…


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

<span>%d</span> blogger ezt szereti: