Szerző: andrelowoa | november 10, 2010

2010. november 10. szerda Réka, Ariel napja 1238.

A mai nap meditációs fogalma:
Istentudatunk…

A mai nap imádsága:
URam! Köszönöm, hogy érezhetlek Téged szeretetben, s a világba teremtett csodáidat szemlélve, hitben élve dicsérhetlek Téged! Ámen

Istent soha senki sem látta…
Jn 1,18a

…ennek ellenére újra és újra ‘nekiszalad’ az ember, hogy elképzelje – az Elképzelhetetlent. Hiába minden elvonatkoztatás – legyen az művészi vagy naivisztikus – mindegyik csak próbálkozás. Éppen ezért Isten-elgondolásainkban nem az eredmény a lényeges, hanem az őszinteség, amit a kiábrázolás közvetít. Ez az érzés ‘befogható’ számunkra, az Isten pedig megmarad örök, megfejthetetlen titoknak.

Az egyháztörténet – benne a keresztény lelkiség történetével – azonban jelesül mutatja, hogy minden korban akadtak jónéhányan, akik úgy viselkedtek, mintha látták volna az Istent. Ma is vannak olyanok – közösségek élén, szószéken állók között(!) is -, akik olyan magabiztosan nyilatkoznak/nyilatkoztat(!)nak ki Istenről mintha, ha egy kiló krumpliról beszélnének. Jellemző módon az effajta “isten-ismeretet” közlő ember tekintélyelvű, mely alapállás a párbeszédre való készség hiányával párosul. Az élet kérdéseire bagatell-egyszerűségű ‘recepteket’ kínálnak, s nem vállalják fel a súlyos problémák hosszú küzdelmet igénylő megoldási útját. Ezek a megoldás-klisék aztán az amúgy is válságban lévő, kereső, olykor lelki meghiúsultságban élőket könnyen emészthető illúziókkal igézik meg… s így lesz a cél-kereszténységből élmény-kereszténység. Különválasztani a destruktív élményt a konstruktívtól csak idővel lehetséges – ahogyan Jézus Urunk tanítja: “Gyümölcseikről ismeritek meg őket!”

Azért mert Istent soha senki nem látta, még nem jelenti azt, hogy Isten nem létezik. A bizonyíték hiánya ugyanis nem azonos a hiány bizonyításával! A hit szépsége éppen abban rejlik, hogy akkor is hiszünk, ha nincs közvetlen bizonyítékunk. Sidrák, Misák és Abednégó nem tudták előre, Isten megőrzi-e őket a tüzes kemencében – természetesen remélték -, de azt mondták: “Ha Isten nem is mentene meg minket, mi akkor sem tagadjuk meg Őt!” Ez a hit valóban hit, irigylésreméltó és szilárd. S ha belegondolunk… úgy szólni, beszélni a Teremtő Istenhez egy életen át, hogy Ő szavakban nem szól vissza – ez az igazi Istenhit!

Sok ember számára azonban ez felvállalhatatlan. Ők ugyanis megfoghatóan biztosat akarnak a megfoghatatlan dolgok – azaz a lélek világában is. Így lesz hitük mélységesen földi, hamisan emberi és törvényeskedő… Isten azonban Lélek, s ezért lélekben kell Őt imádni! Ez azt jelenti, hogy anyagelvűen nem lehet gondolkodni a Teremtő Istenről, csakis szimbólumokban, felvállalva, hogy minden csak jel-kép. S ha látszólag sikerül is valamilyen “elvonatkozatási-keretbe” zárnunk Őt, azért jó tudatosítanunk újra és újra, hogy mindenféle emberi keretből – mint ahogyan az ikonábrázoláson is látható – “kilóg az Isten lába” – mert a véges soha nem foghatja be a Végtelent… Isten mindvégig titok marad, az ember pedig ember.

Advertisements

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Kategóriák

%d blogger ezt kedveli: